Nagy Vendel Eben guba

Nagy Vendel képe

Nagy Vendel

 

Eben guba 

 

Ami mindegy, vagy egyre megy,
úgy hívják mifelénk, eben guba.
vagyis egykutya.
mikor összekerültünk kettő pusztánk volt,
egy egy mindegyikőnknek,
ami kilógott a nadrágunkból
s ez a mai napig így  is maradt.
ne gondolj magadról sokat,
hazugság nem fed el hazugságokat.
végül kezedbe kaptál egy csokrot,
vele a szeretete is nyakadba omlott,
forgatod, mint rosszlány a liliomot.
eben guba
 ezt már elbaltáztuk kiscsikó korunkban.
iszunk mint a ló dereka.
aki nem tanult meg gyermekkorában
puha szervvel szeretni,
most már nagy bajban kezd lenni.
szegény ember vizel és főz.
ez már eben guba.
ép testet adj ép lélek,
ép testben ép csak a lélek.
ép testemben épp hogy élek.
barátaim mind meghaltak,
rosszallóim megmaradtak.
nem az megy el aki koros,
mindig csak az aki soros.
azzal kit a vagyon fölvet,
döngölni lehetne a földet.
ki dolgozik csak kalapol,
kialmolva maga alól.
a dologtól mindig féltek,
csak gondolkodásból éltek.
bármit levághat a doktor úr,
a fejemhez nem nyúl
ezért  jótállok
pedig sok a túl okos,
olyan az élet, mint a gyereknadrág,
rövid és koszos.
engem már nemigen érdekel senki,
néha igazán megtudsz nevettetni.
csak némán ülök s elmerengek,
ilyenkor azt mondom magamnak,
gondoltam nevetek egyet.
bármit bedobok a sutba,
véleményem csak ennyi,
végül is mondjuk ki...
eben guba.


2016  március  15.

 

Legújabb irodalmak

Típus Cím Szerző Válaszok Létrehozva Utolsó hozzászólássorrend változtatása
Irodalom Fagyos határ tokio170 12 2008/11/16 - 11:26 2008/11/21 - 08:03
Irodalom Hazafelé tokio170 16 2008/11/17 - 07:26 2008/11/21 - 07:53
Irodalom Elárvult lélek Dominus Litis 6 2008/11/03 - 12:07 2008/11/21 - 00:18
Irodalom Más Lett... Dominus Litis 3 2008/11/20 - 13:10 2008/11/20 - 22:49
Irodalom Napom Eroica 18 2008/11/19 - 21:17 2008/11/20 - 22:35
Irodalom Kavicsok II Kelemen Zoltán 10 2008/11/19 - 18:24 2008/11/20 - 20:41
Irodalom Kavicsok I. Kelemen Zoltán 4 2008/11/19 - 18:18 2008/11/20 - 20:39
Irodalom Isten hozott a nagyfiúk között Molnár Péter 19 2008/11/18 - 23:25 2008/11/20 - 19:08
Irodalom Kis piheangyalom... Lácai Mihály 12 2008/11/17 - 06:37 2008/11/20 - 18:56
Irodalom Naplótöredékek Molnár Péter 3 2008/11/18 - 23:38 2008/11/20 - 17:32
Irodalom Vesztesen, de nem elveszve! Lácai Mihály 18 2008/09/04 - 05:09 2008/11/20 - 05:50
Irodalom Művész legyél Lácai Mihály 18 2008/08/31 - 21:49 2008/11/20 - 05:47
Irodalom Levél a Hölgynek Dominus Litis 8 2008/11/19 - 11:06 2008/11/19 - 23:20
Irodalom Légvételterápia Kerekesné Varga... 12 2008/11/16 - 18:41 2008/11/19 - 15:48
Irodalom Kérges a tenyér Lénárd József 6 2008/11/18 - 14:50 2008/11/19 - 12:25

Legújabb hangzóanyagok

Típus Cím Szerző Válaszok Létrehozva Utolsó hozzászólássorrend változtatása
Audió Tompos Lilla: Karácsony ambrusa 2019/12/23 - 21:34 2019/12/23 - 21:34
Audió Kék mezőben Góth László 2019/12/14 - 05:58 2019/12/14 - 05:58
Audió Szabó Melinda: Októberi látomás ambrusa 2019/10/12 - 19:26 2019/10/12 - 19:26
Audió Kelvin: Angyalka ambrusa 2019/01/15 - 22:18 2019/01/15 - 22:18
Audió Visszatekintő: Karácsony Pécsett 1918-ban ambrusa 2019/01/02 - 12:54 2019/01/02 - 12:54

Legújabb fórumtémák

Típus Cím Szerző Válaszok Létrehozva Utolsó hozzászólássorrend változtatása
Fórumtéma Megszűnt pályázat Markovics Anita 2019/12/31 - 13:41 2019/12/31 - 13:41
Fórumtéma Klapek Gabriella hímezve festő, énekes, zeneszerző prayer 2 2016/11/28 - 12:48 2018/03/31 - 00:43
Fórumtéma 2017. AKÍK Művészeti Pályázat prayer 2016/12/28 - 19:03 2016/12/28 - 19:03
Fórumtéma 2016 évi rendezvények capek 17 2016/01/14 - 11:27 2016/08/07 - 16:47
Fórumtéma CINKEfészek Antológia 6. Szt. Mártonnak ajánlva prayer 14 2016/04/17 - 18:06 2016/07/17 - 12:32
Fórumtéma CINKE klub Gyöngyivel prayer 20 2015/04/17 - 21:42 2016/07/09 - 14:15
Fórumtéma Cinke színdarab Emeraude 1 2016/04/25 - 09:38 2016/04/27 - 08:51
Fórumtéma Szent Márton évforduló pályázat prayer 5 2014/09/28 - 09:49 2016/03/01 - 22:47
Fórumtéma Ötletek, és a megvalósítás. prayer 164 2010/02/05 - 20:51 2016/02/02 - 14:28
Fórumtéma Aktuális pályázatok zsuska 177 2013/02/06 - 11:01 2016/01/26 - 12:16

Legújabb rendezvények

Típus Cím Szerző Válaszok Létrehozva Utolsó hozzászólássorrend változtatása
Rendezvény Tavaszi Varázs Fesztivál capek 2019/03/29 - 11:00 2019/04/12 - 12:06
Rendezvény Húsvéti nyusziles az Origó-Házban capek 2019/04/18 - 12:00 2019/04/12 - 12:02
Rendezvény Vidám farsang capek 2019/02/28 - 16:00 2019/03/14 - 12:11
Rendezvény CINKÉK a nagyvilágban - Lélekmorzsák capek 2019/02/22 - 17:00 2019/03/14 - 11:54
Rendezvény Versek Istenről, Hazáról, Szerelemről... capek 2019/01/24 - 16:00 2019/01/16 - 21:40