A miniszter

kisjanko képe

Kui János A miniszter Az élete igazán akkor kezdődött, mikor elhagyta a családot. Nehezen indult, nem tanult. Pedig esze volt, csak sokáig parlagon hevert. De még időben beérett a feje lágya, s be akarta bizonyítani, hogy az állítás hamis. Megmutatja ő a cudar világnak, hogy ember lesz belőle. Akkor érkezett Nicu a városba, a házak sűrűjébe. Hogy ki az a Nicu, senkit nem érdekelt. - Nicu vagyok, az az ember, ki jó barát a gyermekekkel. Szeretem őket, ők tartanak életben. A kisfiú Kálmán, aki elhatározta, hogy kimozdítja helyéből ezt a cudar világot. Landol a gép, és kiszáll belőle Nicu. Látogatóba érkezett a megyeközpontba, abba a mai szennyes városba, mely mostani létét neki köszönheti. Érte egy magyar kisvárost tüntettek el. Igencsak jó hangulatban érezte magát a Mester, mikor a helikopterből kiszállt. Rögtön az irodájába ment, és munkához látott. Kálmánt, az utcafiút hívatta magához, és beszélgetett vele: nagyhajú, barna, koszos, de nagyon jó eszű legényke lett belőle. Mikor a Főnök elárulta, hogy ő Nicu Kálmán arca mosolyra derült. Előadta az elvtársnak, hogy ő imádja. Soha nem látott jobb embert nála. A Főnöknek jól esett, dicsérte Kálmánt, s megígérte: kinevezi főnöknek a minisztériumba. A fiú menten elutasította. – Nem akarok főnök lenni, mások sem akarják. Ha Ön mégis ragaszkodik hozzá, engedelmeskedek. Elmondta, hogy különböző módon pénzt keresett, s a bankban szaporítja. Kálmán tiszteletére Nicu hatalmas ünnepséget szerveztetett vendéglátóival. A mulatság kellős közepén kiállott az erkélyre, és megfogadta, hogy teljesen tönkreteszi a finom öltözetbe bújtatott fiút. Ott a tömeg előtt fekete koromba mártotta ujjbegyét, s a fekete foltot tenyere közepére helyezte. Magasba emelte, és azt mondta: - ilyen elégett embert csinálok belőle. Filmvetítésekkel folytatódott a program. Az új város látképe jelent meg a vásznon, s ott is hatalmas tömeg táncolt, mulatott féktelenül. Kálmán ott látta magát a képen, ifjú lendülettel, felszabadultan ropta a táncot. A Főnök meg erőszakkal csókolta az akadémikus asszony fehér vállát. A Központi Bizottságtól érkezett brigád elkezdte az ellenőrző- irányító munkát. Nicu Kálmánhoz is elment, látni akarta: milyen körülmények között él a fiatalember? Nagyobb szegénységet, nyomorúságot a Kálmánénál, sehol nem látott. Kálmán szerencséjének híre hamar szétterjedt szülőfalujában, kiváló szellemének, tehetségének tudták be rövid életének nagy sikereit. A magyartanára irodalmi kört szervezett, s azon ős is részt vehetett, ekkor már jóképű, izmos ifjúvá fejlődött. Későig dolgoztak a körösök, Kálmán késő éjszak a nővéréhez ment, az beengedte, de nem volt, hol aludnia. Bekopogott régi tanítványához: Virághoz, aki szép barna nő volt, s egyedül lakott. Hosszú beszélgetés után együtt feküdtek ágyba, nem aludni akartak, annál sokkal jobbat tudtak. Összeborultak, csókot adtak, és kaptak, forrt már bennük a vér; nem nyújtották tovább: átnyújtották egymásnak a forró falatkát. Benne volt a csomagban, hogy még találkoznak, tudásukat összemérik, és együtt