Jegyzet: Hitelünk van?
Írta: nagyvendel





Most a választások után a pártígéretektől eltelve felmerül az emberben, hogy
mennyire hittek el a választók a politikusok ígérgetéseit. Hogy hitelük van
e a politikusoknak?
Az majd hamarosan elválik.
De hitelük van e a róluk író újságíróknak? Hiszen nem mindegy, hogy hogyan
tálalják a dolgokat, hogyan írnak személyekről, eseményekről. Tárgyilagosan
e, vagy részlehajlóan, esetleg hangulatkeltően vagy provokatívan. Nekik
hisznek e az olvasók?

A szenzácóhajhász bulvárlapok a példányszám növelése érdekében a szavak
kifacsarására, elferdítésére is képesek. A magyar nyelv annyira árnyalt és
sokszínű, hogy bármit meg lehet írni mindig valakinek a szemszögéből nézve
és valakinek a szája íze szerint. Csak arra kell figyelni, hogy ne lógjon ki
nagyon a lóláb, s aki nem tud a szavak között olvasni, akár el is hiheti a
dolgokat.
Egy állami gazdaságban történt lópusztulást a szenzációéhes újságíró úgy
írta meg, hogy a lóállomány 50 %-a elpusztult. Az egész ország a gazdaság
hatalmas veszteségén kesergett, de csak a bennfentesek tudták, hogy két lova
volt mindösszesen a szóban forgó mezőgazdasági egységnek. Talán így akartak
állami támogatáshoz jutni és érdekelt volt a zsurnaliszta is? A szó
veszélyes fegyver. Az írástudóknak óriási a felelősségük a tájékoztatás
terén, s felmerül a kérdés: Hitelünk van e?
S álljon itt egy másik példa is.
Vége az előadásnak. Az illetékes előadó elmondta érdekfeszítő véleményét az
aktuális dolgokról, melyek ma mindenkit érdekelnek. Ezután következett a
szokásos kérés:
- Na tessék, szóljanak hozzá!
Ilyenkor van az, amikor mindenki a padlót vagy a plafont nézi, esetleg
sürgős kotorászni valója van a táskájában. Kínos a csend. Végre az első
"fecske" felteszi a kezét.
- Igaz e, amit az újság ír?.
Az előadó a kérdést meg sem várva rávágja.
- Igaz! Amit az újság ír, az igaz!
S valóban, igazat ír e az újság? Hitelünk van?
Egy régi közmondás szerint a szó elszáll, az írás megmarad. Akár száz éves
cikket is elő lehet venni s tetten lehet érni a hazugságot. Egy másik mondás
szerint a hazug embert előbb utolérik, mint a sánta kutyát! Tovább
untathatnám a tisztelt olvasót hasonló blődségekkel, de nem teszem, hiszen
politológusaink, történészeink, közgazdászaink nem átallanak előkaparni régi
újságokat, okiratokat, hogy rajtakaphassák a megalkuvó zsurnalisztákat.
Előbb, utóbb kiderülnek a turpisságok. A különféle ellenzéki pártok és
szervezetek egymást túlkiabálva próbálják felszínre hozni a múlt hibáit.
Kiderült, hogy a Rákosi padláslesöprés kegyetlenebb volt, mint a török világ
Magyarországon. A török szpáhi (földesúr) annyi gabonát mindig meghagyott a
jobbágynak, hogy jövőre újból tudjon vetni. Kiderült, hogy Sztálinhoz képest
Hitler csak gyenge kezdő lehetett, hiszen a Szovjet vezető több kommunistát
öletett meg. Kiderült, hogy 1956 nem ellenforradalom volt, hanem sokak
szerint szabadságharc, s kár volt Nyikita Hruscsovnak odaadni az
ötösfogatot, s Brezsnyevnek is hiába tapsoltunk! De könyörgöm! A "PRAVDÁT"
ezelőtt 20 évvel is Pravdának (Igazság) hívták. Van persze magyar pravda,
magyar igazság is. Az orvos, a pap, a tanár, a szülő néha belemehet kegyes
hazugságokba. Az újságíró soha! Az elferdített dolgokra az közvélemény tudat
alatt is ráérez, s ha be is igazolódik a gyanú, kegyetlen dolgokra képes.
Hitelünk van? Teszem föl immár negyedszer is a kérdést. Most már remélem,
hogy igen. Még nem mondhatjuk azt, hogy:
- Ma már tudjuk!
Csak azt mondhatjuk most is, hogy:
- Ma úgy tudjuk!
Ítéletet a jövő mondhat a ma felett. Mi, akik csináljuk és éljük a jelent,
nem! S csak azt remélhetjük, hogy az utókor nem elégtelent ír a
bizonyítványunkba.

2016  oktober 03