Szavaid késpengéjével vésted belém a verset
és úgy szakítottad át lelkem harmatgyenge bőrét
S vetted vérét, mint ahogy ragadozó marcangolja a prédát.
Nem kérem, hogy éld át, azt sem, hogy vedd válladra
Az igazság súlyát s lásd át, mit tettél.
Arcom a sárba taposva, vakon ítéltél,
Miután pőrére vetkőztettem a lelkem előtted.
Éles szavaiddal ledöfted,
- s felemelt fejjel, gőgösen, végét meg sem várva
Elsétáltál vissza a kártyavárba,
Mit magadnak építettél.
Vigyázz, mert erősödik a szél,
S ha Rád mutat az Isten ujja,
A lapokat kegyetlenül szétfújja.
- Véletlen? Ki tudja...