Új regisztráció esetén igazold magad itt ahhoz, hogy jelentkezésed elfogadhassuk: bartalovicszoltan@gmail.com
vagy ezen a telefonon:
+36205155301
Nagy Vendel Fotóriporter nem csak a számok tükrében
- A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges
Fotóriporter nem csak a számok tükrében
A számok nagyon meghatározóak egy ember életében, hogy mikor született, hol, s hová járt iskolába, mikor kezdett el dolgozni, stb.
Bakó Jenő fotóriporter húsz éves korában kezdett el fényképezni, s immár negyven éve fotózza a megyében, és a világban történt eseményeket, és hamarosan, július másodikán, lesz hatvan éves.
Negyven éves munkásságát és hatvanadik születésnapján köszönti az Illyés Gyula Megyei Könyvtár azzal, hogy Bakó Jenő alkotásait mutatja be a portagalériában.
A számokra visszatérve: Vajon hány felvételt készíthet egy fotós negyven év alatt? Bizonyára rengeteget, és a bőség zavarával küszködve volt mivel kiválasztani a kiállításra.
Bakó Jenő olyan újságíró, aki nem írásaival, a szavak varázsával jeleníti meg a mondanivalóját, hanem képeivel láttatja sajátos módon az olvasókkal az eseményeket. Dokumentálja a jelent a jövő számára. Magáról és munkájáról így vall:
"Az első képeim 1961-ben jelentek meg a megyei lap sportoldalán. A következő évben február elsején kerültem a Tolna megyei Népújság szerkesztőségébe. Én voltam a lap első fotóriportere, addig ugyanis nem volt ilyen státus, mindenki fényképezett a saját cikkeihez. Hatalmas technikai változás történt ez alatt a negyven év alatt. 1962-ben például ha volt egy olyan esemény, amiről kép kellet a másnapi lapba, azt a fényképet elkellet vinni Pécsre, a nyomdába, ahol egy-két óra alatt elkészítették azt a klisét, amelyről a nyomda ki tudta nyomni a képet a másnapi lapba. Ma ha este hétkor van egy esemény a megye bármely pontján, az másnap megjelenhet színesben akár, ha ez mégsem így történik, annak nem a technika az akadálya, hanem a struktúra, amely olyan, hogy egy oldalon akkor van színes fotó, ha van az oldalon színes hirdetés, mert akkor a költségeket a hirdetővel fizettetik meg. Ez egyébként bonyolult dolog, mivel a hirdető kikötheti, hogy azon az oldalon, amelyen az ő színes hirdetése van ott ne legyen más színes hirdetés, vagy színes fotó, hiszen ha egy van egy oldalon az kiugrik valósággal a fekete betűk közül és így hatásos. A fényképezést, a sajtófotózást, a Magyar Újságíró Szövetség Újságíró Iskoláján, és egy Újságíró Akadémián, az úgynevezett Fotóstúdióban tanultam, erről 1966-ban adtak papírt, a gyakorlati élet pedig a mindennapi újság ma is. Az itt kiállított fekete-fehér képek egy szibériai úton készültek, a színes fotók pedig a mai idők témája."
A szibériai utat Ordas Iván újságíróval együtt tette meg, és a fotósorozaton meghatottan fedezhetjük fel az azóta már sajnos elhunyt kitűnő író markáns alakját. Erre is jó egy fotóriporter archívuma, hiszen emléket állíthat a város, a megye meghatározó egyéniségeiről.
A múltat idéző fekete-fehér fotók egy letűnt világot tükröznek kordokumentumként. A vitrinben még a régi fényképező gépet is kiállították, (mellyel a képek készültek) mint műszaki ritkaságot. A tárlókba került színes képek úgy technikában, mint témában is a mát képviselik. A fotóriporter mozgó-nyüzsgő ember, hivatalból eljut olyan helyekre is, ahová más halandó embert be se engednek. Pl.: Taszárra, az SFOR katonák közé vagy a diplomata szüretre.
