Nagy Vendel Az én mozim

Nagy Vendel képe

 

Az én mozim


Emlékszem, gyermekkoromban, szüleim munkahelyén láttam először televíziót. Szekrényni nagyságú volt és politúros dobozba volt elzárva a Munkácsy TV. Csak Kristófi bácsi, a gazdasági hivatal dolgozója, nyithatta ki a szekrényt és kapcsolhatta be a fekete fehér és jellegzetes mély hangján zúgó szerkezetet. Nem kellet már többé moziba mennünk. Ha engedték, ott néztük a filmeket áhítattal.

Manapság már minden lakásban van színes televízió és sok esetben átestünk a ló másik oldalára. Talán jó lenne újra moziba járni?
Hogy ki hol és hogyan kamatoztatja tehetségét, az sokmindentől függ ebben a Budapestcentrikus és művészi értelemben is "vízfejű" országban. Friderikusz Sándor is többféle műfajban próbálta ki nyilvánvaló tehetségét. Az alapvetően riporterként és újságíróként tevékenykedő Friderikusz Sándor a televíziózás megújításának igényére, a hazai televíziózás elpiacosodása, elamerikalizálódása idején létrehozta fergeteges új műsorát, a Friderikusz Showt. Ez a sok világsztárt és rengeteg furcsaságot felsorakoztató produkció mellett párhuzamosan ment a közszolgálati TV-ben "Az én mozim" riportsorozat is.
"Mivel jó előre kiszámítottuk, hogy a Friderikusz Show eléggé föl fogja borzolni a magyar tévénézők, de még inkább a kényes ízlésű bírálók többségének kedélyét, ellensúlynak szántam Az én mozimat."
A hét esztendő alatt több mint száz "mesét és hőst" vitt filmre. Emberi sorsokat, örömöket, tragédiákat. Közönségsiker után a szakma is elismerte. Az én mozim és Friderikusz Sándor Pulitzer-díjat kapott. Sándor valóban maradandóbbat alkotott a "komolyabb" műfajban.
Néhány év múlva csak foltokban fogunk emlékezni a Friderikusz Showban bemutatott bogárevőkre vagy az egy filmes világsztár, Anita Egbert, alkoholbűzös nyilatkozatára.
"Az és mozim" nemrégiben könyv alakban is megjelent. Persze nem az összes riport fért bele a kötetbe, hanem csak egy válogatás.
"Aztán, ha majd megszűnik Az én mozim, itt lesz ez a könyv, amely remélhetőleg megmarad mementónak. Azt hiszem, mindösszesen annyi a mentségem, hogy a kiadó bíztatására a sorozat szerintem legsikeresebb darabjait, ha nem is valamennyit egybegyűjtöttem. Őrizzék meg jó emlékezetükben! Hőseimet, műsorsorozatomat és engem is."
A könyv a Park kiadó gondozásában jelent meg és megvásárolható a könyvesboltokban és kikölcsönözhető a Megyei Könyvtár sikerkönyvtárából is.
Vannak kimondottan klasszikus és kifejezetten sikerkönyvek.
Friderikusz Sándor: Az én mozim című kötete talán mind a két stílus elérésének esélyese.
Nem hiányozhat senkinek sem a könyvespolcáról.


