Miért nem?

siktár éva képe

 





- Mondd, Tündi, hol csámborogtál egész éjjel? A frászt hozod rám most már csakugyan! Aggódtam, tövig rágtam a körmöm, hogy vajon mibe keveredtél már megint? - így korholom a másik "felemet", az ihletemet, de Ő csak mosolyog a képembe. Leszédül a kanapéra, kéri a kávéját, mentholost most nem kap, csak majd azután, ha elmondta, hogy hol járt. Belenyugszik, kénytelen, mert látja rajtam, hogy most nem viccelek.
- Képzeld el kedvesem, sorra jártam a régi klubokat ahol ketten együtt megfordultunk, publikáltunk is egy keveset és elmondom a jelenlegi állapotokat. Látom a verseket, prózákat, vannak közöttük nagyon jók, de nagyon rosszak is. - mondja majd nagyot kortyol a kávéjából.
- Az a legnagyobb problémám, hogy iszonyúan fel vagyok háborodva! Ugyanis vannak olyan egyének, akik csak "felköpik" a verseiket és továbbállnak, nem kommentálnak senkit sem. Ők maguk pedig várják a csodát.
- Tündi, mondtam már Neked, hogy ez a téma tabu, nem kell ezzel foglalkoznunk, nyugodj meg, az emberek nem egyformák. Nem tudod, hogy mi zajlik a lelkükben, miért nem kommentálják a többiek versét.- mondom neki megsimítva durcás pofiját.

Úgy látszik megnyugszik, rájön, hogy igazam van - egy kicsit -, de azért megkér, hogy olvassam el az éjszakai túrája után írt versét. A véleményem nem érdekli, kivánszorog a fürdőszobába, elénekli az egyik kedvenc dalát és egyből jó hangulatba kerül. Kilibben frissen, illatosan - már a cigaretta sem érdekli - és bebújik az ágyunkba, de egy halk "jó éjszakát"-tal kezembe nyomja a papirost, melyen a verse van.

Félálomban még annyit szól nekem:

- Ha elolvastad kedvesem, tépd szét és etesd meg a kis piros kukánkkal. - és már átadta magát az álommanónak.

Megígérem neki, hogy azt fogom tenni, ha elolvastam.














Miért nem?


Nem vesszük a fáradtságot,
hogy kommentet írjunk,
de azt viszont titkon várjuk,
olvassák, mit írunk.

Önzők vagyunk, nem érdekel
másnak mi a kínja,
csak minket olvassanak
könnyek között, sírva!

Pedig csak egy fél pillanat,
hogy üzenetet hagyjunk,
nem gondolunk arra soha,
rajtunk múlik, rajtunk.

Egy pár kedves pici szócska
másoknak is öröm
viszonzásul amit tettünk,
töröm fejem, töröm.

Önzés ez, vagy irigy vagyok,
ugyan, ki vagy nekem?
poétáknak kicsi gyöngye
m'ért nem örülsz velem?

Úgy ahogy én Veled szoktam,
értelmezem versed,
fáradtságot nem kímélve
elküldöm a lelkem.

Mondd, Te kedves, m'ért nem teszed,
lesajnálod fejem,
ezzel aztán úgy elveszed
örökre a kedvem.

Vagy talán ha én sem írnék,
akkor sem ha tetszik,
de akkor én olyan lennék
mint Te, önző, s nem lelkis.

Éppen ezért, nincs más dolgom,
tudomásul veszem,
minden ember különböző,
s nem töröm a fejem.







 

 