használják. A bukaresti országos magyar irodalmi versenyre ő isi eljutott: megnyerte az első helyet, s csak a díjosztáskor tudta meg. Annyiszor hallotta a nevét, hogy főnökei, kollégái megjegyezték. Egy kutyás nő is volt a részvevők között, ő szólította meg, hogy jól érezhetik maguk, ha összemelegednek. Tanárok, tudósok ismertették kutatásaik eredményeit: meghívták Kálmánt, hogy velük dolgozzon! Sokáig kutatott, aztán abbahagyta: híre elszállt a Központi Bizottságba,s főtitkárrá választották egy gyenge tartományba: gondja akadt bőven, de mindent megoldott. Nicunak most az jutott eszébe: nagy szükség lenne egy jól képzett tanügyminiszterre, s úgy látta, hogy legjobb lenne tudós Kálmán, ameddig meg nem öregedne. Kálmánra most megint felfigyeltek. Meggyőződésük volt, hogy ő lesz a legjobb miniszter. Virágot főtitkárnőnek maga mellé vette. Őt is rendre tanította, Virág vigyázott is rája, anyjától tanulta, és nagyon szerette. Végezték a munkájukat, s nagyon elfáradtak bele. Pihenés következett, elhagyták a fővárost. Régi, szeretett vidékükre utaztak. Pétert keresték fel legelőbb, aki a betegséggel küszködött. Tudott mindent Kálmánról, s felhívta a figyelmét: tiszta legyen minden tette, ne adja el magát apró banikért. Saját pénzét Kálmán őrizte, nem hagyta elveszni a legkisebb értéket megbecsülte. – Épül az ország, látod-e, Péter? Az iskolában tanulnak, és rend lesz, míg én lehetek a miniszter. Péter hitte, és Virágban bízott, nemcsak a szerelemben volt kitűnő, munkáját is úgy végezte. – Most már nem megyek innen el – mondta meggyőződéssel Kálmán - míg el nem beszélgetek az otthoniakkal. Meg kell köszönnöm nekik, hogy segítettek kimászni a gödörből. Pistának aztán mindent elmondott. Azt emelte ki, hogy az ő törekvéseit ők vitték sikerre. Az országos irodalmi versenyen első díjat nyert, a kulturális miniszterséget most is ellátja, s közben még lehetett egy tartománynak első titkára. Ez volt az élete a miniszter úrnak, nem tudta még akkor, hogy fölötte hideg szelek fújnak. Visszarendelték a szabadságából, s Kálmán megérezte, hogy az nem jót jelent. De mentek, mentek, s újra visszaértek a tüzes katlanba. Eszébe jutott az okos Nicunak, hogy amit fogadott, most már végre kell hajtani. Éjszakára magához rendelte Kálmánt, készen volt a tüzes kazán, s a pribékek hírtelen bevetették. Elégett testéből Nicu annyit kivett, amivel a népünnepélyen megjelenhetett. A fekete éjszaka nem akart múlni, a pribék jól aludt. A gyülekező nép hangos ricsaja ébresztette, s fekete eleganciában ment ki az erkélyre. Az ő stílusában hörögve hirdette, hogy ezt az ünnepet Kálmán emlékére rendezte. Felmutatta tenyerét, a nép felhördült, ott látta a fekete foltot a pribék tenyerén. Nemcsak magát ajnározta, másokat is megfigyelt, s ha veszélyest talált közöttük, azt rögtön elégette. Boszorkányt, kuruzslót nem láttak benne, amit összehordott a nép előtt, demokratikus sikernek nevezte. Benézett a temetőbe, és korholta Kálmánt, s azt mondta: azért jutott Kálmán ide, mert mint legjobb minisztere, sohasem követte, nem volt neki híve soha.