Bakó Jenő aktívan dolgozik a Tolna Megyei Népújságnál kiszolgálva az újságírók igényeit, de mindig becsempészve valamit saját látásmódjából és érzelemvilágából.
Kiállítását bárki megtekintheti az Illyés Gyula Megyei Könyvtár Portagalériájában, hiszen aki "csak" újság hasábjairól ismeri, egy új arculatával találkozhat.
További jó munkát és sikereket kívánunk s várjuk az újabb fotókat.

2006-04-10
Legújabb irodalmak
Típus | Cím | Szerző | Válaszok | Létrehozva | Utolsó hozzászólás |
---|---|---|---|---|---|
Irodalom | A liget..... | Csendfélhagnjai | 1 | 2012/05/08 - 20:49 | 2012/05/13 - 18:51 |
Irodalom | ma megint | se | 8 | 2008/11/25 - 11:21 | 2008/11/27 - 00:26 |
Irodalom | Nyolc nap | Mo Mo | 2 | 2009/05/15 - 07:04 | 2009/05/16 - 04:50 |
Irodalom | Álomkeringő | Eti49 | 5 | 2010/04/18 - 23:55 | 2010/04/19 - 21:08 |
Irodalom | Csak a szél.,, | Eti49 | 4 | 2010/04/27 - 21:28 | 2010/04/29 - 08:52 |
Irodalom | Fájó érzés | Eti49 | 3 | 2010/05/14 - 15:00 | 2010/05/17 - 22:28 |
Irodalom | HUMANISTA, ADD A VÉRED ! | Katona Béla György | 1 | 2012/09/02 - 00:22 | 2012/09/02 - 13:55 |
Irodalom | Szerénység,,, | Eti49 | 5 | 2010/05/05 - 22:02 | 2010/05/06 - 22:49 |
Irodalom | VÁGY.. | Eti49 | 9 | 2011/04/21 - 18:08 | 2011/04/24 - 22:50 |
Irodalom | GYŰRÖTT PÁRNA.... | Eti49 | 9 | 2011/04/25 - 22:12 | 2011/04/27 - 13:38 |
Irodalom | Vártam rád | szhemi | 10 | 2013/03/28 - 19:57 | 2013/04/22 - 13:49 |
Irodalom | Kedvencem az Ősz | Eti49 | 11 | 2010/05/11 - 22:19 | 2010/05/14 - 23:33 |
Irodalom | Gyász | Ozirisz | 2 | 2012/05/20 - 09:00 | 2012/05/23 - 16:59 |
Irodalom | A nő csak azért | Attila József | 12 | 2010/11/16 - 12:35 | 2010/11/18 - 10:08 |
Irodalom | Diploma osztás a temetőben | Nagy Vendel | 2 | 2017/06/19 - 17:02 | 2017/07/13 - 10:04 |
Legújabb hangzóanyagok
Típus | Cím | Szerző | Válaszok | Létrehozva | Utolsó hozzászólás |
---|---|---|---|---|---|
Audió | Áprily Lajos: Biztató vers magányosságtól irtózó léleknek | Judit | 2 | 2014/11/30 - 23:35 | 2014/12/01 - 18:38 |
Audió | Barnabyy Nyár | Judit | 2013/05/27 - 21:28 | 2013/05/27 - 21:28 | |
Audió | Barnabyy: Ha jössz hozzám... | Judit | 4 | 2014/07/11 - 21:16 | 2014/07/15 - 20:16 |
Audió | D. Nagy László - Köszöntsd a fényt | D. Nagy László | 7 | 2012/01/29 - 21:27 | 2012/02/05 - 21:40 |
Audió | Domokos Edit Ámor nyila nem talált | Judit | 4 | 2011/08/07 - 01:33 | 2011/08/10 - 21:52 |
Legújabb fórumtémák
Típus | Cím | Szerző | Válaszok | Létrehozva | Utolsó hozzászólás |
