Nagy Vendel Fotóriporter nem csak a számok tükrében

Nagy Vendel képe

Fotóriporter nem csak a számok tükrében



A számok nagyon meghatározóak egy ember életében, hogy mikor született, hol, s hová járt iskolába, mikor kezdett el dolgozni, stb.
Bakó Jenő fotóriporter húsz éves korában kezdett el fényképezni, s immár negyven éve fotózza a megyében, és a világban történt eseményeket, és hamarosan, július másodikán, lesz hatvan éves.
Negyven éves munkásságát és hatvanadik születésnapján köszönti az Illyés Gyula Megyei Könyvtár azzal, hogy Bakó Jenő alkotásait mutatja be a portagalériában.
A számokra visszatérve: Vajon hány felvételt készíthet egy fotós negyven év alatt? Bizonyára rengeteget, és a bőség zavarával küszködve volt mivel kiválasztani a kiállításra.
Bakó Jenő olyan újságíró, aki nem írásaival, a szavak varázsával jeleníti meg a mondanivalóját, hanem képeivel láttatja sajátos módon az olvasókkal az eseményeket. Dokumentálja a jelent a jövő számára. Magáról és munkájáról így vall:

"Az első képeim 1961-ben jelentek meg a megyei lap sportoldalán. A következő évben február elsején kerültem a Tolna megyei Népújság szerkesztőségébe. Én voltam a lap első fotóriportere, addig ugyanis nem volt ilyen státus, mindenki fényképezett a saját cikkeihez. Hatalmas technikai változás történt ez alatt a negyven év alatt. 1962-ben például ha volt egy olyan esemény, amiről kép kellet a másnapi lapba, azt a fényképet elkellet vinni Pécsre, a nyomdába, ahol egy-két óra alatt elkészítették azt a klisét, amelyről a nyomda ki tudta nyomni a képet a másnapi lapba. Ma ha este hétkor van egy esemény a megye bármely pontján, az másnap megjelenhet színesben akár, ha ez mégsem így történik, annak nem a technika az akadálya, hanem a struktúra, amely olyan, hogy egy oldalon akkor van színes fotó, ha van az oldalon színes hirdetés, mert akkor a költségeket a hirdetővel fizettetik meg. Ez egyébként bonyolult dolog, mivel a hirdető kikötheti, hogy azon az oldalon, amelyen az ő színes hirdetése van ott ne legyen más színes hirdetés, vagy színes fotó, hiszen ha egy van egy oldalon az kiugrik valósággal a fekete betűk közül és így hatásos. A fényképezést, a sajtófotózást, a Magyar Újságíró Szövetség Újságíró Iskoláján, és egy Újságíró Akadémián, az úgynevezett Fotóstúdióban tanultam, erről 1966-ban adtak papírt, a gyakorlati élet pedig a mindennapi újság ma is. Az itt kiállított fekete-fehér képek egy szibériai úton készültek, a színes fotók pedig a mai idők témája."
A szibériai utat Ordas Iván újságíróval együtt tette meg, és a fotósorozaton meghatottan fedezhetjük fel az azóta már sajnos elhunyt kitűnő író markáns alakját. Erre is jó egy fotóriporter archívuma, hiszen emléket állíthat a város, a megye meghatározó egyéniségeiről.
A múltat idéző fekete-fehér fotók egy letűnt világot tükröznek kordokumentumként. A vitrinben még a régi fényképező gépet is kiállították, (mellyel a képek készültek) mint műszaki ritkaságot. A tárlókba került színes képek úgy technikában, mint témában is a mát képviselik. A fotóriporter mozgó-nyüzsgő ember, hivatalból eljut olyan helyekre is, ahová más halandó embert be se engednek. Pl.: Taszárra, az SFOR katonák közé vagy a diplomata szüretre.
Bakó Jenő aktívan dolgozik a Tolna Megyei Népújságnál kiszolgálva az újságírók igényeit, de mindig becsempészve valamit saját látásmódjából és érzelemvilágából.
Kiállítását bárki megtekintheti az Illyés Gyula Megyei Könyvtár Portagalériájában, hiszen aki "csak" újság hasábjairól ismeri, egy új arculatával találkozhat.
További jó munkát és sikereket kívánunk s várjuk az újabb fotókat.
 
