Mesebeli királyfim

zsuska képe

 

Mesebeli királyfim

 

Jó idő van, ablak tárva, 
behallik a kutykurutty… 
Nosza, gyorsan kapjam magam, 
béka lesre uccuru!

Tavacska a szomszéd kertben,
nem is apró méretű. 
Bizonyosan lakhat benne, 
pár jóképű kétéltű.

Meg is láttam a nagy kőnél, 
amint épp egy legyet nyelt. 
Pöffeszkedve sütkérezett, 
engem meg a hideg lelt!

Vágytam már a királyfim ám, 
Jó ideje, elszántan. 
Mégis, mikor csókolhatnám… 
Inkább, haza szaladtam!

 

Semmilyen eredményt sem ért el a versem az alábbi versenyen.
Mégis megosztom veletek, mert megkedveltem, bár, csak szívességből íródott. Mosoly
 

AMATŐR VERSÍRÓ VERSENY

A 8.”Nyitott Kapu” Közösségi Nap keretében
a KertÉsz Civil Közösség
idén is várja a tollforgató, rímfaragó kedvű jelentkezőket. hogy alkotásukat bemutassák. Személyenként legfeljebb két verssel lehet pályázni.
Igazodva az egész napos program témájához – ezúttal a versíróktól is
jókedvű, játékos gyermekverseket várunk,
legfeljebb 16 sor terjedelemben.

Beküldés nyitottkapukpecs@gmail.com email címre, vagy személyesen leadható a
Csorba Győző Könyvtár Kertvárosi Fiókkönyvtárában (7632 Pécs Honvéd tér)
a könyvtár nyitvatartási idejében.
név és elérhetőség (e-mail cím) feltüntetésével.
A versek beérkezési határideje 2016. június 3.-án 18 óra
Június 4.-én 11 órakor kezdődő irodalmi délelőttön lehetőség van a beküldött vers személyes felolvasására is. 
Ezt követi az eredményhirdetés 11.30 órakor a Honvéd téri könyvtárban.
A beérkezett műveket szakmai zsűri értékeli.
Minden résztvevő munkáját oklevéllel ismerjük el.

Mindenkinek örömteli alkotómunkát kíván 
a szervezó KertÉsz csapat.

 
 
 
Tetszik
 
Hozzászól

 

Donna Ihunte Mária képe
Donna Ihunte Mária
Offline
Csatlakozott: 2011/11/15

Az én szavazatom dobogós volt, - sőt most is az - de nem méltányolta a zsűri... 

Barátsággal Marika

 

zsuska képe
zsuska
Offline
Csatlakozott: 2010/09/12

Nem számít Marika az az elismerés, hisz csak játék...

Köszönöm az olvasásod, tetszés nyilvánításod. Ez a lényeg! :-)

zsuska

Nem minden szó mondható ki. Az egyik magunk miatt, a másik kíméletből... s ha mégis megteszem?

siktár éva képe
siktár éva
Offline
Csatlakozott: 2011/12/30

Zsuzsikám, engem soha nem érdekeltek a versenyek, talán ha kétszer életemben - mióta írok - küldtem be egy-egy verset, itt Nálatok. Hidegen hagy. Én írok, mert szeretek, és úgy vagyok mint Te, ha nekem megtetszik egy saját versem publikálom, nem érdekel a dobogó. Soha nem vonzott.

Szeretettel olvastalak.És haza szaladtál inkább. Tudom, hogy miért. Mert a szépfiú a szép kétéltű rossz döntést hozott. Összevissza nyeldesett mindent, amitől megundorodtál. Nem csodálom!8|

Szeretettel: Évi

"Próbálj meg úgy élni, hogy ne vegyék észre ott ahol vagy, de nagyon hiányozzál onnan, ahonnan elmentél."

(Victor Hugo)

zsuska képe
zsuska
Offline
Csatlakozott: 2010/09/12

Évi!

Marika kérésére írtam ezt a vicces verset.
Már évek óta részt veszek ezen az egyetlen egy versenyen, több, kevesebb eredménnyel.
Csakis az ő kedvéért, barátságból.

Az idén igazi játék volt a számomra. Mosoly

 
 

zsuska

Nem minden szó mondható ki. Az egyik magunk miatt, a másik kíméletből... s ha mégis megteszem?

