RIPACSOK ÉS DILETTÁNSOK


NAGY VENDEL


Néha csak egy hajszál választja el egymástól
a  zsenit és a  dilettánst,
s  ezt felismerni
az is egy művészet lehet.
Az  talán a  legborzasztóbb,
 ha a  tehetségtelenség,
és a  tehetetlenség,
szorgalommal párosul.
én addig  nem házasodom
még a  tyúkon tollu vagyon.
de hogyha majd  megkopasztják,
a  szívem is felakasztják.
a  szűrömmel egyetemben.
ki a  pitvarra , vagy a  gangra.
s  aki grízestésztát  ad fel ebédnek,
egyéb gazemberségre is képes,
mert az nem étek,
tésztára tésztát rakni.....
nagyon merész vétek.
itt a  gazda, besincs rúgva,
nézzék meg egy óra múlva.
néha az az érzésem,
az idén elvisz a  tél vagy  a  rosseb.
mi egy pont vagyunk  csupán ,
a  fény pontja,
de immár üvölt a  sötétség,
kitagad bennünket
a  Finnugor testvérség.
jól beadott nekünk,
a  Szentkúti búcsú,
felülkerekedett
búzára az ocsú.
nem maradt más nekünk,
csak az apánk lova,
azt kantározzuk fel,
azon megyünk haza .
eltagadva immár
a  pozsonyi csata.
és mit is keresett valójában
Kőrösi  Csoma..
északról vagy délről
jöttünk  ebbe az új honba?
s  hírtelen  szabadon szállunk  az ég felé
mint bombaterhét vesztett repülő
a  reszkető cél felett,
alant is , fent is,
mindenki félti  az életet.
létünk eztán mivé lehet?
szívünk mezítelenre vetkezett.
Rég elmúlott már,
Mikor titokban
Átzokogtam az
Egész éjszakát.
Keserű könnyekkel
Áztattam a párnát.
Mamár csak ritkán
Fordul elő,
Hogy  tehetetlenségemben
Dühödten felkelek,
az alvásra kissé rápihenek.

S mint az  ágyszomszédom
Ki leszállt az ágyról,
A zuhanásra vette észre,
Nincsen lába,
Így nem tud kimenni
Az utcára.
Én is álmomból
Nagy fényességre
Ébredtem, de még
A poharat is levertem.
Nem jött vissza a fény,
Ahogyan reméltem.
Csak álom volt csupán,
Hogy látok,
S hogy megtalálom a ruhám,
Szerencse talán.
A nővérke mondta,
A cukorbetegségbe még
Nem halt bele senki,
De a szövődmények...
Az már döfi.
A szívinfarktus pedig
Azért jó,mert
Megelőzi a rákot.
A jó édesanyátok...

2016.  július 29.