2006-04-07

Legújabb irodalmak

Típus Cím Szerző Válaszok Létrehozva Utolsó hozzászólássorrend változtatása
Irodalom Radnóti Miklós: A félelmetes angyal / Der fürchterliche Engel toni 2021/06/03 - 08:55 2021/06/03 - 08:55
Irodalom Radnóti Miklós: Két karodban / In deinen beiden Armen toni 2021/05/31 - 07:51 2021/05/31 - 07:51
Irodalom Móra Ferenc: Szeresd a gyermeket / Liebe das Kind toni 2021/05/30 - 09:16 2021/05/30 - 09:16
Irodalom Ady Endre: Hazamegyek a falumba / Ich gehe nach Hause in mein Dorf toni 2021/05/29 - 09:06 2021/05/29 - 09:06
Irodalom Radnóti Miklós: Erőltetett menet / Gewaltmarsch toni 2021/05/27 - 23:08 2021/05/27 - 23:08
Irodalom Petőfi Sándor: A Tisza / Die Theiss toni 2021/05/26 - 07:35 2021/05/26 - 07:35
Irodalom Radnóti Miklós: Levél a hitveshez / Brief an den Ehepartner toni 2021/05/24 - 06:24 2021/05/24 - 06:24
Irodalom Kozma Andor: Pünkösdi rózsa / Pfingstrose toni 2021/05/23 - 08:38 2021/05/23 - 08:38
Irodalom Gárdonyi Géza: Vilma / Vilma toni 2021/05/22 - 08:32 2021/05/22 - 08:32
Irodalom József Attila: Óh szív! Nyugodj! / Oh Herz! Beruhig dich! toni 2021/05/21 - 13:53 2021/05/21 - 13:53
Irodalom Petófi Sándor: Ha férfi vagy, légy férfi / Wenn du ein Mann bist, sei ein Mann toni 2021/05/20 - 06:50 2021/05/20 - 06:50
Irodalom Petőfi Sándor: Magyar vagyok / Ich bin Ungar toni 2021/05/18 - 08:58 2021/05/18 - 08:58
Irodalom Radnóti Miklós: Sem emlék, sem varázslat / Weder Erinnerung noch Magie toni 2021/05/17 - 09:34 2021/05/17 - 09:34
Irodalom József Attila: Lázadó Krisztus / Rebellierende Christus toni 2021/05/16 - 08:45 2021/05/16 - 08:45
Irodalom Jókai Mór: Mi hát az igaz hazafiság / Also was ist das wahre Patriotismus toni 2021/05/15 - 09:30 2021/05/15 - 09:30

Legújabb hangzóanyagok

Típus Cím Szerző Válaszok Létrehozva Utolsó hozzászólássorrend változtatása
Audió Haverom a Sátán Góth László 6 2012/12/20 - 03:59 2013/03/03 - 15:59
Audió Vivien & skorpio - Párbeszéd Veled skorpio 6 2013/01/30 - 16:08 2013/03/03 - 15:52
Audió Juhász Magda: Megnyírták a Burkus kutyát ambrusa 4 2013/02/05 - 22:22 2013/03/03 - 15:39
Audió Vivien Fister Világi buddhista Kováts Péter_skorpio Om mani padme hum skorpio 5 2013/02/05 - 17:48 2013/03/03 - 15:33
Audió Horváth Géza-Hori - Chet Baker inspiráció Judit 4 2013/03/02 - 02:03 2013/03/03 - 15:15

Legújabb fórumtémák

Típus Cím Szerző Válaszok Létrehozva Utolsó hozzászólássorrend változtatása
Fórumtéma Megszűnt pályázat Markovics Anita 2019/12/31 - 13:41 2019/12/31 - 13:41
Fórumtéma Klapek Gabriella hímezve festő, énekes, zeneszerző prayer 2 2016/11/28 - 12:48 2018/03/31 - 00:43
Fórumtéma 2017. AKÍK Művészeti Pályázat prayer 2016/12/28 - 19:03 2016/12/28 - 19:03
Fórumtéma 2016 évi rendezvények capek 17 2016/01/14 - 11:27 2016/08/07 - 16:47
Fórumtéma CINKEfészek Antológia 6. Szt. Mártonnak ajánlva prayer 14 2016/04/17 - 18:06 2016/07/17 - 12:32
Fórumtéma CINKE klub Gyöngyivel prayer 20 2015/04/17 - 21:42 2016/07/09 - 14:15
Fórumtéma Cinke színdarab Emeraude 1 2016/04/25 - 09:38 2016/04/27 - 08:51
Fórumtéma Szent Márton évforduló pályázat prayer 5 2014/09/28 - 09:49 2016/03/01 - 22:47
Fórumtéma Ötletek, és a megvalósítás. prayer 164 2010/02/05 - 20:51 2016/02/02 - 14:28
Fórumtéma Aktuális pályázatok zsuska 177 2013/02/06 - 11:01 2016/01/26 - 12:16

Legújabb rendezvények

Típus Cím Szerző Válaszok Létrehozva Utolsó hozzászólássorrend változtatása
Rendezvény Meghívó, CINKE a főtéren. prayer 2008/09/01 - 09:58 2008/09/01 - 09:58
Rendezvény Meghívó prayer 2008/08/26 - 08:49 2008/08/26 - 08:49
Rendezvény EKF megbeszélés jegyzőkönyv prayer 2008/08/15 - 22:23 2008/08/15 - 22:23
Rendezvény Író olvasó találkozó 2008. 08. 13. Dokumentum prayer 2008/08/15 - 22:09 2008/08/15 - 22:09
Rendezvény EMLÉKEZTETŐ 2008.07. 30. Rádióadásból prayer 2008/08/06 - 15:31 2008/08/06 - 15:31