Nagy Vendel FÜSTÖLGÉSEIM

Nagy Vendel képe

FÜSTÖLGÉSEIM

NAGY VENDEL

A SZPONZOR


Mint különleges állatfajta, avagy, a fagyi visszanyal..

elemzés

  Még mielőtt a szponzorok vérig sértődnének, - az a kettő - sietek a címet megmagyarázni.



A szponzor olyan ritka, mint a fehér holló. Ezzel az állati hasonlat vonal letudva.
Bocsánat, remélem nem sértettem senkit!



  Megszólalok irodalmi magazinunk hála Istennek lassan, akár egy lendkerék, beindul, és sokszor már a tehetetlenség erejével önmagától is továbbforog, akkor is, ha egy pillanatra megállunk a tekerésben, de utána vidámabban lendül tovább a kerék.



Van egy általam gyűlölt szó, a vállalkozó, ami egy gyűjtőszó lenne, de nem fejezi ki azt, amire hivatott volna. Történetesen nem derül ki, hogy mire is vállalkozik a szerencsétlen. Az a biztos ha kiírja: bádogos és vízvezeték szerelő... Enélkül csak próbálkozó lehet.



Én is próbálkoztam egy új irodalmi újság megvalósításával, és elmondhatom, hogy álmaim kezdenek valóra válni. Beindult, és folyamatosan, önmagát gerjesztve, állandóan fejlődve működik a magazin.
Minimális tőkéből kiindulva, egy számítógép segítségével létrejött valami, amit már lassan az egész világon ismernek, a világhálón elterjedve, ami manapság már nem is olyan nagy dolog.
  Ez a próbálkozás, olyan vállalat, amibe mindenki csak beletesz valamit, és a szellemi tőkén kívül senki nem vesz ki semmit, főleg nem anyagiak tekintetében.
Mindenki ingyért dolgozik, a szerkesztőktől kezdve a szerzőtársakig bezárólag.  Idegen szóval mondva a közösség nem profitorientált.
Persze ezt nem hiszi el senki, mert azt kérdezik, akkor miből élünk? És itt még a régi zsidó vicc sem igaz, hogy abból, hogy vasárnap nem nyitunk ki.
A szerkesztőség napi húsz órán keresztül nyitva van, még hétvégén is.  A többi az alvás idő.
Regenerálódni, akkumulálódni is kell valamikor.



 Lapunk ingyenes, és e-mailen, és interneten kézbesítjük mindenkinek a lakására, aki kéri.
Az ingyenesség gesztus az olvasó felé, még vállalva annak a veszélyét is, hogy azt hiszik, hogy értéktelen a termék.
Manapság nemigen lehetne megoldani, hogy pénzt kérjünk az újságért. Egyrészt, mert azonnal elveszítenénk az olvasók kilencven százalékát, mert a mai ember mindenért fizet, de a kultúráért már vagy nem tud, vagy eleve nem is akar. Másrészt meg igencsak macerás volna a pénz begyűjtése a világ minden tájáról, és miért tolnánk ki a közelben élőkkel. Na és persze, ezt ígértük, s mi másokkal ellentétben, be is tartjuk a szavunkat.
Sajnos a szponzorok nemigen dörömbölnek az ajtóinkon, de én jobban szeretem a mecénás kifejezést, mert mindkettő teljesen mást jelent.
Egyesek kérdezik, miért nem kérünk száz forintot, ami jelképes összeg volna, egy fél gombóc fagylalt ára, vagy négy szál cigaretta értéke, ami tényleg nem egy nagy összeg. De a sok kicsi sokra megy alapon, ha mindenki küldene száz forintot, akkor is tetemes összeghez juthatnánk.
Egy kis matematika, száz olvasó után már tízezer forint lenne, és hatványozódhatna is, mert nekünk sok száz olvasónk van.
Postán feladni nem érdemes, mert a csekken elküldött száz forint többe kerülne, mint maga az alapérték, és ha borítékba teszik, akkor is a kis kétszínű elhozatala kétszer annyiba kerülne.
Azért a leleményes olvasók, néha a leveleik mellett benne felejtenek véletlenül... egy ötszázast, vagy ezrest levélpapírok között. Egyszer, kétszer már előfordult. Köszönet érte.



