Döntésképtelenség

siktár éva képe

 



Egyik régi barátnőm felhívott a minap, hogy szeretne velem találkozni, mert ismerve engem, mindig olyan jó tanácsokkal szolgálok neki, és most olyan helyzetben van, hogy nagy szüksége lenne rám, a véleményemre a tanácsaimra. Megbeszéltük, hogy egyik délután felugrik hozzám.
Miután megérkezett, konstatáltam az állapotát, amely lerítt az arcáról, egyik pillanatban mosolygott, másik pillanatban sírásra görbült a szája. Hellyel és kávéval kínáltam, és kisvártatva bele is kezdett mondandójába, melyre őszintén kíváncsi voltam.

- Képzeld el barátnőm, szerelmes vagyok.- mondta nagy örömmel. Nem lepődtem meg rajta különösebben, mert ismertem annyira, hogy könnyen szerelembe esik, szinte mindig az érzelmei dominálták tetteit, de éreztem, hogy most ez több a megszokottnál.
- Na és akkor mi a probléma? - kérdeztem tőle és biztattam, hogy kezdjen már bele.
- Az a probléma, hogy két férfiba. És nem tudok dönteni. Mert ez a két férfi tűz és víz. Az egyik vad, szenvedélyes, égető vulkán, a másik gyengéd, sejtelmes, mosolygós és végtelenül kedves. És én nem tudok dönteni. Mindkettő kellene, de az nem lehet. Épp ezért sodródom egyiktől a másikhoz. De mindkettőbe szerelmes vagyok! Érted te ezt?

Most ezzel a kérdésével kicsit megfogott, mert értem meg nem is. Ugyanis egy nő mindkét tulajdonságra vágyik valamilyen szinten, pontosan azért mert NŐ! El kellett gondolkodnom rajta keményen, hogy mit válaszoljak neki.

- Nézd, gondold át, hogy melyiket miért szereted, és legfőképpen azon, hogy melyik férfi felé billen a mérleg nyelve, mert olyan azért nincs - nem lehet - hogy mindkettőt egyformán szeresd, véleményem szerint. Döntsd el, hogy melyik hiányozna jobban, ha nem lenne többé! - mondtam neki azt gondolván, hogy mekkora nagy okosságot, bölcsességet tanácsoltam neki.

- Te hülye vagy barátnőm? Hogyan tudnám én ezt eldönteni, hiszen pont most mondtam, hogy mindkettőt szeretem és egyformán. Na, úgy látom, hogy jótól kérek én most tanácsot! Nem szoktál Te ilyen válaszokat adni, hogy még jobban belezavarsz! - mondta nekem kissé sértődötten.

Én is megsértődhettem volna ezen a válaszán, de nem tettem, mert nem tehettem, segítségért jött, nem pedig kioktatásért.

- Akkor az a tanácsom, hogy tegyél egy próbát! Tölts el mindkettő nélkül egy kis időt! Mondjuk menj el egy hetes "nászútra" a vízzel, és érezd jól magad! Majd ezután menj el egy hetes nászútra a tűzzel és érezd jól magad! Hazajössz mindkét nászútról és gondolkodj, csak el tudod t'án dönteni, hogy melyik mellett maradsz.

Na ezt a lehetőséget elfogadta, másnap csomagolt, és úgy tett, ahogy tanácsoltam neki.

Eltelt a két hét, nem hívott, én sem, nem akartam zavarni az édes kettesben eltöltött idejét egyik őselemmel sem. Már megnyugodtam, hogy csak el tudta talán dönteni, hogy melyik pasi lett a nyerő!

Egyik délután csörög a telefonom:

- Szia Barátnőm! Felugorhatok néhány percre hozzád, beszélnünk kell! - mondta nevetve.
- Persze gyere, úgyis régen beszéltünk - mondtam neki nem nagy lelkesedéssel mert más programom volt, na de az ember a barátjáért, barátnőjéért lemond dolgokról.
- Ja, de figyelj, egy vendéget is viszek magammal, egy pasit, nem baj? Nem maradunk sokáig.
Nem baj, nem baj, beleegyeztem, bár nem szeretem a váratlan vendégeket.
Pillanatok múlva már csengetett a bejárati ajtón karonfogva egy pasassal.

- Engedd meg, hogy bemutassam a jelenlegi barátomat Ákost! - meghökkentem kicsit, talán ha jobban figyel, észre is vette volna a megdöbbenést az arcomon, de próbáltam maximálisan palástolni. Nem tudtam szemkontaktusba keveredni vele, mert nyomta a szöveget a nászútjairól. Nem érdekelte, hogy Ákos ott van!

- Tudod, visszajöttem, dobtam a tüzet is, a vizet is, és elmentem egyedül arra a nyaralóhelyre. És láss csodát megismerkedtem Ákossal! Ákos a tűz és víz ötvözete, Te barátnőm én olyan szerelmes vagyok, velem madarat lehetne fogadni! - áradozott a barátnőm és már készülődtek is. Nem maradtak sokáig!

Két búcsúpuszi mellett a fülébe súgtam: Figyelj kicsim, azért vigyázz azokkal a boldogság madaraival amit "megfogsz", ne röptesd őket sűrűn, mert egyszer Te fogsz egy nagyot repülni, és akkor nem tudlak összekanalazni.

Elgondolkodtam. Vajon aki döntésképtelen, így kell cselekednie? Lehet! De hogy nem kerül közelebb a problémája megoldásához az is biztos.

