Disztingválni tudni kell!

siktár éva képe

 
 
 
Történetem lehetne fikció is, de nem az.
 
Etelka és Éva nagyon jó barátnők, évek óta dolgoznak együtt egy munkahelyen egy nagyvállalat könyvelésén. Szeretik egymást, hasonlóan gondolkodnak, azonos szellemi szinttel és iskolai végzettséggel rendelkeznek, az élet nagy dolgait együtt szokták megvitatni, megbeszélni.
Korban ugyan nem "illenek" egymáshoz, Etelka tíz évvel idősebb mint Éva, de ez a szemléletükön nem változtat semmit, azonos elveket vallanak minden tekintetben.
 
Új kolléganő érkezik a vállalathoz huszonkét éves, csinos, dekoratív, jó megjelenésű, így első benyomásként (külcsín alapján) így értékelendő.
Bár tekintete nem sokat árul el egyelőre értelmi szintjéről. Bemutatkozik illedelmesen, Etelka és Éva kolléganője lesz a könyvelésen. Az rögtön kiderül, hogy érti a szakmáját, hiszen megkapja az első feladatot, mely az volt, hogy könyvelje le a az elmúlt nap gazdasági eseményeit. Tudja, hogy mit, hová, melyik oldalra (T.K.) könyveljen,ismeri a számviteli rendet.
Egy ideig nagyon jól végzi a munkáját, szerény, meg vannak vele elégedve főnökei.
Nem sok idő jut napközben a magánbeszélgetésekre, de nem is arra való a munkahely. Bedolgozza magát szakmailag a főkönyvelőnél - aki ötvenes éveiben járó korrekt,kiváló szakember - értékeli Izabella szakmai tudását. Izabella a legfiatalabb a vállalatnál, talán ebből adódóan nem tud disztingválni? Bár nem hiszem, mert az nem függ össze az életkorral, azt valaki vagy érzi, érti, megtanulja, vagy nem.
Mindenki tegeződik mindenkivel korra, nemre tekintet nélkül, hiszen kollégák, így szokás.
Igen ám, csak Izabella mivel nem tud disztingválni (különbséget tenni) egyforma stílusban beszél mindenkivel korra, nemre, iskolai végzettségre való tekintet nélkül, ami nagyfokú tiszteletlenség.
Egyik nap később érkezik a munkahelyére a főkönyvelő. Kérdezi Izabella Etelkától:
- Etelka, az öreg fószer (Etelka bámul rá tágra nyílt szemekkel, ugyan kiről beszél ez a leányzó, no majd kiderül, de már a stílus nem tetszik Etelkának) hol a francba jár, vittem volna neki aláírni a bizonylatokat, ott szobrozok az ajtaja előtt már egy fél órája, a franc se vár tovább rá- mondja magából kikelve és ledobja az íróasztalra az átutalási megbízásokat.
Éva és Etelka összenéznek, és levonják a konzekvenciát.
- Izabella kedves, először is, nem fószer, hanem főkönyvelő kartárs, másodszor korban az apukád lehetne, harmadszor tudását, iskolai végzettségét tekintve a nyomába nem léphetsz, nem beszélve arról, hogy tudnod kellene disztingválni.- mondja neki Etelka kedvesen.
- Hagyjál már békén a hülyeségeiddel, ti mind olyan konzervatívak vagytok, semmi lazaság, lájtosság nincs bennetek, nekem a ti stílusotok nem jön be! Az a király ahogy én beszélek, no lefogadom nem tudjátok azt sem, hogy mire mondják azt, hogy "királyság". No de nem is magyarázom nektek, úgy sem értitek.- mondja kissé (nagyon) flegmán Izabella és összeszedi a bizonylatokat amit az előbb lazán az íróasztalra dobott.
Belép az irodába a főkönyvelő, köszönti kolléganőit illedelmesen, kedvesen.
- Szervusztok, egy kicsit késtem, de még nem késtem le az átutalási megbízások aláírásáról ugye? (Tudta ő ezt nagyon jól, de ki akarta ugratni a bokorból a nyulat, mert ő is észrevette Izabella nem oda illő stílusát)- mondja értelmes tekintetét Izabellára szegezve.
Izabella előveszi legcsábosabb mosolyát, mert azért ahhoz nagyon értett, hogy csábítson egészen addig, amíg meg nem szólal.
- Helló Endre, igazán jöhettél volna hamarabb is, most rohanhatok majd a bankba, hogy oda érjek 9-ig, mert csak addig lehet bevinni az átutalásokat, ennyit igazán tudhatnál, mert ha 9 után érkezem, csak a következő napon kerül átutalásra a lóvé a számlánkról.(És szeme szikrákat szórt a főkönyvelő felé) Különben is, ott szobroztam már az ajtód előtt, jó lenne, ha oda figyelnél!- mondta megdorgálva a főkönyvelőt. (Ejha, mi lesz ebből, ez a stílus, ez a modortalanság, tiszteletlenség eddig nem volt jellemző e vállalat dolgozóira.)
Éva és Etelka csendben figyelt, érezték, hogy Izabellának a rövid pályafutása véget ért, bármilyen jó szakember is, ugyanis az nem minden, ha viselkedni pedig nem tud.
- Izabella kedves, kérem azokat az átutalási megbízásokat, hadd írjam alá, és légy szíves célozd meg a munkaügyi osztályt, azon belül a bérszámfejtést, megkapod az eddigi béredet és a munkakönyvedet (mert akkor még volt munkakönyv) nem tartok igényt tovább a munkádra. A bankba pedig Etelka viszi el a bizonylatokat.- mondta szigorúan a főkönyvelő.
Izabella kissé megdöbbent, de hamar túltette magát rajta, és kérdőn nézett Évára.
- Most mi a francért játszotta ez a vén trotty 
az agyát velem, hiszen eddig olyan kedves volt.
Te sem tudod, ugye Éva? - kérdezte Évát, de válaszra nem várt, tovább folytatta:
- No persze, hát téged is hiába kérdezlek, Te is középkorú vagy, Ti a mai szlenget nem értitek, hiába is magyaráznák (így, hogy magyaráznák, nem - nék, á dehogy, ugyan már!) nektek.
No mindegy, maradjatok ti csak a középkori sötétségeitekbe ágyazódva konzervatívan.
Na csá, örültem, hogy itt dolgozhattam, de levontam rólatok a konzekvenciát, vagy mi a francot, azt sem tudom mit jelent, de jól hangzik, legalább annyira mint az, hogy "király vagy"!- és elviharzott a bérszámfejtés felé.
 