---|---|---|---|---|---|
Fórumtéma | Vers és prózaverseny 2013.04.23 - 2013.04.28. | Tiszai P. Imre | 1 | 2013/04/24 - 00:01 | 2013/04/26 - 12:29 |
Fórumtéma | 1 hét = 1 történet / A tavasz dala | anyatka | 21 | 2010/11/20 - 19:48 | 2012/06/04 - 23:20 |
Fórumtéma | I. CINKE Adventi irodalmi túra (némi forralt borral) | anyatka | 2 | 2012/12/05 - 11:01 | 2012/12/08 - 22:50 |
Fórumtéma | "Nyitott kapuk" pályázat, versmegmérettetés | prayer | 28 | 2013/05/18 - 07:58 | 2013/07/03 - 16:18 |
Fórumtéma | "verselvtársak" | zsuska | 14 | 2012/12/01 - 22:21 | 2012/12/02 - 21:14 |
Fórumtéma | ...ahogy nem szabad... | Taygeta | 8 | 2010/12/09 - 23:32 | 2011/01/08 - 17:34 |
Fórumtéma | 1% Adó felajánlás | prayer | 14 | 2011/02/02 - 13:39 | 2013/03/23 - 00:14 |
Fórumtéma | 2009 Antológia DVD melléklet | femis | 32 | 2009/09/18 - 07:48 | 2009/11/24 - 13:20 |
Fórumtéma | 2009 Radnóti év | femis | 22 | 2009/01/24 - 10:12 | 2009/02/27 - 14:42 |
Fórumtéma | 2016 évi rendezvények | capek | 17 | 2016/01/14 - 11:27 | 2016/08/07 - 16:47 |
Friss blogbejegyzések
- Kreativitás,- és inspirációfokozó zene íróknak
- MikRobi - Gyerekdal | Zene Gyerekeknek
- Egy szerelmes „versezés” margójára
- Piñata - kötetbemutató
- Irodalmi pályázat: Meseszövő pályázat (Határidő:2018. november 1-től 30-ig)
- Tehetséggondozó alkotótábor: Szöveggyár Mexikóban! (Jelentkezés: 2018. október 5-ig)
- Irodalmi pályázat: Aposztróf novella pályázat (Határidő: 2018. október 8.)
- Irodalmi pályázat: Science fiction novella (Határidő: 2018. október 17.)
- Irodalmi pályázat: Szépírói pályázat 2018 (Határidő: 2018. október 31.)
- Irodalmi pályázat:Szárnypróbálgatók 2019 (Határidő: 2018. szeptember 16.)
Legújabb rendezvények
Típus | Cím | Szerző | Válaszok | Létrehozva | Utolsó hozzászólás |
---|---|---|---|---|---|
Rendezvény | "A szeretet útján" Adventi műsor | prayer | 2013/12/09 - 08:04 | 2013/12/09 - 08:04 | |
Rendezvény | "Állati vidám versek" Kuncz László előadásában | capek | 2016/01/29 - 17:00 | 2016/01/16 - 13:18 | |
Rendezvény | "Egy sufni festő portékái" Deák Anikó kiállítása | capek | 2015/09/17 - 11:49 | 2015/09/17 - 11:49 | |
Rendezvény | "Filléres emlékeink" Kiállítás megnyitó 2012. November 8. | prayer | 2012/11/01 - 20:52 | 2012/11/01 - 20:52 | |
Rendezvény | "Hol a boldogság mostanában" - CINKE est | prayer | 2012/02/27 - 22:44 | 2012/02/27 - 22:44 |
Friss hozzászólások
2 hét 2 nap
2 hét 3 nap
2 hét 3 nap
3 hét 2 nap
4 hét 1 nap
4 hét 1 nap
4 hét 1 nap
1 év 36 hét
2 év 11 hét
2 év 19 hét