Legújabb irodalmak

Típus Cím Szerző Válaszok Létrehozva Utolsó hozzászólássorrend változtatása
Irodalom Friedrich Theodor Vischer: Kritiker / Kritikus toni 2023/11/27 - 08:03 2023/11/27 - 08:03
Irodalom Gustav Falke: Bitte / Fohász toni 2023/11/26 - 10:12 2023/11/26 - 10:12
Irodalom Tóth Árpád: Nézz ránk Ady Endre / Schau an uns Endre Ady toni 2023/11/25 - 08:35 2023/11/25 - 08:35
Irodalom Mucsi Antal-Tóni: Akiknek Trianon / Für denen das Trianon toni 2023/11/24 - 11:31 2023/11/24 - 11:31
Irodalom József Attila: Thomas Mann üdvözlése / Grüsse an Thomas Mann toni 2023/11/23 - 07:04 2023/11/23 - 07:04
Irodalom Mucsi Antal-Tóni: Egy idegen otthona / Das Zuhause eines Fremden toni 2023/11/22 - 07:35 2023/11/22 - 07:35
Irodalom Wilhelm Busch: Der volle Sack / A tömött zsák toni 2023/11/21 - 09:37 2023/11/21 - 09:37
Irodalom A.Túri Zsuzsa: (nem) halál (?) / (nicht) Tod (?) toni 2023/11/20 - 10:28 2023/11/20 - 10:28
Irodalom Amikor Erzsébet névnapjáról lekéstem toni 2023/11/19 - 10:39 2023/11/19 - 10:39
Irodalom Vitnyédi Németh István: Istenes ének / Göttliches Lied toni 2023/11/17 - 10:09 2023/11/17 - 10:09
Irodalom Szép Ernő: Tiszapart / Theiss Ufer toni 2023/11/16 - 09:13 2023/11/16 - 09:13
Irodalom Karinthy Frigyes: Ősz / Herbst toni 2023/11/15 - 09:13 2023/11/15 - 09:13
Irodalom Falu Tamás: Névtelen katona / Névtelen katona toni 2023/11/14 - 09:39 2023/11/14 - 09:39
Irodalom Reichard Piroska: A jövő felé / Hin zu der Zukunft toni 2023/11/13 - 07:53 2023/11/13 - 07:53
Irodalom Vitéz Somogyvári Gyula: A boldog szunnyadókhoz / Zu den glücklichen Schlummernden toni 2023/11/12 - 09:26 2023/11/12 - 09:26

Legújabb hangzóanyagok

Típus Cím Szerző Válaszok Létrehozva Utolsó hozzászólássorrend változtatása
Audió Andy Baron: Sziúk ambrusa 2018/02/16 - 23:00 2018/02/16 - 23:00
Audió B. Faragó Aranka: Hadi árvák ambrusa 2018/02/13 - 23:58 2018/02/13 - 23:58
Audió B. Faragó Aranka: Taki - a ház kutyája ambrusa 2018/02/13 - 21:59 2018/02/13 - 21:59
Audió Álmodik az öreg vasutas ambrusa 2018/02/08 - 09:54 2018/02/08 - 09:54
Audió Lackfi János: Alkohol haladóknak ambrusa 2018/01/25 - 19:18 2018/01/25 - 19:18

Legújabb fórumtémák

Típus Cím Szerző Válaszok Létrehozva Utolsó hozzászólássorrend változtatása
Fórumtéma PELLENGÉR prayer 28 2012/12/11 - 09:33 2012/12/14 - 23:22
Fórumtéma Köpködő prayer 30 2012/11/22 - 10:30 2012/12/14 - 00:26
Fórumtéma Advent...- György Viktória Klára Taygeta 4 2012/12/13 - 00:10 2012/12/13 - 20:22
Fórumtéma Vers és prózaverseny 2012.12.03 - 12.09 Tiszai P. Imre 43 2012/12/02 - 21:49 2012/12/10 - 08:17
Fórumtéma Főzzünk valami jót ! Desert_Rose 250 2009/05/05 - 20:06 2012/12/09 - 18:27
Fórumtéma Egyéb hobbijaim ( B. Erika ) Bakos Erika 34 2012/12/07 - 15:10 2012/12/09 - 17:09
Fórumtéma I. CINKE Adventi irodalmi túra (némi forralt borral) anyatka 2 2012/12/05 - 11:01 2012/12/08 - 22:50
Fórumtéma Kováts Péter_skorpio Disszonancia skorpio 2012/12/03 - 21:08 2012/12/03 - 21:08
Fórumtéma "verselvtársak" zsuska 14 2012/12/01 - 22:21 2012/12/02 - 21:14
Fórumtéma Vers és prózaverseny 2012. 11.26 - 2012.12.02 Tiszai P. Imre 151 2012/11/25 - 22:51 2012/12/02 - 20:30

Legújabb rendezvények

Típus Cím Szerző Válaszok Létrehozva Utolsó hozzászólássorrend változtatása
Rendezvény Őszi CINKE Kávéház capek 2016/10/14 - 17:00 2016/10/06 - 14:11
Rendezvény CINKE Alkotóműhely Program capek 2016/09/30 - 16:00 2016/09/27 - 10:50
Rendezvény Mester és Tanítványa capek 2016/09/16 - 17:00 2016/09/16 - 12:41
Rendezvény "Tiszta lappal indulok" capek 2016/08/05 - 17:00 2016/08/01 - 11:59
Rendezvény CINKE VI. Antológia átadó capek 2016/07/30 - 10:00 2016/08/01 - 11:57