Legújabb irodalmak

Típus Cím Szerző Válaszok Létrehozva Utolsó hozzászólássorrend változtatása
Irodalom Hermann Hesse: Verführer / Csábító toni 2021/02/20 - 10:57 2021/02/20 - 10:57
Irodalom Reviczky Gyula: Az akkor volt / Das war damals toni 2021/02/10 - 10:07 2021/02/10 - 10:07
Irodalom AZ ELEJTETT NIMFA Markovics Anita 1 2021/02/04 - 17:33 2021/02/09 - 14:41
Irodalom Heltai Jenő: Odahaza / Daheim toni 2021/01/30 - 12:17 2021/01/30 - 12:17
Irodalom Varsányi Gyula: Uton & Unterwegs toni 2021/01/24 - 07:13 2021/01/24 - 07:13
Irodalom J. W. von Goethe: Ein zärtlich jugendlicher Kummer / Egy gyengéd ifjúkori aggály toni 2021/01/15 - 18:07 2021/01/15 - 18:07
Irodalom Tegnap még Karácsony... Markovics Anita 1 2020/12/27 - 17:17 2021/01/13 - 14:42
Irodalom Cesare Pavese: Verrà la morte / Eljön a halál toni 2021/01/07 - 10:02 2021/01/07 - 10:02
Irodalom Peter Rosegger: Wünsche zum neuen Jahr / Újévi kívánságok toni 2021/01/01 - 23:10 2021/01/01 - 23:10
Irodalom Otto Julius Bierbaum: Schneelied zu Weihnachten / Hó dal karácsonyra toni 2020/12/26 - 01:21 2020/12/26 - 01:21
Irodalom Ady Endre: Sárban veszett hó / In Schlamm verlorene Schnee toni 2020/12/19 - 02:13 2020/12/19 - 02:13
Irodalom Weöres Sándor: Száncsengő / Schlittenglocke toni 2020/12/12 - 17:03 2020/12/12 - 17:03
Irodalom Wilhelm Busch: Irigység / Neid toni 2020/12/05 - 01:11 2020/12/05 - 01:11
Irodalom Kozma Andor: Egy rózsa / Eine Rose toni 2020/11/28 - 07:59 2020/11/28 - 07:59
Irodalom Trencsény Károly: Mikor beteg voltál / Als du krank warst toni 2020/11/22 - 10:45 2020/11/22 - 10:45

Legújabb hangzóanyagok

Típus Cím Szerző Válaszok Létrehozva Utolsó hozzászólássorrend változtatása
Audió Tompos Lilla: Karácsony ambrusa 2019/12/23 - 21:34 2019/12/23 - 21:34
Audió Kék mezőben Góth László 2019/12/14 - 05:58 2019/12/14 - 05:58
Audió Szabó Melinda: Októberi látomás ambrusa 2019/10/12 - 19:26 2019/10/12 - 19:26
Audió Kelvin: Angyalka ambrusa 2019/01/15 - 22:18 2019/01/15 - 22:18
Audió Visszatekintő: Karácsony Pécsett 1918-ban ambrusa 2019/01/02 - 12:54 2019/01/02 - 12:54

Legújabb fórumtémák

Típus Cím Szerző Válaszok Létrehozva Utolsó hozzászólássorrend változtatása
Fórumtéma Megszűnt pályázat Markovics Anita 2019/12/31 - 13:41 2019/12/31 - 13:41
Fórumtéma Klapek Gabriella hímezve festő, énekes, zeneszerző prayer 2 2016/11/28 - 12:48 2018/03/31 - 00:43
Fórumtéma 2017. AKÍK Művészeti Pályázat prayer 2016/12/28 - 19:03 2016/12/28 - 19:03
Fórumtéma 2016 évi rendezvények capek 17 2016/01/14 - 11:27 2016/08/07 - 16:47
Fórumtéma CINKEfészek Antológia 6. Szt. Mártonnak ajánlva prayer 14 2016/04/17 - 18:06 2016/07/17 - 12:32
Fórumtéma CINKE klub Gyöngyivel prayer 20 2015/04/17 - 21:42 2016/07/09 - 14:15
Fórumtéma Cinke színdarab Emeraude 1 2016/04/25 - 09:38 2016/04/27 - 08:51
Fórumtéma Szent Márton évforduló pályázat prayer 5 2014/09/28 - 09:49 2016/03/01 - 22:47
Fórumtéma Ötletek, és a megvalósítás. prayer 164 2010/02/05 - 20:51 2016/02/02 - 14:28
Fórumtéma Aktuális pályázatok zsuska 177 2013/02/06 - 11:01 2016/01/26 - 12:16

Legújabb rendezvények

Típus Cím Szerző Válaszok Létrehozva Utolsó hozzászólássorrend változtatása
Rendezvény Tavaszi Varázs Fesztivál capek 2019/03/29 - 11:00 2019/04/12 - 12:06
Rendezvény Húsvéti nyusziles az Origó-Házban capek 2019/04/18 - 12:00 2019/04/12 - 12:02
Rendezvény Vidám farsang capek 2019/02/28 - 16:00 2019/03/14 - 12:11
Rendezvény CINKÉK a nagyvilágban - Lélekmorzsák capek 2019/02/22 - 17:00 2019/03/14 - 11:54
Rendezvény Versek Istenről, Hazáról, Szerelemről... capek 2019/01/24 - 16:00 2019/01/16 - 21:40