Csorba Győző Versmondó Verseny: (Nevezési Határidő: 2016.09.23.)

ambrusa képe

A Csorba Győző Társaság, a Csorba Győző Könyvtár, a Szent Mór Iskolaközpont és a Magyartanárok Egyesülete BARANYA MEGYEI VERSMONDÓ VERSENYT hirdet két kategóriában, 7-9., valamint 10-12/13. évfolyamos diákok számára. A verseny időpontja: 2016. október 15. Helyszíne: Szent Mór Iskolaközpont Pécs A jelentkezőknek egy kötelezően választott Csorba Győző-verset és egy pécsi kötődésű költőtől (pl. Janus Pannonius, Weöres Sándor, Bertók László, Parti Nagy Lajos) egy szabadon választott verset kell szavalniuk. A kötelezően választható versek facebook-oldalunkon találhatók. Iskolánként a kategóriák helyi győztesét és második helyezettjét várjuk versenyünkre. A produkciókat művészekből, irodalmárokból álló zsűri értékeli. A verseny után – „Meghozza magáét a nap s az éj / Érik a test okosodik / Elejti amit el kell ejteni / s letépi a neki termő gyümölcsöt” (Csorba: Ne legyen több) – a felkészítő tanárok és a résztvevő diákok (a pécsi kulturális örökség kiállítótereiben) a Cella Septihorában tehetnek látogatást. A nevezés módja: az alábbi e-mail címen vagy facebook-oldalunkon CSORBA GYŐZŐ VERSMONDÓ VERSENY Nevezési határidő: 2016. szeptember 23. E-mail: Barczáné Körös Ágnes és Bayer Ildikó csorbagyozovmv@gmail.com

Legújabb irodalmak

Típus Cím Szerző Válaszok Létrehozva Utolsó hozzászólássorrend változtatása
Irodalom Ötven Góth László 2017/04/28 - 02:12 2017/04/28 - 02:12
Irodalom Versek a gyerekkoromról 44 Óbecseieknek Óbecséről (de másnak is) toni 2017/04/28 - 00:40 2017/04/28 - 00:40
Irodalom Szappanbuborékok és barátok toni 2017/04/27 - 11:03 2017/04/27 - 11:03
Irodalom Versek a gyerekkoromról 43 Tánciskola Törökbecsén I. toni 2017/04/27 - 00:50 2017/04/27 - 00:50
Irodalom A szőke Tisza szerelmes mosolya Nagy Vendel 2017/04/26 - 17:49 2017/04/26 - 17:49
Irodalom Kinn ültem az árnyék(ban) széken toni 2017/04/26 - 12:34 2017/04/26 - 12:34
Irodalom Versek a gyerekkoromról 42 Amikor még Óbecsén éji élet is volt toni 2017/04/25 - 23:46 2017/04/25 - 23:46
Irodalom Fülenagy Füles 1 2017/04/25 - 13:59 2017/04/25 - 21:19
Irodalom Kutyahűség Nagy Vendel 2017/04/25 - 12:00 2017/04/25 - 12:00
Irodalom József Attila: Szerelmes vers / Liebeslied toni 2017/04/25 - 11:44 2017/04/25 - 11:44
Irodalom Versek a gyerekkoromról 41 Óbecsei nosztalgia toni 2017/04/24 - 23:37 2017/04/24 - 23:37
Irodalom Az ember küzdelme a széllel II. toni 2017/04/24 - 12:10 2017/04/24 - 12:10
Irodalom Versek a gyerekkoromról 40 Hova megyünk ma táncolni toni 2017/04/24 - 00:35 2017/04/24 - 00:35
Irodalom Magaviseletemről amoriana 1 2017/04/12 - 12:25 2017/04/23 - 23:46
Irodalom Naplemente Nagy Vendel 2017/04/23 - 15:57 2017/04/23 - 15:57

Legújabb hangzóanyagok

Típus Cím Szerző Válaszok Létrehozva Utolsó hozzászólássorrend változtatása
Audió Lyrian - Villámlott... Lyrian 3 2008/12/21 - 23:22 2017/04/15 - 13:19
Audió Góth László - Hullámok (zenei vázlat) Góth László 2017/03/28 - 02:42 2017/03/28 - 02:42
Audió Tárnok Mihály - Látlak-e még? zsuska 14 2015/11/29 - 23:41 2016/09/26 - 12:59
Audió Tárnok Mihály - Az élet szerelmese prayer 6 2014/12/28 - 19:04 2016/07/12 - 04:47
Audió Ligeti Éva: Alkonyvarázs Judit 5 2016/04/24 - 19:04 2016/06/29 - 23:09

Legújabb fórumtémák

Típus Cím Szerző Válaszok Létrehozva Utolsó hozzászólássorrend változtatása
Fórumtéma 2017. AKÍK Művészeti Pályázat prayer 2016/12/28 - 19:03 2016/12/28 - 19:03
Fórumtéma Klapek Gabriella hímezve festő, énekes, zeneszerző prayer 2016/11/28 - 12:48 2016/11/28 - 12:48
Fórumtéma 2016 évi rendezvények capek 17 2016/01/14 - 11:27 2016/08/07 - 16:47
Fórumtéma CINKEfészek Antológia 6. Szt. Mártonnak ajánlva prayer 14 2016/04/17 - 18:06 2016/07/17 - 12:32
Fórumtéma CINKE klub Gyöngyivel prayer 20 2015/04/17 - 21:42 2016/07/09 - 14:15
Fórumtéma Cinke színdarab Emeraude 1 2016/04/25 - 09:38 2016/04/27 - 08:51
Fórumtéma Szent Márton évforduló pályázat prayer 5 2014/09/28 - 09:49 2016/03/01 - 22:47
Fórumtéma Ötletek, és a megvalósítás. prayer 164 2010/02/05 - 20:51 2016/02/02 - 14:28
Fórumtéma Aktuális pályázatok zsuska 177 2013/02/06 - 11:01 2016/01/26 - 12:16
Fórumtéma Meghívó Balázsné Gyöngyi 2016/01/07 - 18:39 2016/01/07 - 18:39

Legújabb rendezvények

Típus Cím Szerző Válaszok Létrehozva Utolsó hozzászólássorrend változtatása
Rendezvény Arany János Toldi, Kuncz László előadásában capek 2017/04/07 - 17:00 2017/03/28 - 14:33
Rendezvény "Lehull a lepel" Lénárd József könyvbemutatója capek 2017/04/27 - 18:00 2017/03/27 - 11:00
Rendezvény CINKE Portré sorozat és Irodalmi Kávéház capek 2017/03/24 - 16:15 2017/03/21 - 12:02
Rendezvény CINKE Nőnap capek 2017/03/10 - 16:30 2017/03/10 - 14:03
Rendezvény Ari Fabbró bemutatkozása capek 2016/07/15 - 16:00 2017/03/05 - 13:42