Legújabb irodalmak

Típus Cím Szerző Válaszok Létrehozva Utolsó hozzászólássorrend változtatása
Irodalom Bardócz Árpád: Zivatar / Gewitter toni 2023/12/29 - 08:53 2023/12/29 - 08:53
Irodalom Babits Mihály: Egy szomorú vers / Ein trauriges Gedicht toni 2023/12/28 - 14:19 2023/12/28 - 14:19
Irodalom Wilhelm Busch: Das Blut / A vér toni 2023/12/26 - 09:23 2023/12/26 - 09:23
Irodalom Vitéz Somogyvári Gyula: Magvető a Tisza-parton / Säer am Theiss Ufer toni 2023/12/25 - 10:50 2023/12/25 - 10:50
Irodalom Toldalagi Pál: Andante / Andante toni 2023/12/24 - 10:09 2023/12/24 - 10:09
Irodalom Nagy Méda: Fűzfák / Die Weiden toni 2023/12/23 - 09:00 2023/12/23 - 09:00
Irodalom Mihály László: Ki terít asztalt / Wer deckt den Tisch toni 2023/12/22 - 08:32 2023/12/22 - 08:32
Irodalom Flórián Tibor: A föld nem ad hazát / Die Erde gibt keine Heimat toni 2023/12/21 - 07:35 2023/12/21 - 07:35
Irodalom Rigó Tibor: A karácsony lehetne / Die Weihnacht könnte toni 2023/12/20 - 07:03 2023/12/20 - 07:03
Irodalom Florián Tibor: Ölelni tisztán / Umarmen aufrichtig toni 2023/12/19 - 09:12 2023/12/19 - 09:12
Irodalom Gyulai Pál: Egy régi udvari ház / Ein altes Herrenhaus toni 2023/12/18 - 07:18 2023/12/18 - 07:18
Irodalom Gyulai Pál: Hazám / Heimat toni 2023/12/17 - 10:01 2023/12/17 - 10:01
Irodalom Toldalaghy Pál: Vigasztalan világ / Trostloser Welt toni 2023/12/16 - 09:34 2023/12/16 - 09:34
Irodalom Ölbey Irén: Szabolcsi táj / Szabolcs Gegend toni 2023/12/15 - 09:05 2023/12/15 - 09:05
Irodalom László Mihály: Magyar tavasz / Ungarischer Frühling toni 2023/12/14 - 09:03 2023/12/14 - 09:03

