Egy rendhagyó vers halottak napjára

toni képe

Egy rendhagyó vers halottak napjára

Halottak napján hívő emberekkel
virágcsokorral kezükben, telve temető,
nem mindegyiknél ugyanaz az oka,
hogy a mai nap, a temetőbe kimegy ő.

Legtöbbet az emlék és a fájdalom
az ami útjukat a sírokhoz vezeti,
van sok kit a lelkiismeret kínoz
és a rég elkövetett bűnt, most itt vezekli.

Míg élt mellette, semmibe sem vette
az emberi mivoltját sem adta meg neki,
mióta anyja itt a sírban fekszik
mindennap a sírját ő virággal díszíti.

Ez itt a sírnál, csak egy önámítás
ott fenn az anyja, már rég megbocsájtott neki,
amit most itt tesz, csak szomszédok látják
és szó nélkül hagyják a sírnál őt szenvedni.

Addig szeressük, míg itt mellettünk él
őt simogassuk, ne azt a hideg keresztet,
a fejünkre tenné reszkető kezét
amikor a szemei már reményt veszettek.

Többet ért volna, mint ma egy koszorú
soha sem kért ő többet, csak egy kis megértést,
életét mindig feláldozta értünk
de mást nem kapott, csak a mindennapi sértést.

Soha lelkiismeret legyen neked
ami téged ma, ki a temetőbe vezet,
hanem egy szeretett ember emléke
ki ha elestél, akkor megfogta a kezed.

Gondolj rá, ha e sorokat olvasod
az élőket szeresd most, ne a halottakat,
nehogy ez legyen neked is a sorsod,
az örök tisztelet, az elég egy halottnak.


Tóni  2011 November 1
 

 

Legújabb irodalmak

Típus Cím Szerző Válaszok Létrehozva Utolsó hozzászólássorrend változtatása
Irodalom A zászló Lácai Mihály 12 2008/08/21 - 17:50 2008/08/26 - 10:09
Irodalom Emlékszem, amikor mesélted Lénárd József 4 2008/08/23 - 12:44 2008/08/26 - 19:07
Irodalom Álomkristály Anonymous 4 2008/08/10 - 11:14 2008/08/26 - 20:18
Irodalom Bélyeg a homlokon (irodalmi blog) Anonymous 5 2008/08/09 - 15:33 2008/08/26 - 20:20
Irodalom Borosgazda mondókája skorpio 8 2008/08/24 - 10:33 2008/08/27 - 17:55
Irodalom TE szucs istvan 7 2008/08/25 - 15:11 2008/08/27 - 18:01
Irodalom Merre van? Myrthil 7 2008/08/24 - 09:55 2008/08/27 - 18:11
Irodalom ÉNEKÓRA szucs istvan 5 2008/08/25 - 15:37 2008/08/27 - 18:23
Irodalom SIRATÓNÓTÁM szucs istvan 7 2008/08/25 - 06:50 2008/08/27 - 18:28
Irodalom Reménytelenül Aylon 10 2008/08/26 - 13:57 2008/08/27 - 20:26
Irodalom Suttogás blue 16 2008/08/26 - 07:22 2008/08/28 - 06:35
Irodalom Álomtenger blue 10 2008/08/26 - 18:07 2008/08/28 - 06:36
Irodalom Hazugságpaplan blue 8 2008/08/27 - 08:15 2008/08/28 - 06:54
Irodalom Örökké várok rád Lyza 8 2008/07/20 - 13:25 2008/08/28 - 11:09
Irodalom Az idő foglya András 9 2008/08/26 - 10:25 2008/08/28 - 11:19

Legújabb hangzóanyagok

Típus Cím Szerző Válaszok Létrehozva Utolsó hozzászólássorrend változtatása
Audió skorpio - tokio170: édes otthon tokio170 2 2008/10/23 - 23:16 2008/10/24 - 00:04
Audió Riport - Ugró Ildikó Festőművésszel - 2008.09.11. 2010Pécs EKF prayer 2 2008/10/22 - 20:22 2008/10/25 - 21:32
Audió skorpio - Meditáció 5 skorpio 2008/10/26 - 18:08 2008/10/26 - 18:08
Audió Captnemo - tokio170: Cirkusz tokio170 4 2008/10/24 - 23:24 2008/10/27 - 18:18
Audió skorpio - MEDITÁCIÓ 6 skorpio 2 2008/10/28 - 19:22 2008/10/29 - 08:08

Legújabb fórumtémák

Típus Cím Szerző Válaszok Létrehozva Utolsó hozzászólássorrend változtatása
Fórumtéma CINKEfészek Antológia 4. prayer 61 2011/06/12 - 18:12 2011/12/16 - 22:09
Fórumtéma Reggeli hat van - Tárnok Mihály verse Taygeta 12 2011/12/15 - 12:49 2011/12/21 - 23:26
Fórumtéma A szeretet napja... Taygeta 8 2011/12/21 - 23:30 2011/12/28 - 01:19
Fórumtéma A szépséges téli táj... Taygeta 6 2011/12/31 - 22:09 2012/01/24 - 17:33
Fórumtéma Éji varázs... Taygeta 4 2012/01/08 - 02:53 2012/01/29 - 02:00
Fórumtéma Szó-ta-go-ló játék:))))) anyatka 214 2011/01/12 - 22:10 2012/01/29 - 10:29
Fórumtéma Szász János András - Egy ember belső pillanatai Taygeta 4 2012/01/29 - 17:55 2012/02/01 - 09:41
Fórumtéma Szeretet... és Gyűlölet .... két versem Taygeta 4 2011/10/26 - 20:20 2012/02/04 - 01:35
Fórumtéma Lyza - Mondd, gondolsz-e rám? Taygeta 15 2012/01/24 - 17:38 2012/02/06 - 13:10
Fórumtéma Terry Oldfield - Dreamer Taygeta 5 2012/02/07 - 16:51 2012/02/09 - 12:50

Legújabb rendezvények

Típus Cím Szerző Válaszok Létrehozva Utolsó hozzászólássorrend változtatása
Rendezvény Tavaszváró ünnep április 24-25. prayer 2009/03/31 - 13:35 2009/03/31 - 13:35
Rendezvény Székely Imre (Ecset Úr) magyar nyelvű videója prayer 2009/04/14 - 06:32 2009/04/14 - 06:32
Rendezvény Kiss Kata a rádióban prayer 2009/04/14 - 12:52 2009/04/14 - 12:52
Rendezvény Kiss Kata énekes a Lánchíd Rádióban prayer 2009/04/21 - 20:27 2009/04/21 - 20:27
Rendezvény Otilia Kiállítása prayer 2009/04/24 - 06:16 2009/04/24 - 06:16