" A festő megkívánt egy nőt"

siktár éva képe

Prózámat Csongrádi Kata: Millió rózsaszál c. dala 
ihlette, elsősorban.





"A festő megkívánt egy nőt,
egy ünnepelt énekesnőt,
ki mindig a szívről dalolt,
a rózsa a kedvence volt".

Erika öt éves volt, amikor szülei autóbalesetben életüket vesztették. A kislány nagyszülei gyámsága alá került, ők nevelték.
Szép gyermekkora volt. Szüleire szinte nem is emlékszik, kis értelme még 5 éves korában nem tudta befogadni a szülei veszteségét.
Éppen ezért nagyszülei jelentették számára a MINDENT.
A nagyszülők imádták unokájukat, természetesen megpróbálták következetesen nevelni. Azért emelem ki ezt a tényt, mert ez nagyon nehéz egy nagyszülőnek, mert ez a szülő feladata.
Nem ugyanolyanok a nagyszülői érzések mint a szülői. A nagyszülő hajlamos arra, hogy következetlen legyen. És ez nem jó a gyereknek ebben az esetben, ha nincsenek szülők.

A kislány szépen fejlődött, imádta nagyszüleit. Számára az a két csodálatos őszhajú idős ember - tele szeretettel szívükben - jelentette a családot.
Erika jó tanuló volt, szinte kitűnően végezte általános és középiskolai tanulmányait egyaránt. Szerette a képzőművészetet, különösen a festészetet. Ő is szeretett festegetni, volt hozzá tehetsége. Érettségi után meg is kezdte tanulmányait a Képzőművészeti Főiskolán.
Egyik tanára, aki "civilben" festőművész volt, bevezette a festészet rejtelmeibe, tehetségesnek tartotta a lányt. A férfi hatvanas éveiben járt, szép kék szemét kiemelte őszes halántéka, a lány csodálta.
A szó szoros értelmében rajongott érte. Egyre több időt töltöttek együtt, szeretett a közelében lenni. A festő is szerette tanítványát, értelmes, tehetséges, aranyos kislányt ismert meg személyében.
Egyik nap, érdekes kéréssel fordult a művészhez!

- Kedves Viktor! Festenél rólam egy aktot?
Nagyon szeretném, hiszen annyi sok csodálatos képet láttam már Tőled - többek között aktokat is - teljesen lenyűgöztél.
Viktor egy kicsit megdöbbent a kérés hatására, és elodázta a választ.
De Erika nem hagyta annyiban:

- Viktor! Nem válaszoltál!

- Kedvesem! Majd egyszer, talán, de most összpontosíts a tájképedre, ott az a felhő még nem az igazi, a fák sem elég zöldek, no meg összességében még nem jó....-felelte Viktor szigort színlelve, mintegy végleg lezárandó témát az aktról.

Erika tudta, hogy most "mérges" rá a művész, így dobta a témát.
A festő egy télen megbetegedett, nem volt senkije, felesége öt éve meghalt, gyermekei nem voltak.
Erika felajánlotta segítségét, hogy naponta elmegy hozzá, visz neki ebédet, kitakarít, és ápolja, amíg meg nem gyógyul. Így is történt, Erika szeretett a festő közelében lenni, imádta humorát, nagy tudását - Tőle mindig tanulhatott valamit -, és nagyon szerette mint embert.
Nem szerelem volt ez, hanem nagyfokú tisztelet, csodálat a festő iránt.
A festő is kedvelte a lányt, egy picit talán többet jelentett számára mint egy tanítvány - vagy csak a képzelete játszott vele? -, szerette vidámságát, szépségét, mosolyát, kedvességét, egész lényét. És hálát érzett, amiért gondoskodott róla betegsége idején.
Meggyógyult, nem volt szükség tovább a lány segítségére. Hiányzott, nagyon hiányzott neki a lány -mi a fene van velem, talán vénségemre megőrülök, és szerelmes leszek, vagy vagyok? No nem, ezt nem szabad -, gyorsan elhessegette a gondolatokat.

