Életkép 

Hogyan beszéljük le feleségünket arról, hogy mi férfiak mosogassunk?
Úgy, hogy egyáltalán nem beszéljük le őket róla. Sőt! Kissé álszentnek tűnően, de kellő elővigyázatossággal, hogy gyanút ne fogjon a nej, önfeláldozóan magunkra vállaljuk, mintegy mártírként, a konyhai munka eme utálatos melléktevékenységét.
Ha már elvállaltuk, mint már említettem volt, önként a hivatalt, minden valószínűség szerint el is nyerjük a megbízatást.

S mint egy felelősségteljes komoly férfiemberhez méltó, egy darabig hősiesen végezzük a feladatot. Mikor már kezd terhessé válni a dolog, úgy egy-két nap múlva: cselhez folyamodunk.
Véletlenszerűen s kellő megbánást tanúsítva, elejtjük a feleség kedvenc bögréjét, ami ripityára törik.
Mondván, megpróbáltuk elkapni, de megvártuk, míg egyet pattan.
Persze  iszonytatóan vigyázkodva arra, hogy pótolható legyen a sarki boltból a hiányzó köcsög.
No ekkor minket nagyon elmarasztalnak ügyetlenségünkért, de újra bizalmat kapunk, s egy újabb bizonyítási lehetőséget.
Mégis csak, nem múlhat az életünk, egy cserépdarabon, s a repülő csészealjak elől meg elrántottuk a fejünket.
Másnap az új étkészleten, a tányér szélén, keskeny, de jól látható pörkölttől származó zsíros, paprikás csíkokat hagyunk. Amikor életünk párja bejön, s ezt a szörnyű jelenséget meglátja, fennhangon bennünket kétbalkezes, ügyetlen fajankóként lebarmol, s egyetlen, félreérthetetlen mozdulattal végleg kiparancsol bennünket a konyhából.
Igaz, hogy így ismét megtépázza amúgy is ingatag férfiúi becsületünket, de ez még mindig jobb, mint nap mint nap mosogatni.

Persze tudom hogy ezzel a gondolatmenettel nem nyertem el a feministák egyetértését, bár én is az egyenlőség híve vagyok, a döntéshozatalban is mindig az enyém az utolsó szó, igen anyukám.
Egyebet nem mondhatok.

megszolalokblogszpot
megszolalok nagyvendel
2015

....