De...
Jönnek más levelek is.
Többen azt hiszik, hogy a jól menő magazin tele van pénzzel, kapja az állami támogatást, és a sok szponzori támogatást, és a magánszemélyektől is folyik be a kasszába.
Ezért  igen szívhez szóló, segélykérő, és főleg pénzkérő levelek is érkeznek.
Segítsünk a villany, gáz, vagy más számlák kifizetésében, a csekkek feladásában, és hasonló témákban. Sajnos ezekre a levelekre elutasítóan kell válaszolnunk, pedig szívesen megtennénk, ha ezzel valakinek a napi túlélését elősegíthetnénk, annak ellenére, hogy irodalmi, és nem gazdasági lap vagyunk. Az olvasóért mindent. Persze pénzt nem adnánk, mert bizonyára vannak szélhámosok is, de ha elküldenék a csekket, akkor azt feladnánk, és visszaküldenénk a feladott vényeket előzetes megbeszélések alapján.



Továbbszámolva az olvasók számát, ezer olvasónál már százezer forint lenne, amivel már lehetne segíteni valamelyest. Magyarország lakosainak száma mondjuk tíz millió, akkor tíz százaléka egy millió, az ő félgombócnyi segítségükkel már a százmillióval  megváltanánk ezt a szegényes világot. A nagykérdés az, hogy akadna-e olyan, aki lehagyná nyalni a fagylaltja felét? Persze a százas is csak alapösszeg lehetne. És csak fél gombóc fagylalt ára, mert ma olyan világot élünk, ahol az egyforintos fagylalt is kettőszáz forintba kerül.
És talán maradna az újság fejlesztésére is.
 Persze erre jó szívvel senkit nem bíztathatunk, nehogy összeütközésbe kerüljünk az adóhivatallal, de véletlenek előfordulhatnak.
Mert most az van, hogy koldustól kérnek alamizsnát, hogy ilyen irodalmi idézettel éljek.
  Ezen elmélkedésünt jelen esetben is csak fikció, feltételezés lehet, a jóhiszeműség szüleménye, hiszen elméletben igen, de a valóságban szinte elképzelhetetlen, és humor kategória, ami esetleg átbillenhet tragikomikussá is.

  A magazin, ha szerény körülmények között is, de halad továbbra is a kijelölt úton, a sok olvasni vágyó látó, és látássérült, és mozgássérült, vagy siket  ember felé, hazánkon belül, és határainkon túl is. Isten, a szolidaritás, valamint a szeretet jegyében folytatjuk ezt a kulturális missiót.
Egyebet nem mondhatok.



Nagy Vendel


2016


megszolalokblogszpot
megszolalok nagyvendel

nagy.vendi54@gmail.com

Legújabb irodalmak

Típus Cím Szerző Válaszok Létrehozva Utolsó hozzászólássorrend változtatása
Irodalom A Természethez barnabyy 1 2015/07/04 - 16:17 2015/08/16 - 19:34
Irodalom FURCSA VOLT Tiszai P. Imre 1 2015/07/19 - 12:03 2015/08/16 - 19:31
Irodalom Bánatos... barnabyy 3 2015/07/05 - 07:17 2015/08/16 - 18:54
Irodalom Ú t k ö z b e n Tiszai P. Imre 1 2015/07/06 - 22:19 2015/08/16 - 18:52
Irodalom Egyetlen szentség Tiszai P. Imre 7 2015/07/09 - 07:28 2015/08/16 - 18:50
Irodalom Feketül Dyona 6 2015/07/14 - 09:36 2015/08/16 - 18:48
Irodalom eszmélés dreaming58 3 2015/07/13 - 15:49 2015/08/16 - 18:47
Irodalom Az utolsó csendes dallam barnabyy 2 2015/07/10 - 16:12 2015/08/16 - 18:33
Irodalom Heinrich Heine: Daß du mich liebst / Tudtam, hogy engem szeretsz toni 4 2015/07/28 - 07:24 2015/08/09 - 09:27
Irodalom Halálos ágy zsoló 4 2015/07/28 - 00:04 2015/08/08 - 20:12
Irodalom Mért olyan okos a magyar toni 2 2015/08/03 - 14:56 2015/08/08 - 17:39
Irodalom Hőség... barnabyy 1 2015/07/20 - 15:03 2015/08/07 - 23:20
Irodalom Gyászdúdoló dreaming58 14 2015/07/11 - 15:36 2015/08/07 - 23:18
Irodalom A tó felett Góth László 4 2015/07/30 - 00:52 2015/08/07 - 23:03
Irodalom Szárazdokk Dyona 3 2015/07/30 - 12:49 2015/08/07 - 23:02