 

 

Legújabb irodalmak

Típus Cím Szerző Válaszok Létrehozva Utolsó hozzászólássorrend változtatása
Irodalom Ifj. Téglás Gábor Két csillag / Zwei Sterne toni 2024/02/18 - 08:46 2024/02/18 - 08:46
Irodalom Szász Károly Petőfí bölcsője s sírja / Der Wiege und das Grab von Petöfi toni 2024/02/17 - 08:25 2024/02/17 - 08:25
Irodalom Ifj. Téglás Gábor Az angyalokhoz / Zu den Engeln toni 2024/02/16 - 08:26 2024/02/16 - 08:26
Irodalom Jankovics Marczell Elszegényesedés / Verarmung toni 2024/02/15 - 08:24 2024/02/15 - 08:24
Irodalom Gottfried Keller: Im Schnee / A hóban toni 2024/02/14 - 09:08 2024/02/14 - 09:08
Irodalom Tibor Rigo: Körforgok / Ich drehe mich im Kreiss toni 2024/02/13 - 10:43 2024/02/13 - 10:43
Irodalom Rigó Tibor: Tavasz / Frühling toni 2024/02/12 - 09:57 2024/02/12 - 09:57
Irodalom Gottfried Keller: Abendlied / Esti dal toni 2024/02/11 - 09:08 2024/02/11 - 09:08
Irodalom Reményik Sándor: Hópelyhek / Schneeflocken toni 2024/02/10 - 08:48 2024/02/10 - 08:48
Irodalom Egy őszülő gavallér toni 2024/02/09 - 09:41 2024/02/09 - 09:41
Irodalom Bartók Lajos: Harangszó / Glockenklang toni 2024/02/08 - 08:51 2024/02/08 - 08:51
Irodalom Hugo von Hofmannsthal Schneeglöckchen / Hóvirág toni 2024/02/07 - 07:58 2024/02/07 - 07:58
Irodalom Rigó Tibor: A Hold / der Mond toni 2024/02/06 - 11:02 2024/02/06 - 11:02
Irodalom Versek a gyerekkoromról 92 Az én magyar napom III. toni 2024/02/05 - 12:26 2024/02/05 - 12:26
Irodalom Versek a gyerekkoromról 91 Az én magyar napom II. toni 2024/02/04 - 08:57 2024/02/04 - 08:57

Legújabb hangzóanyagok

Típus Cím Szerző Válaszok Létrehozva Utolsó hozzászólássorrend változtatása
Audió Asimov, Isaac: Védőbeszéd a science fiction mellett ambrusa 1 2018/10/11 - 17:16 2018/10/22 - 20:33
Audió Asimov, Isaac: Fiam, a fizikus ambrusa 2018/10/15 - 22:53 2018/10/15 - 22:53
Audió Asimov, Isaac: A varázsige ambrusa 1 2018/09/17 - 21:28 2018/09/25 - 23:04
Audió Asimov, Isaac: Lidércnyomás ambrusa 2018/09/25 - 22:02 2018/09/25 - 22:02
Audió Asimov, Isaac: Kedves keselyűk ambrusa 2018/09/23 - 22:18 2018/09/23 - 22:18

Legújabb fórumtémák

Típus Cím Szerző Válaszok Létrehozva Utolsó hozzászólássorrend változtatása
Fórumtéma "Nyitott kapuk" pályázat, versmegmérettetés prayer 28 2013/05/18 - 07:58 2013/07/03 - 16:18
Fórumtéma A hét legjobb alkotásai ajánlások prayer 663 2010/03/01 - 20:18 2013/06/17 - 21:29
Fórumtéma Vers és prózaverseny 2013.05.17. - 2013.05.26 Tiszai P. Imre 9 2013/05/17 - 16:41 2013/06/01 - 08:32
Fórumtéma Vallomás ; Hello (dalvers) skorpio 1 2013/05/17 - 11:07 2013/05/17 - 11:09
Fórumtéma Vers és prózaverseny 2013.04.29 - 2013.05.05 Tiszai P. Imre 24 2013/04/30 - 10:22 2013/05/15 - 14:34
Fórumtéma Vágy--Belle A Noterdami toronyőr musical fődalának műfordítása skorpio 1 2013/05/11 - 12:12 2013/05/11 - 18:04
Fórumtéma Mottó_Előszó helyett_Előszó_Egy vallomás skorpio 2 2013/05/11 - 13:20 2013/05/11 - 17:50
Fórumtéma Vers és prózaverseny 2013.04.23 - 2013.04.28. Tiszai P. Imre 1 2013/04/24 - 00:01 2013/04/26 - 12:29
Fórumtéma Néma vágy... Taygeta 4 2013/04/09 - 21:30 2013/04/22 - 20:35
Fórumtéma A Föld Taygeta 4 2013/01/22 - 22:22 2013/04/09 - 21:26

Legújabb rendezvények

Típus Cím Szerző Válaszok Létrehozva Utolsó hozzászólássorrend változtatása
Rendezvény "Lelkem virágai" Törő Zsóka bemutatkozása capek 2017/11/24 - 17:00 2017/11/23 - 21:45
Rendezvény Sebestyén Andu Andrea fotókiállítása capek 2017/10/06 - 17:00 2017/09/20 - 11:09
Rendezvény Szent Iván Napi mulatság capek 2017/06/23 - 17:00 2017/06/17 - 21:10
Rendezvény Ha én rózsa volnék..Nyikos Rózsa és Barátai capek 2017/06/09 - 17:00 2017/06/09 - 14:17
Rendezvény TOLDI "a teljes mű" Kuncz László előadásában capek 2017/05/30 - 17:00 2017/05/24 - 10:35