1989-ben elkezdődött és évente rosszabb a helyzet.

Erika alsótagozatos pedagógus, nagyon szeretik a "gyermekei". Kiemelt figyelmet fordított a nebulókra különösen a szünidő utáni első napokban, hetekben, hiszen újra vissza kellett zökkenteni őket az iskolai élet mindennapjaiba, figyelmeztetni kellett kötelességeikre, visszaszoktatni a következetes rendre.
Négy éven keresztül tanított egy osztályt, nagyon jól ismerte a gyerekeket.
Hogy kicsit még nosztalgiázzanak az elmúlt nyárról, de azért a feladataikra is figyeljenek, kezdjenek belelendülni újra a napi feladatokba, első irodalom órán mindig fogalmazást íratott velük arról a témáról, hogy mindenki írja le a nyár legkellemesebb élményét, mely kellemes volt a nebulónak. Ez olyan bevezető féle volt, hogy még ott él a nyári hangulat a gyerekek emlékezeteiben, de már tudniuk kell, hogy megkezdődik a komoly munka.
Lázasan dolgoznak a gyerekek, írják élményeiket - nyaralásukról, vagy ha konkrétan nem nyaraltak, akkor is volt kellemes emlék talán - kíváncsian figyelte Erika a munkát.
Az utolsó előtti padban ült Sárika, felfigyelt rá a tanító néni, vajon Sárika miért nem ír? Eddig minden évben írt két éven keresztül - amióta tud írni -, de most nem, mi történt ezzel a gyerekkel, filozofálgatott Erika és odament hozzá.
- Mi a baj Sárikám, miért nem írsz? - és figyelte a kissé maszatos, agyongyűrögetett füzetlapot, melyen már egy két szamárfül is éktelenkedett, de egy betű sem kínálta magát. Sárika felnézett a tanító nénire és szomorú tekintettel azt kérdezte:
- Mondd meg nekem Erika néni, hogy miről írjak?
Nem történt velem semmi a nyáron. A szüleim dolgoztak, csak két hétig voltak otthon velem, akkor pedig társasoztunk, egyszer voltunk az állatkertben, egyszer a strandon. Egész nyáron ennyi volt a nyaralás. Nem tudok miről írni, nem voltam külföldön nyaralni, nem voltam nyári táborban, azt mondták a szüleim, hogy az számukra megfizethetetlen. Nem keresnek annyit - hiszen egyik napról a másikra élünk -, hogy nekem valamire is jusson nyári szünetben.-mondta Sárika kissé szomorúan a tanító néninek.
Erika elgondolkodott és szíve majd megszakadt, hiszen tudta ő ezt nagyon jól, egyre többször és egyszre több gyermeknél érzi az elszegényesedés folyamatát. Mit tud tenni ilyenkor egy pedagógus? Természetesen mélységesen együttérez a gyermekkel, de ez a szegénységet nem oldja meg.
- Sárikám, semmi baj, ezen ne törd a fejedet és ne bánkódj, hogy nem voltál nyaralni, nem jutott pénz szüleidnek a táboroztatásodra, nem jutott csak két alkalom a "kikapcsolódásra", tudod mit?
Tudom, hogy Te nagyon szeretsz olvasni, nagyon szereted a történelmi filmeket - melyekből otthon biztos, hogy vannak nektek CD-n, írj arról, hogy melyik könyv vagy film okozta a legnagyobb kikapcsolódást és egyben élményt számodra. Nem csak nyaralásból áll a vakáció, nem csak az az értékes időtöltés, hogy ha arról szól a fogalmazás, hogy melyik tengerparton süttetted magad bronzvörösre vagy feketére, melyik hegységben kirándultál, vagy melyik félszigeten szerezted nyári élményeidet. Neked nagyon jó a fantáziád, te azáltal oda repülsz, ahová akarsz. Tudom, ez nem azonos azzal, mintha testben is ott lettél volna, de lélekben ott lehetsz. Találd ki a történetedet - ezzel nem hazudsz - hiszen te megteheted, mert csodálatos a fantáziád és el is tudod hitetni például velem (is), hogy te tényleg ott nyaraltál. Én tudni fogom, hogy nem hazudsz, csak a fantáziádra hagyatkozol. Gyönyörű kezdés fogalmazás gyanánt, hiszen fogalmazni is nagyon jól tudsz.
Irj kedves Sárikám, fantáziálj, hadd fejlődjön tovább a fogalmazási készséged.- mondta a tanító néni kedvesen.
Sárika lázas munkához látott, egy új sima, tiszta papírlapot írt tele melyet fantáziája diktált.
Amikor elkészültek a gyerekek a munkájukkal, mindenki kivitte a füzetét és kicsengettek.
Hosszú szünet következett, húsz perces, Erika gyorsan kikereste Sárika fogalmazását és olvasni kezdett:
"Úgy gondolom, hogy nekem volt a legszebb nyaram. Ugyan nem voltunk nyaralni, de képzeletemben szárnyalok, eljutok a világ összes pontjára, látom a felkelő napot, gyermeksereg szikrázó mosolyát a tengerpartokon. Képzeletem elrepít szép hazánk összes tájára, összes hegységébe, tavaira, melyen felfedezhetem a csodát.
Nekünk nincsen pénzünk nyaralásra, táborozásra, de van sok könyvem, sok történelmi filmem, amit egész nyáron olvastam többször is, a filmjeimet is megnéztem többször. Nem unatkoztam, sőt anyukámék már este tíz után rám is szóltak, hogy fejezzem be az olvasást, mert holnap is nap lesz. Ugyanakkor csodálatos volt az a két hét szüleimmel, mert együtt voltunk, együtt játszottunk, együtt énekeltünk, vidámak voltunk, szóval együtt volt a CSALÁD. Nem hiányzott a tengerparti üdülés, hiszen ott voltam képzeletben, nem maradtam le semmiről.
Anyukámék azért megigérték, hogy jövű nyáron összegyűjtik kevéske pénzükből legalább egy hetes táborozásra való összeget. Nem tudom milyen lesz, de végül is nagyon várom, várom, már csak azért is, hogy össze tudjam vetni a képzeletemet a valósággal."

Ennyi Sárikának a fogalmazása, de elgondolkodva Erika már megadta számára a képzeletbeli ötöst, melyet valósággá csak a következő órán tett.
Sárika roppant örült az erdménynek és kicsi lelke felvidult és azt gondolta magában halkan csenben, hogy "nem baj, ha anyáéknak nem jön össze jövőre sem a táborozásomra és a nyaralásra a pénz - ezt igérik már három éve -, nekem ez a nyaralás utáni jutalmam, amit Erika nénitől kapok a fogalmazásomra. Ennél nagyobb élményre, jutalomra nem is vágyom. Ugyan mire is vágyhatna még egy szegény gyermek.?!"

Erikának kicsordultak a könnyei...