A hétköznapi világ, hétköznapi verse

108 sky képe

Szívem helyén kukucskál ki a lelkem
Aztán a felhők mögé bújik
Nem ragyog a táj
Fényét hárpiák lopták el
Hogy szabadságának lángjai elapadjanak
Felfalták bélpoklos akaratukkal
Melyekben úgy ülnek tövises fogaik
Akár a rémálmok a horror-színház kakasülőjén
Vágyakozva harapnak beljebb és beljebb a testbe
Ím, lyukat láttatván a kíváncsi szemlélőknek
Kik, kiállításként tekintik meg a fájdalmat
Mint érdekes állatkerti kifutót
Hol néha, néma koncot vetnek a kósza érzéseknek
Hogy holnap is életben maradjanak
Kell sós könnyük, táplálni a sivár lelkek sivatagának, édes oázisát
Kínnal, verejtékkel mosdatva a kíváncsi vak szemüregeket
Melyek, lecsukott pillái mögött a remény szikrái gyúlnak
Ébredj! – suttogja hangjuk
A szórt fényben pedig a hárpiák haldokolnak
Fekete csontjaik vérvörösre festik a lenyugvó nap sugarait
Ne félj! – hazudják, bizarrul mosolyogva, rikácsoló, mézédes hangjukon
Holnap újra eljövünk, hogy felfaljuk a lelked!
Mert életörömöd kínja táplálja vágyaink!
Majd sót hintenek sebeimre, sárral betapasztva az üregeket
Fagyos hús illúzióját keltik
Aztán hamuvá válnak, melyet a szél ragad fel
Viszi magával őket, mint megannyi égő rózsaszirmot
Teret adva a kétely vadvirágainak
Melyek lekaszálják az öröm még megmaradt nárciszait
Aztán kereszteket növesztenek a bőr alá
Majd sikoltva vágják ki az érzéseim mocsarává degradálódott testből
A reggeli imát, hogy a mai nap talán jobbá váljon a világ, melyben élek
Így megy ez, míg kiáltásom el nem hal a messzeség ködében
Rommá épített, védtelen erődítmények zugaiba is bekúszva
Fészket nem épít a suttogó, közönyös remény, mellyel magamra maradtam…

 

Evcsi képe
Evcsi
Offline
Csatlakozott: 2016/04/25

Borzongató és erőteljes. Köszönöm az élményt! Mosoly

Legújabb irodalmak

Típus Cím Szerző Válaszok Létrehozva Utolsó hozzászólássorrend változtatása
Irodalom Varságh János: A három bálvány / Die drei Abgötter toni 2023/07/13 - 08:47 2023/07/13 - 08:47
Irodalom Gottfried Keller: Morgens / Reggel toni 2023/07/12 - 07:51 2023/07/12 - 07:51
Irodalom Sajó Sándor: Dal a szülőföldről / Das Lied von der Heimat toni 2023/07/11 - 07:48 2023/07/11 - 07:48
Irodalom Sajó Sándor: A veréb / Der Spatz toni 2023/07/10 - 07:49 2023/07/10 - 07:49
Irodalom József Attila: Bukj föl az árból / Tauch aus der Flut auf toni 2023/07/09 - 07:12 2023/07/09 - 07:12
Irodalom Babits Mihály: Tisza hídján / Auf der Theiss Brücke toni 2023/07/08 - 07:10 2023/07/08 - 07:10
Irodalom Vörös István: Este a Tiszán / Abends am Theiss toni 2023/07/07 - 08:14 2023/07/07 - 08:14
Irodalom Juhász Gyula: A Tiszához / Zur Theiss toni 2023/07/06 - 08:49 2023/07/06 - 08:49
Irodalom Ady Endre: A Tisza-parton / Am Ufer der Theiss toni 2023/07/05 - 08:30 2023/07/05 - 08:30
Irodalom Rigó Tibor: Nem játszom én már / Ich spiele nicht mehr toni 2023/07/04 - 07:43 2023/07/04 - 07:43
Irodalom Kosztolányi Dezső: Halottak / Die Toten toni 2023/07/03 - 08:22 2023/07/03 - 08:22
Irodalom József Attila: Sok gondom közt / Zwischen vielen Sorgen toni 2023/07/02 - 06:06 2023/07/02 - 06:06
Irodalom Vörös István: Hétéves csöppség / Der siebenjährige Winzling toni 2023/06/27 - 08:15 2023/06/27 - 08:15
Irodalom Rigó Tíbor: Most még / Jetzt noch toni 2023/06/26 - 07:58 2023/06/26 - 07:58
Irodalom Verseghy Ferenc: Amor és a' Halál / Amor und der Tod toni 2023/06/25 - 07:49 2023/06/25 - 07:49

Legújabb hangzóanyagok

Típus Cím Szerző Válaszok Létrehozva Utolsó hozzászólássorrend változtatása
Audió Tiszai P. Imre: Lassan fogok elégni Judit 2 2014/11/12 - 22:46 2014/11/12 - 23:23
Audió Katona Béla György: Találd meg a madarat Judit 6 2014/10/26 - 17:31 2014/11/11 - 21:59
Audió Fuchs Izabella: Méltósággal Judit 2014/11/03 - 23:03 2014/11/03 - 23:03
Audió Tóth Árpád Lélektől lélekig Judit 2014/10/26 - 17:35 2014/10/26 - 17:35
Audió Gyertyaszentelő éjszakája ambrusa 1 2014/10/22 - 15:15 2014/10/22 - 17:52

Legújabb fórumtémák

Típus Cím Szerző Válaszok Létrehozva Utolsó hozzászólássorrend változtatása
Fórumtéma Taygeta - videóim prayer 14 2009/12/17 - 09:14 2010/06/15 - 15:13
Fórumtéma CINKEfészek Antológia 2009. rendelés prayer 42 2009/11/10 - 08:35 2010/06/03 - 22:17
Fórumtéma Kertészkedjünk anyatka 24 2009/04/17 - 20:50 2010/06/02 - 07:17
Fórumtéma Nem mindennapi mesék prayer 20 2010/03/03 - 19:50 2010/05/17 - 11:07
Fórumtéma Világirodalom legszebb versei blue 75 2008/07/21 - 10:11 2010/04/02 - 23:28
Fórumtéma Színes Gyöngyök Pályázata prayer 2010/04/02 - 20:58 2010/04/02 - 20:58
Fórumtéma Legjobb fotók prayer 2010/03/08 - 08:40 2010/03/08 - 08:40
Fórumtéma Kalandozás a gasztronómiában blue 7 2009/03/25 - 12:48 2010/03/01 - 08:25
Fórumtéma Legjobb prózák prayer 2010/02/27 - 21:17 2010/02/27 - 21:17
Fórumtéma Legjobb versek prayer 2010/02/27 - 21:15 2010/02/27 - 21:15

Legújabb rendezvények

Típus Cím Szerző Válaszok Létrehozva Utolsó hozzászólássorrend változtatása
Rendezvény Dancs Rózsa Pokoljárás című könyvének bemutatója capek 2014/11/26 - 20:37 2014/11/26 - 20:37
Rendezvény Papp Judit fotókiállítása Kínáról capek 2014/11/26 - 11:55 2014/11/26 - 11:55
Rendezvény Vincze Mihály kiállítás megnyitója capek 2014/11/17 - 16:24 2014/11/17 - 16:24
Rendezvény Falusi Csaba kiállítása prayer 2014/11/10 - 09:11 2014/11/10 - 09:11
Rendezvény Varga Tibor előadása: "József Attila verseinek természetrajza" capek 2014/10/09 - 16:12 2014/10/09 - 16:12