Paraszolvencia

siktár éva képe

 



Irományomat képzeletem szülte, a valósághoz semmi köze, különben is kitaláltam, hogy oknyomozó riportot készítek...

Az, hogy ilyen nagy fába vágtam a fejszémet - már mint, hogy oknyomozó riport, halvány lila fogalmam sincs arról, hogy hogyan kell, de ez is a képzeletem játéka. Tettem ezt azért, mert most egy kicsit hűvösebb van, nem kell éjjel mindent elsöprő erővel beosztanom az időmet, hogy még egy versre is fussa, meg egy novellaszerűséges szösszenetre is.
Mert eddig úgy kellett, mert hajnali o2.oo-o5.oo.-ig volt az őrületmentes szakaszom, o5.oo után már megpillantottam az égbolton a kis fénysugarat, melyet a Nap bocsátott a pofámba, és akkor végem volt. Se kép, se hang tovább, Tündi is elbotorkált valahová, a lakás valamelyik leghűvösebb szegletébe - nem volt ilyen, de ő talált, mert én nem találtam őt - lekucorodott és önkívületi állapotba került.
Nos, mivel már viszonylag hűvösebb idő van, több időm van kibontakoztatni a témát.
Azt hiszem, ez is egy olyan téma, amibe jól bele lehet vájkálni, - no de azt nem szeretem, de attól, hogy én nem szeretem még létezik.

Ellátogattam az én ítéletem szerint a napjainkban legszegényebb megyénkbe BAZ. megyébe. Gondolom én a kevéske eszemmel, hogy jól gondolom, hiszen BAZ. megyében volt a legtöbb ipari létesítmény (Lenin Kohászati Művek, Diósgyőri Gépgyár, DIMÁVAG) mivel ezek a rendszerváltás után mind megszűntek, az elszegényesedési folyamat megkezdődött a településeken. Munkalehetőség nem volt, az emberek a tartalékaikat élték, amikor az elfogyott, kénytelen voltak elhagyni otthonukat - már aki még munkaképes volt - és a fővárosban keresni további boldogulásuk színhelyét. Igen ám, de valahol lakni kellett, mert az úgy végképp nem érte volna meg, ha naponta hazajártak volna az emberek, mert akkor hiába dolgoztak. Munkásszállásokra, vagy albérletbe tömörültek 2-3 fős brigádok és így a költségek elosztásra kerültek 3 fő között.
No de végül is ez csak olyan szempontból lényeges a mondanivalóm kibontakoztatása tekintetében, hogy megkezdődött az elszegényedés és hogy miért.