Legújabb hangzóanyagok

Típus Cím Szerző Válaszok Létrehozva Utolsó hozzászólássorrend változtatása
Audió Holdvilágkoszorú prayer 7 2008/09/16 - 16:17 2008/10/04 - 13:11
Audió Andai Katalin színművész - Égi jel Könyves Tóth Enikő 4 2008/09/30 - 10:16 2008/09/30 - 22:04
Audió skorpio - Egy vallomás skorpio 1 2008/09/21 - 15:06 2008/09/28 - 00:35
Audió skorpio - Egyedül skorpio 3 2008/09/22 - 18:58 2008/09/28 - 00:28
Audió skorpio - Elõszó skorpio 2 2008/09/19 - 09:30 2008/09/19 - 10:37

Legújabb fórumtémák

Típus Cím Szerző Válaszok Létrehozva Utolsó hozzászólássorrend változtatása
Fórumtéma Megszűnt pályázat Markovics Anita 2019/12/31 - 13:41 2019/12/31 - 13:41
Fórumtéma Klapek Gabriella hímezve festő, énekes, zeneszerző prayer 2 2016/11/28 - 12:48 2018/03/31 - 00:43
Fórumtéma 2017. AKÍK Művészeti Pályázat prayer 2016/12/28 - 19:03 2016/12/28 - 19:03
Fórumtéma 2016 évi rendezvények capek 17 2016/01/14 - 11:27 2016/08/07 - 16:47
Fórumtéma CINKEfészek Antológia 6. Szt. Mártonnak ajánlva prayer 14 2016/04/17 - 18:06 2016/07/17 - 12:32
Fórumtéma CINKE klub Gyöngyivel prayer 20 2015/04/17 - 21:42 2016/07/09 - 14:15
Fórumtéma Cinke színdarab Emeraude 1 2016/04/25 - 09:38 2016/04/27 - 08:51
Fórumtéma Szent Márton évforduló pályázat prayer 5 2014/09/28 - 09:49 2016/03/01 - 22:47
Fórumtéma Ötletek, és a megvalósítás. prayer 164 2010/02/05 - 20:51 2016/02/02 - 14:28
Fórumtéma Aktuális pályázatok zsuska 177 2013/02/06 - 11:01 2016/01/26 - 12:16

Legújabb rendezvények

Típus Cím Szerző Válaszok Létrehozva Utolsó hozzászólássorrend változtatása
Rendezvény Tavaszi Varázs Fesztivál capek 2019/03/29 - 11:00 2019/04/12 - 12:06
Rendezvény Húsvéti nyusziles az Origó-Házban capek 2019/04/18 - 12:00 2019/04/12 - 12:02
Rendezvény Vidám farsang capek 2019/02/28 - 16:00 2019/03/14 - 12:11
Rendezvény CINKÉK a nagyvilágban - Lélekmorzsák capek 2019/02/22 - 17:00 2019/03/14 - 11:54
Rendezvény Versek Istenről, Hazáról, Szerelemről... capek 2019/01/24 - 16:00 2019/01/16 - 21:40