Legújabb hangzóanyagok

Típus Cím Szerző Válaszok Létrehozva Utolsó hozzászólássorrend változtatása
Audió Asimov, Isaac: Az üzenet ambrusa 2018/09/06 - 22:20 2018/09/06 - 22:20
Audió Schmöltz Margit: Sem törökül, sem magyarul ambrusa 2018/09/04 - 22:55 2018/09/04 - 22:55
Audió Asimov, Isaac: Hideg vagy meleg ambrusa 2018/09/04 - 22:50 2018/09/04 - 22:50
Audió Asimov, Isaac: Így történt ambrusa 2018/09/04 - 22:47 2018/09/04 - 22:47
Audió Várkonyi Judit - Góth László Hajnali vers Judit 2018/07/09 - 05:53 2018/07/09 - 05:53

Legújabb fórumtémák

Típus Cím Szerző Válaszok Létrehozva Utolsó hozzászólássorrend változtatása
Fórumtéma George Thumpeck Dobpergés skorpio 2 2013/02/09 - 13:01 2013/02/09 - 22:47
Fórumtéma Karinthy Frigyes Előszó skorpio 2 2013/02/07 - 12:50 2013/02/08 - 08:18
Fórumtéma Vivien Fister Világi buddhista Kováts Péter_skorpio Om mani padme hum skorpio 1 2013/02/05 - 18:01 2013/02/05 - 18:02
Fórumtéma Vers és prózaverseny 2013.01.21. - 2013.02.03. prayer 69 2013/01/20 - 21:47 2013/02/03 - 19:23
Fórumtéma Ady Endre Elbocsátó szép üzenet skorpio 1 2013/02/03 - 00:08 2013/02/03 - 00:14
Fórumtéma Kováts Péter_skorpio Mikor már skorpio 3 2013/02/02 - 00:30 2013/02/02 - 12:09
Fórumtéma Belle - Vágy (műfordítás) skorpio 9 2013/01/26 - 14:33 2013/01/30 - 20:34
Fórumtéma Ady Endre Vallomás skorpio 2 2013/01/29 - 18:52 2013/01/29 - 19:07
Fórumtéma Ady Endre Párizsba járt az ősz skorpio 4 2013/01/28 - 12:32 2013/01/29 - 18:48
Fórumtéma Hallgasd mit mond a szél... Taygeta 6 2013/01/13 - 14:34 2013/01/22 - 22:18

Legújabb rendezvények

Típus Cím Szerző Válaszok Létrehozva Utolsó hozzászólássorrend változtatása
Rendezvény Laki Erzsébet kiállítása capek 2016/07/01 - 16:00 2017/03/05 - 13:39
Rendezvény Pécsi papírdosszié - Regényi Ildikó capek 2016/03/18 - 16:00 2017/03/05 - 13:28
Rendezvény Farsangi CINKE Klub capek 2016/02/12 - 16:00 2017/03/05 - 13:24
Rendezvény Tavaszköszöntő capek 2017/03/03 - 16:00 2017/03/03 - 15:22
Rendezvény CINKE Advent a Széchenyi téren capek 2016/12/17 - 17:00 2016/12/16 - 15:18