Legújabb irodalmak

Típus Cím Szerző Válaszok Létrehozva Utolsó hozzászólássorrend változtatása
Irodalom A szűzleány éneke Dyona 6 2015/06/23 - 20:26 2015/07/05 - 10:38
Irodalom A nyár... barnabyy 3 2015/05/31 - 21:18 2015/07/03 - 21:51
Irodalom Fakuló színek Góth László 5 2015/06/30 - 05:00 2015/07/01 - 22:51
Irodalom Nagy Vendel Mindegyik lányomhoz Nagy Vendel 4 2015/06/26 - 21:59 2015/06/29 - 19:57
Irodalom Kifigyeltem tamiska 6 2015/06/14 - 10:03 2015/06/29 - 07:59
Irodalom Nagy Vendel Egy feltaláló a diliházból Nagy Vendel 3 2015/06/22 - 22:06 2015/06/26 - 20:39
Irodalom Nagy Vendel Kritikusaimnak figyelmébe Nagy Vendel 2 2015/06/24 - 11:15 2015/06/26 - 20:34
Irodalom Nagy Vendel Ég a könyvtár Nagy Vendel 3 2015/06/19 - 17:12 2015/06/25 - 22:37
Irodalom A villamosszék Dyona 6 2015/06/19 - 10:28 2015/06/23 - 20:22
Irodalom Nagy Vendel Élni kell Nagy Vendel 3 2015/06/20 - 22:28 2015/06/22 - 21:05
Irodalom Nagy Vendel Akropolisz Nagy Vendel 2 2015/06/18 - 21:03 2015/06/22 - 20:52
Irodalom A teljesség felé Olasz Irén 2 2015/06/12 - 15:45 2015/06/22 - 08:22
Irodalom Anyácska prayer 5 2015/06/10 - 10:53 2015/06/22 - 06:42
Irodalom Nagy Vendel Apám keze Nagy Vendel 3 2015/06/18 - 18:11 2015/06/21 - 21:23
Irodalom Nagy Vendel Ismeritek A Nagy Vendel 1 2015/06/18 - 14:05 2015/06/21 - 21:21

Legújabb hangzóanyagok

Típus Cím Szerző Válaszok Létrehozva Utolsó hozzászólássorrend változtatása
Audió Kováts Péter>skorpio - Csokonai Vitéz Mihály A reményhez skorpio 1 2008/08/09 - 15:25 2008/08/10 - 04:41
Audió Kováts Péter>skorpio - Mikor már skorpio 2008/08/09 - 15:22 2008/08/09 - 15:22
Audió Standovár Ágota - Jónás Tamás: A tiszteletről Standovár Ágota 3 2008/07/30 - 15:03 2008/08/02 - 15:37
Audió Credo Verséneklő Együttes - (Bodnár Éva verse) - Szülőföld erda 14 2008/07/21 - 00:08 2008/08/01 - 14:31
Audió Szemendei Ágnes - A kő varázslata agnes 1 2008/07/29 - 08:39 2008/08/01 - 07:00

Legújabb fórumtémák

Típus Cím Szerző Válaszok Létrehozva Utolsó hozzászólássorrend változtatása
Fórumtéma Megszűnt pályázat Markovics Anita 2019/12/31 - 13:41 2019/12/31 - 13:41
Fórumtéma Klapek Gabriella hímezve festő, énekes, zeneszerző prayer 2 2016/11/28 - 12:48 2018/03/31 - 00:43
Fórumtéma 2017. AKÍK Művészeti Pályázat prayer 2016/12/28 - 19:03 2016/12/28 - 19:03
Fórumtéma 2016 évi rendezvények capek 17 2016/01/14 - 11:27 2016/08/07 - 16:47
Fórumtéma CINKEfészek Antológia 6. Szt. Mártonnak ajánlva prayer 14 2016/04/17 - 18:06 2016/07/17 - 12:32
Fórumtéma CINKE klub Gyöngyivel prayer 20 2015/04/17 - 21:42 2016/07/09 - 14:15
Fórumtéma Cinke színdarab Emeraude 1 2016/04/25 - 09:38 2016/04/27 - 08:51
Fórumtéma Szent Márton évforduló pályázat prayer 5 2014/09/28 - 09:49 2016/03/01 - 22:47
Fórumtéma Ötletek, és a megvalósítás. prayer 164 2010/02/05 - 20:51 2016/02/02 - 14:28
Fórumtéma Aktuális pályázatok zsuska 177 2013/02/06 - 11:01 2016/01/26 - 12:16

Legújabb rendezvények

Típus Cím Szerző Válaszok Létrehozva Utolsó hozzászólássorrend változtatása
Rendezvény Tavaszi Varázs Fesztivál capek 2019/03/29 - 11:00 2019/04/12 - 12:06
Rendezvény Húsvéti nyusziles az Origó-Házban capek 2019/04/18 - 12:00 2019/04/12 - 12:02
Rendezvény Vidám farsang capek 2019/02/28 - 16:00 2019/03/14 - 12:11
Rendezvény CINKÉK a nagyvilágban - Lélekmorzsák capek 2019/02/22 - 17:00 2019/03/14 - 11:54
Rendezvény Versek Istenről, Hazáról, Szerelemről... capek 2019/01/24 - 16:00 2019/01/16 - 21:40