Visszakanyarodok a kis településhez amiért tulajdonképpen oda utaztam. A falu lakosságának szegezem a kérdésemet könyörtelenül. Első beszélgető partnerem Róza néni, közel van már a hetvenedik évéhez, beteges, beszélgetés közben is le kell, hogy üljünk a háza előtti kis padra.
- Mondja kedves Róza néni, mi a véleménye a körzeti orvosukról? Szokott neki adni hálapénzt, a vizsgálatokért, a gyógyszer felírásokért, vagy ha egyáltalán betegség végett kell kihívni?
- Á, drágám, nekünk olyan jó, idős, kedves háziorvosunk van, soha egy fillért el nem fogad senkitől, mindig mosolyog apró kicsi bajsza alatt és azt mondja, hogy "drága Róza néni, Önnek nagyobb szüksége van arra a kis pénzre mint nekem, hiszen nagyon drágák ám ezek a gyógyszerek amit én felírok Önnek és ha most abból a kevéske pénzéből nekem adna valamennyit, akkor nem tudná kiváltani a gyógyszereit." hát ezt mondja nekem mindig a drága Szekeres doktor úr - mert így hívják - és megsimogatja ráncos kezemet. - mondja Rozika néni mosolyogva.
Meglátom közeledni a következő riport-alanyomat Kató nénit. Kató néni még nincs annyi idős mint Róza, de ő is olyan hatvan év körüli.
- Elnézést kérek, azt szeretném megkérdezni, hogy mi a véleménye a Szekeres doktorról, meg van vele elégedve? Jó orvos?- kérdezem határozottan.
Ő is helyet foglal Róza néni mellett és beszél, beszél...
- Nagyon rendes orvos ő kedvesem, valamelyik éjszaka ki kellett hívni az unokámhoz - mert a lányomék ott laknak nálam -, mert felszökött a láza 39,8 C fokra és sehogyan sem tudtuk csökkenteni, kénytelenek voltunk kihívni éjszaka a doktor urat. Jött is pillanatokon belül, megvizsgálta a gyereket, megállípította, hogy tüszős mandula gyulladása van, adott neki injekciót, fájdalomcsillapítót, lázcsillapítót és jobban lett a gyerek. A lányom adni akart neki a fáradozásáért egy kis pénzt - nem sokat tudott volna, hiszen a vejem Budapestre kényszerült elmenni dolgozni, csak hétvégeken jár haza - elszegényedtünk. nem fogadta el a doktor úr a pénzt, azt mondta, "neki ez a feladata minden körülmények között, hogy gyógyítson és életet mentsen", úgyhogy illedelmesen elköszönt és eltávozott. Nagyon szomorú helyzet ez kedves, pedig olyan szívesen adta volna a lányom, hiszen az ember hálás -akár erőn felül is -, hogy ha az egészségéről van szó.- mondja Katóka mintegy igazolva Róza gondolatait.
- Tehát megállapíthatjuk, hogy összességében nagyon rendes ember a Szekeres doktor, maximálisan meg vannak vele elégedve. Itt nincs semmi probléma.- állapítom meg a tényeket.
- No azért kedvesem, nem teljesen így van. - mondja Róza néni, megtorpanok kissé és kérdezem, hogy akkor mi a baj.
Róza néni elkezd beszélni.
- Az a baj kedvesem, amikor minden évben egy hónapig szabadságon van Szekeres doktor és a fiatalúr a megyeszékhelyről kerül kirendelésre egy hónapra. No ő nem ilyen. Nála kategorikusan ki van jelentve, hogy mennyibe kerül egy vizsgálat, mennyibe a gyógyszer felírás, és mennyibe ha beteghez kell kimenni. Nála nincs apelláta, fizetni kell, rohadtul nem érdekli, hogy van-e miből, akkor úgy szoktuk csinálni, hogy - mert ugye a betegséget senki sem rendeli meg előre, az érkezik, mint a szerelem, hú de rég volt, no, hogy visszakanyarodjak - kisegítik egymást a családok. Ki mikor kap fizetést, nyugdíjat, családi pótlékot, segélyt, vagy bármilyen járulékot és aki bajban van annak összedobjuk a pénzt. Muszáj kedves, muszáj segítenünk egymáson, különben meghalunk, ha nincs orvosi segítség. Nem szeretjük azt az orvost, nem csak ezért, mert mindenért pénzt kér, hanem az arroganciáját kifejezetten rühelljük, a felsőbbrendű viselkedési módját meg egyenesen utáljuk. Képzelje el kedves, a minap bement hozzá egy fiatalasszony fogamzásgátló tablettát íratni és lazán oda akart adni neki 2.OOO.-Ft-ot, és a doki - elfogadta ugyan - de epésen megjegyezte, hogy "köszönöm szépen már kávéztam, de megiszok belőle még egyet".
Klárikám leforrázva a szégyentől és dühtől jött el hozzánk ezt elpanaszolni. No szóval ő ilyen.
Mi csak azon imádkozunk kedves, hogy éljen még nagyon-nagyon sokáig a kedves, jószívű, lelkiismeretes Szekeres doktorunk, mert addig biztos, hogy jó kezekben van a falu népe, az ő mulasztásából kifolyólag nem fog meghalni senki.

Elköszönök riport alanyaimtól és visszautazom a fővárosba. Azon gondolkodom, hogy ha a fővárosban készítenék egy ilyen riportot, mondjuk kórházi orvosokkal, körzetiekkel, vajon ugyanez lenne a helyzet? Nem tudom. 

