Az utolsó ballagásra

amoriana képe

Elballagunk majd mind, jó és rossz diákok,
éveinknek száma nem meghatározó,
az osztályaink rendre koedukáltak,
végzettsége szerint mindenki halandó.

Bizonyítványunkba bejegyzett tantárgyak,
tulajdonságainknak hosszú lajstroma,
gyakorlati részben amit cselekedtünk,
elmélet, ami nem vált valóra soha.

Figyelembe véve minden szándékunkat,
céljainknak útján mi volt a mozgató,
bajukban másokat hányszor segítettünk,
amíg még ketyegett az óramutató.

Szinte minden ember rossz korba születik,
az összes századnak volt épp elég baja,
ókor, középkor, vagy a huszonegyedik,
alig változott meg az egyén sóhaja.

De majd elballagunk, bár nem tudjuk mikor,
mindaddig azonban úgy kellene élni,
ha majd utoljára megnyomják a csengőt,
ne kelljen senkinek a legjobban félni.

2015. 11.13.

zsuska
Offline
Csatlakozott: 2010/09/12

Nagyon tetszik ez a párhuzam. Diákok maradunk mindvégig!
Tanítanak, s mi mégsem figyelünk az értelmes szóra, megyünk a magunk feje után.
Épp ezért, a végén ki többet, ki kevesebbet mondhat magáénak.

zsuska

Nem minden szó mondható ki. Az egyik magunk miatt, a másik kíméletből... s ha mégis megteszem?

amoriana képe
amoriana
Offline
Csatlakozott: 2010/02/02

Köszönöm Zsuzska! Mosoly

Antal Adrienn

Legújabb irodalmak

Típus Cím Szerző Válaszok Létrehozva Utolsó hozzászólássorrend változtatása
Irodalom Dömény József: A szerencsefiakhoz / Zu Glückskinder toni 2020/02/22 - 01:24 2020/02/22 - 01:24
Irodalom Dömény József: Pletyka néni / Klatsch Tante toni 2020/02/15 - 01:26 2020/02/15 - 01:26
Irodalom Herczeg János: Juliskámhoz / Zu meiner Juliska toni 2020/02/08 - 13:13 2020/02/08 - 13:13
Irodalom Sinka István: És elfelejtették / Und sie haben ihn vergessen toni 2020/02/01 - 21:02 2020/02/01 - 21:02
Irodalom Herczeg János: Téli tájon / Am Winterlandschaft toni 2020/01/25 - 19:12 2020/01/25 - 19:12
Irodalom A teremtés végén prayer 4 2019/12/26 - 20:25 2020/01/22 - 19:53
Irodalom Asszonyok utószezonban hori 2020/01/21 - 14:11 2020/01/21 - 14:11
Irodalom J. W. von Goethe: Den Freunden / A barátoknak toni 2020/01/18 - 14:34 2020/01/18 - 14:34
Irodalom A kitekintő tamiska 1 2020/01/05 - 09:58 2020/01/15 - 21:40
Irodalom Örökség (női hangra) Góth László 3 2017/10/22 - 03:41 2020/01/14 - 23:49
Irodalom Ahol hármat toppantott az ördög Markovics Anita 2020/01/13 - 14:26 2020/01/13 - 14:26
Irodalom Reviczky Gyula: A bánatból / Aus Trauer toni 2020/01/11 - 22:16 2020/01/11 - 22:16
Irodalom fényben karnevál 2020/01/11 - 13:27 2020/01/11 - 13:27
Irodalom Nyüszít a csend Pócsa Józsefné 2020/01/05 - 19:53 2020/01/05 - 19:53
Irodalom Radnóti Miklós / Nem tudhatom / Ich kann es nicht wissen toni 2020/01/04 - 08:39 2020/01/04 - 08:39

Legújabb hangzóanyagok

Típus Cím Szerző Válaszok Létrehozva Utolsó hozzászólássorrend változtatása
Audió Abody Rita: Biciklis és egyéb angyalok ambrusa 2018/12/31 - 11:18 2018/12/31 - 11:18
Audió Nádas Péter: Hazug, csaló ambrusa 2018/12/30 - 23:42 2018/12/30 - 23:42
Audió Tóth Kriszta: Magyar szusi ambrusa 2018/12/30 - 23:38 2018/12/30 - 23:38
Audió Müller Péter: Szeretetről, szerelemről, szeretkezésről (részletek) ambrusa 2018/12/30 - 23:29 2018/12/30 - 23:29
Audió Grecsó Krisztián: Össze kéne szedni ambrusa 2018/12/30 - 19:05 2018/12/30 - 19:05

Legújabb fórumtémák

Típus Cím Szerző Válaszok Létrehozva Utolsó hozzászólássorrend változtatása
Fórumtéma Meghívó Balázsné Gyöngyi 2016/01/07 - 18:39 2016/01/07 - 18:39
Fórumtéma Meghívó kötetbemutatóra Emeraude 3 2015/12/14 - 12:27 2015/12/14 - 19:23
Fórumtéma CINKEfészek Antológia 2015 prayer 9 2015/07/04 - 19:22 2015/11/22 - 16:10
Fórumtéma Juhász Magda költő prayer 1 2015/10/30 - 12:19 2015/10/30 - 22:54
Fórumtéma Muzsikál az erdő...György Viktória Klára Taygeta 1 2015/09/27 - 23:06 2015/10/25 - 12:43
Fórumtéma Fiatal Költők Találkozója Emeraude 5 2015/09/29 - 16:38 2015/10/04 - 14:30
Fórumtéma Kérdőív a magánkönyvkiadásról Emeraude 2015/09/21 - 13:57 2015/09/21 - 13:57
Fórumtéma Amatőr versírók versenye prayer 44 2015/05/25 - 10:34 2015/06/08 - 11:13
Fórumtéma Meseíró pályázat Emeraude 2 2015/05/02 - 12:55 2015/05/26 - 21:05
Fórumtéma Az Élet Rózsái c. kötet versei, meghívó bemutató estre Farkas Diána 2015/03/07 - 19:53 2015/03/07 - 19:53

Legújabb rendezvények

Típus Cím Szerző Válaszok Létrehozva Utolsó hozzászólássorrend változtatása
Rendezvény Gátfalvi Dani Mária kiállítás megnyitója capek 2019/01/03 - 18:40 2019/01/16 - 21:37
Rendezvény Dallamok útján... capek 2018/11/24 - 18:00 2018/11/13 - 13:44
Rendezvény Mediterrán ősz CINKEFészEKFeszt capek 2018/10/18 - 15:00 2018/10/18 - 06:20
Rendezvény CINKE irodalmi-közéleti délután capek 2018/10/11 - 15:30 2018/10/11 - 15:53
Rendezvény Kertvárosi rpogram capek 2018/10/07 - 09:00 2018/10/03 - 14:27