2006-04-10


 

Legújabb irodalmak

Típus Cím Szerző Válaszok Létrehozva Utolsó hozzászólássorrend változtatása
Irodalom Hogyan is fejezzem ki? Lyza 4 2008/07/20 - 08:36 2008/07/20 - 20:19
Irodalom Aratás előtt erda 6 2008/07/19 - 23:02 2008/07/20 - 23:33
Irodalom Vágyköntös blue 8 2008/07/20 - 19:41 2008/07/21 - 09:54
Irodalom Mennyit érsz nekem? Lyza 6 2008/07/20 - 06:17 2008/07/21 - 21:38
Irodalom Életem Lyza 4 2008/07/20 - 06:15 2008/07/21 - 21:41
Irodalom Mint megbúvó Lyza 2 2008/07/21 - 21:35 2008/07/21 - 21:49
Irodalom Van kiért... blue 8 2008/07/21 - 10:20 2008/07/22 - 06:52
Irodalom Valamit kellene... blue 6 2008/07/22 - 12:51 2008/07/22 - 13:38
Irodalom Erdő mélyén ki talál? Kerekesné Varga... 7 2008/07/21 - 06:58 2008/07/22 - 13:43
Irodalom Ha újra kezdeném blue 10 2008/07/23 - 06:40 2008/07/23 - 12:56
Irodalom Igazságtétel Sztolár Miklós 4 2008/07/22 - 23:46 2008/07/23 - 15:05
Irodalom Nyárfavirágok András 6 2008/07/22 - 13:05 2008/07/23 - 15:46
Irodalom Alisca Kerekesné Varga... 6 2008/07/23 - 07:47 2008/07/23 - 18:13
Irodalom Hiánytalanul Mülléder Mária 8 2008/07/22 - 13:08 2008/07/23 - 22:27
Irodalom Varázslat agnes 4 2008/07/24 - 10:44 2008/07/24 - 14:30

Legújabb hangzóanyagok

Típus Cím Szerző Válaszok Létrehozva Utolsó hozzászólássorrend változtatása
Audió Karinthy Frigyes Előszó Petz Teri 1 2008/07/20 - 18:56 2008/07/20 - 19:35
Audió Szemendei Ágnes - A kő varázslata agnes 1 2008/07/29 - 08:39 2008/08/01 - 07:00
Audió Credo Verséneklő Együttes - (Bodnár Éva verse) - Szülőföld erda 14 2008/07/21 - 00:08 2008/08/01 - 14:31
Audió Standovár Ágota - Jónás Tamás: A tiszteletről Standovár Ágota 3 2008/07/30 - 15:03 2008/08/02 - 15:37
Audió Kováts Péter>skorpio - Mikor már skorpio 2008/08/09 - 15:22 2008/08/09 - 15:22

Legújabb fórumtémák

Típus Cím Szerző Válaszok Létrehozva Utolsó hozzászólássorrend változtatása
Fórumtéma Hangosversek tokio170 5 2008/08/14 - 11:12 2008/09/04 - 05:24
Fórumtéma SMS-versikék blue 2 2008/09/26 - 13:04 2008/10/22 - 16:04
Fórumtéma Idézetek, bölcsességek blue 30 2008/07/23 - 13:33 2008/10/29 - 19:56
Fórumtéma Vers tamiska 2008/11/02 - 10:19 2008/11/02 - 10:19
Fórumtéma Helyesírás blue 2 2008/07/21 - 07:06 2008/11/11 - 18:11
Fórumtéma ANTOLÓGIA szerzői lemondó nyilatkozatok Anonymous 35 2008/10/27 - 13:12 2008/11/15 - 18:56
Fórumtéma CINKEfészek Antológia 2008. vázlat (javítható november 15-e 24 óráig) prayer 39 2008/11/10 - 19:43 2008/11/16 - 00:55
Fórumtéma gubanc versei (kommentek nélkül) prayer 82 2009/02/12 - 11:01 2009/02/23 - 15:18
Fórumtéma 2009 Radnóti év femis 22 2009/01/24 - 10:12 2009/02/27 - 14:42
Fórumtéma Világválság - Országcsőd prayer 32 2009/03/06 - 23:21 2009/03/27 - 09:23

Legújabb rendezvények

Típus Cím Szerző Válaszok Létrehozva Utolsó hozzászólássorrend változtatása
Rendezvény Kiállítás és irodalom prayer 2008/07/13 - 08:50 2008/07/13 - 08:50
Rendezvény Emlékeztető prayer 2008/07/18 - 19:27 2008/07/18 - 19:27
Rendezvény Író-olvasótalálkozó prayer 2008/07/22 - 20:33 2008/07/22 - 20:33
Rendezvény Greenpeace, irodalom, festészet prayer 2008/07/28 - 22:19 2008/07/28 - 22:19
Rendezvény CINKE program - 2010Pécs projekt prayer 2008/07/31 - 22:47 2008/07/31 - 22:47