Teltek a hónapok, Viktor rendezte magában a gondolatait, hiszen bölcs ember volt.
Sokat voltak együtt Erikával, Erika továbbra is csodálattal, szeretettel, imádattal közelített a férfihoz. Egyik este, amikor befejezték a napi munkát, Erika komoly arccal, kicsi piros száját lebiggyesztve - nagyon tetszett a festőnek, amikor festés közben is megleste ezt az arckifejezést, amikor valami nem tetszett neki a festményén, akkor csinált így - megszólalt.

- Viktor, én úgy érzem, szerelmes vagyok beléd!
Várj, ne szólj, még nem fejeztem be! Szerelmes vagyok beléd, mióta megismertelek, de tudom, hogy nem szabad.- és patakokban ömlött a könnye.

Viktor hirtelen nem tudta mit tegyen, leült a lány mellé a kanapéra és vigasztalni próbálta.
(No, most légy okos, nagyokos! próbálj meg okosan viselkedni), mély levegőt vett és beszélt, beszélt a lányhoz amíg az meg nem nyugodott.

- Kedvesem! Én hatvan éves vagyok, Te húsz. Ebben nincs semmi - volt már ilyen a történelemben -, de hidd el nekem, hogy ez részedről nem szerelem. Neked meghalt az apád kicsi korodban, aki annyi idős lenne most mint én.
Hidd el nekem kedvesem, hogy Te az apádat látod bennem. (Tudta, hogy ez nem igaz, de nem volt szabad ezt mondania a lánynak)
Ne rontsuk el a barátságunkat ami közöttünk kialakult (közben majd megőrült, annyira szerette volna megcsókolni a lányt, de nem szabad, észnél kell lenni, te vagy a bölcsebb, okosabb, meg egyébként is...., magára parancsolt!)

Időközben a lány megnyugodott, megértette a férfi szavait, puszit nyomott az orcájára és így válaszolt a férfinak:

-Rendben van, apukám, akkor majd holnap is jövök. Szia. És elviharzott. Közben zokogott, és hazáig ömlöttek a könnyei.
Tudta, érezte, hogy szerelem az amit a férfi iránt érez, de tényleg jobb ez így mindkettőjüknek. (Azt hitte Viktor, hogy elhiszem a meséjét az apa szerepről)

Mindketten gondolataikba mélyedtek, vajon jól cselekedtek? Hiszen rajongtak egymásért, igaz Viktor ezt nem mutathatta, de mégis így volt.
Eltelt egy hosszú év, mire lecsillapodtak a kedélyek, soha többé nem esett szó kettőjük között a szerelemről.

Egyik délután vidám mosollyal a szája szegletében beállított Erika egy fiatalemberrel az oldalán:

- Kedves apukám, bemutatom Neked a vőlegényemet, ugye eljössz az esküvőnkre?
Neked ott kell lenned, hiszen Te vagy az örömapa! Cinkosan rákacsintott a festőre és boldogan tova suhant.

 

 

Legújabb irodalmak

Típus Címsorrend változtatása Szerző Válaszok Létrehozva Utolsó hozzászólás
Irodalom A liget..... Csendfélhagnjai 1 2012/05/08 - 20:49 2012/05/13 - 18:51
Irodalom ma megint se 8 2008/11/25 - 11:21 2008/11/27 - 00:26
Irodalom Nyolc nap Mo Mo 2 2009/05/15 - 07:04 2009/05/16 - 04:50
Irodalom Álomkeringő Eti49 5 2010/04/18 - 23:55 2010/04/19 - 21:08
Irodalom Csak a szél.,, Eti49 4 2010/04/27 - 21:28 2010/04/29 - 08:52
Irodalom Fájó érzés Eti49 3 2010/05/14 - 15:00 2010/05/17 - 22:28
Irodalom HUMANISTA, ADD A VÉRED ! Katona Béla György 1 2012/09/02 - 00:22 2012/09/02 - 13:55
Irodalom Szerénység,,, Eti49 5 2010/05/05 - 22:02 2010/05/06 - 22:49
Irodalom VÁGY.. Eti49 9 2011/04/21 - 18:08 2011/04/24 - 22:50
Irodalom GYŰRÖTT PÁRNA.... Eti49 9 2011/04/25 - 22:12 2011/04/27 - 13:38
Irodalom Vártam rád szhemi 10 2013/03/28 - 19:57 2013/04/22 - 13:49
Irodalom Kedvencem az Ősz Eti49 11 2010/05/11 - 22:19 2010/05/14 - 23:33
Irodalom Gyász Ozirisz 2 2012/05/20 - 09:00 2012/05/23 - 16:59
Irodalom A nő csak azért Attila József 12 2010/11/16 - 12:35 2010/11/18 - 10:08
Irodalom Diploma osztás a temetőben Nagy Vendel 2 2017/06/19 - 17:02 2017/07/13 - 10:04