 

Legújabb irodalmak

Típus Cím Szerző Válaszok Létrehozva Utolsó hozzászólássorrend változtatása
Irodalom Pillangók Krisztina 6 2008/12/03 - 09:36 2008/12/04 - 09:32
Irodalom A fény felé Lénárd József 4 2008/12/02 - 21:52 2008/12/03 - 23:02
Irodalom Ha örök Norvi 13 2008/11/27 - 21:35 2008/12/03 - 18:38
Irodalom Álmokba szőve András 6 2008/11/30 - 01:44 2008/12/03 - 13:30
Irodalom Pillangód blue 16 2008/09/15 - 13:04 2008/12/03 - 12:08
Irodalom Önvád blue 18 2008/09/29 - 13:56 2008/12/03 - 12:02
Irodalom mezza voce * Krisztina 8 2008/12/02 - 10:09 2008/12/02 - 23:02
Irodalom HEJ HALÁSZOK... szucs istvan 3 2008/11/30 - 08:56 2008/12/02 - 14:38
Irodalom ZSUZSA REGGEL szucs istvan 2 2008/11/30 - 07:50 2008/12/02 - 14:37
Irodalom a szénégető tükre csitesz 3 2008/12/02 - 07:18 2008/12/02 - 10:58
Irodalom Novemberi eső Kelemen Zoltán 4 2008/12/01 - 18:11 2008/12/01 - 21:48
Irodalom Kanadai naplójegyzetek Kelemen Zoltán 3 2008/12/01 - 18:09 2008/12/01 - 21:43
Irodalom értelmetlen Krisztina 6 2008/12/01 - 11:20 2008/12/01 - 21:35
Irodalom Siófok, Balaton fővárosa Lénárd József 2 2008/12/01 - 14:11 2008/12/01 - 21:33
Irodalom mint ökörnyál Krisztina 8 2008/11/30 - 18:15 2008/12/01 - 21:26

Legújabb hangzóanyagok

Típus Cím Szerző Válaszok Létrehozva Utolsó hozzászólássorrend változtatása
Audió Tompos Lilla: Karácsony ambrusa 2019/12/23 - 21:34 2019/12/23 - 21:34
Audió Kék mezőben Góth László 2019/12/14 - 05:58 2019/12/14 - 05:58
Audió Szabó Melinda: Októberi látomás ambrusa 2019/10/12 - 19:26 2019/10/12 - 19:26
Audió Kelvin: Angyalka ambrusa 2019/01/15 - 22:18 2019/01/15 - 22:18
Audió Visszatekintő: Karácsony Pécsett 1918-ban ambrusa 2019/01/02 - 12:54 2019/01/02 - 12:54

Legújabb fórumtémák

Típus Cím Szerző Válaszok Létrehozva Utolsó hozzászólássorrend változtatása
Fórumtéma Megszűnt pályázat Markovics Anita 2019/12/31 - 13:41 2019/12/31 - 13:41
Fórumtéma Klapek Gabriella hímezve festő, énekes, zeneszerző prayer 2 2016/11/28 - 12:48 2018/03/31 - 00:43
Fórumtéma 2017. AKÍK Művészeti Pályázat prayer 2016/12/28 - 19:03 2016/12/28 - 19:03
Fórumtéma 2016 évi rendezvények capek 17 2016/01/14 - 11:27 2016/08/07 - 16:47
Fórumtéma CINKEfészek Antológia 6. Szt. Mártonnak ajánlva prayer 14 2016/04/17 - 18:06 2016/07/17 - 12:32
Fórumtéma CINKE klub Gyöngyivel prayer 20 2015/04/17 - 21:42 2016/07/09 - 14:15
Fórumtéma Cinke színdarab Emeraude 1 2016/04/25 - 09:38 2016/04/27 - 08:51
Fórumtéma Szent Márton évforduló pályázat prayer 5 2014/09/28 - 09:49 2016/03/01 - 22:47
Fórumtéma Ötletek, és a megvalósítás. prayer 164 2010/02/05 - 20:51 2016/02/02 - 14:28
Fórumtéma Aktuális pályázatok zsuska 177 2013/02/06 - 11:01 2016/01/26 - 12:16

Legújabb rendezvények

Típus Cím Szerző Válaszok Létrehozva Utolsó hozzászólássorrend változtatása
Rendezvény Tavaszi Varázs Fesztivál capek 2019/03/29 - 11:00 2019/04/12 - 12:06
Rendezvény Húsvéti nyusziles az Origó-Házban capek 2019/04/18 - 12:00 2019/04/12 - 12:02
Rendezvény Vidám farsang capek 2019/02/28 - 16:00 2019/03/14 - 12:11
Rendezvény CINKÉK a nagyvilágban - Lélekmorzsák capek 2019/02/22 - 17:00 2019/03/14 - 11:54
Rendezvény Versek Istenről, Hazáról, Szerelemről... capek 2019/01/24 - 16:00 2019/01/16 - 21:40