Legújabb hangzóanyagok

Típus Címsorrend változtatása Szerző Válaszok Létrehozva Utolsó hozzászólás
Audió Áprily Lajos: Biztató vers magányosságtól irtózó léleknek Judit 2 2014/11/30 - 23:35 2014/12/01 - 18:38
Audió Barnabyy Nyár Judit 2013/05/27 - 21:28 2013/05/27 - 21:28
Audió Barnabyy: Ha jössz hozzám... Judit 4 2014/07/11 - 21:16 2014/07/15 - 20:16
Audió D. Nagy László - Köszöntsd a fényt D. Nagy László 7 2012/01/29 - 21:27 2012/02/05 - 21:40
Audió Domokos Edit Ámor nyila nem talált Judit 4 2011/08/07 - 01:33 2011/08/10 - 21:52

Legújabb fórumtémák

Típus Címsorrend változtatása Szerző Válaszok Létrehozva Utolsó hozzászólás
Fórumtéma Vers és prózaverseny 2013.04.23 - 2013.04.28. Tiszai P. Imre 1 2013/04/24 - 00:01 2013/04/26 - 12:29
Fórumtéma 1 hét = 1 történet / A tavasz dala anyatka 21 2010/11/20 - 19:48 2012/06/04 - 23:20
Fórumtéma I. CINKE Adventi irodalmi túra (némi forralt borral) anyatka 2 2012/12/05 - 11:01 2012/12/08 - 22:50
Fórumtéma "Nyitott kapuk" pályázat, versmegmérettetés prayer 28 2013/05/18 - 07:58 2013/07/03 - 16:18
Fórumtéma "verselvtársak" zsuska 14 2012/12/01 - 22:21 2012/12/02 - 21:14
Fórumtéma ...ahogy nem szabad... Taygeta 8 2010/12/09 - 23:32 2011/01/08 - 17:34
Fórumtéma 1% Adó felajánlás prayer 14 2011/02/02 - 13:39 2013/03/23 - 00:14
Fórumtéma 2009 Antológia DVD melléklet femis 32 2009/09/18 - 07:48 2009/11/24 - 13:20
Fórumtéma 2009 Radnóti év femis 22 2009/01/24 - 10:12 2009/02/27 - 14:42
Fórumtéma 2016 évi rendezvények capek 17 2016/01/14 - 11:27 2016/08/07 - 16:47

Legújabb rendezvények

Típus Címsorrend változtatása Szerző Válaszok Létrehozva Utolsó hozzászólás
Rendezvény "A szeretet útján" Adventi műsor prayer 2013/12/09 - 08:04 2013/12/09 - 08:04
Rendezvény "Állati vidám versek" Kuncz László előadásában capek 2016/01/29 - 17:00 2016/01/16 - 13:18
Rendezvény "Egy sufni festő portékái" Deák Anikó kiállítása capek 2015/09/17 - 11:49 2015/09/17 - 11:49
Rendezvény "Filléres emlékeink" Kiállítás megnyitó 2012. November 8. prayer 2012/11/01 - 20:52 2012/11/01 - 20:52
Rendezvény "Hol a boldogság mostanában" - CINKE est prayer 2012/02/27 - 22:44 2012/02/27 - 22:44