Állásinterjú

siktár éva képe


Na, na, tuggya, látom a szemin...

o9.oo órára beszéltem meg egy állásinterjút a főváros egyik kerületébe egy könyvelői állásra, ugyanis munkahelyet változtatok. Igyekeznem kellett, hogy a következő metrószerelvényt elérjem. Szerencsére volt ülőhelyem, mert az egyik végállomáson szálltam fel.Kedvenc időtöltésem utazás közben, hogy szemrevételezem utastársaimat, megpróbálom kitalálni, kinek mi a foglalkozása, vagy éppen hová utazik. Szemkontaktust is teremtek - már akivel lehet - egy kis kedves mosoly, vagy szó és máris jó hangulatban vagyok. Szeretem az embereket.
Velem szemben ült egy fiatalember, talán a harmincas évei végén járhatott, olyan gyermekeim korabeli.
Rámosolyogtam kedvesen, semmi reakció. De továbbra is bámul bele a képembe.
Még egyszer próbálkozom, hátha...de nem, az istennek el nem mosolyogja magát.

Gondolkodóba ejtett. Ha nem akar velem semmilyen kontaktusba kerülni, oké, elfogadom, de akkor mi a francot bámul? Kérdezzem meg? Hogyan? Tovább gondolkodom, fél szemmel rápillantok, de különben majd megesz a fene a kíváncsiságtól, próba, szerencse, döntöttem, megszólítom, megteszem az első lépést. Tök mindegy, hogy ellenkezik elveimmel, én vagyok a nő, férfiakat nem szólítok le, de most kivételt teszek.
- Mondja, fiatalember, ismerős vagyok Önnek talán, találkozhattunk valahol, hogy le nem veszi rólam a szemét, mióta felszálltunk a szerelvényre? - kérdezem tőle kedvesen.
A fickó tovább néz mereven - állom a tekintetét most már, mert kezdek berágni rá -, és erőteljes gondolkodás után kinyögi, a szó szoros értelmében:
- Aha! Gondúkodom, osztán hun is láthattam én kiskegyedet, de nem tudom előrángatni a rosseb egye meg, a filkómbúl...de mindegy is, maga hova utazik? - kérdezi most már egy kicsit enyhébb tekintettel, s egy kis mosolyfélét is vélek felfedezni a szája szegletében.
- Állásinterjúra megyek, a következő állomáson le is szállok.- mondom neki kedvesen.
Gyorsan felpattan az ülésről, liheg a pofámba, egy gyűrött, koszos papírt mutogat felém, melyre egy cím van írva. Igen, megismerem, ez az az intézmény, ahová én is igyekszem.
- Osztán monggya csak naccsád, hun a kacskaringós kutyafülibe kell nekem leszállnom, hogy ide jussak? -kérdezi tőlem, és egyre szorosabban nyomul hozzám, már majdnem, hogy belém karol. No itt már észnél kell lennem, mi a fenét akar ez az "intelligens" pasi tőlem. Bólogatok nagyokat, hogy igen, a következő állomáson kell leszállnia neki is (ó, te jó ég hogyan rázzam le, futni nem tudok, mert már idős vagyok, úgyis utólérne, kénytelen vagyok vállalni a következményeket, ha már kontaktust akartam vele, a fene egyen meg engem).

A szerelvény megállt, kiszálltunk. Elköszönnék tőle, de nyomul, roppant kényelmetlenül érzem magam. Ki kell, hogy osszam a búráját, de nagyon óvatosan, mert az intelligenciahányadosa a béka lába alatti szinten van, ez a legrosszabb fajta...

- Mondja, fiatalember, miért nem megy a dolgára, miért nyomul szorosan mellettem?- kérdeztem tőle határozottan.
- Itt ebbe a celofányba, vagy mi a túró az ott a kezibe, amit szorongat, ott látom az írást, jó nagy betűvel van oda firkantva ugyanaz, mint amit én keresek. - mondja bugyután a képembe röhögve. És igaza van. Egy genoterm iratrendező van a kezemben, melyet már előkészítettem, abban van az önéletrajzom, és tetején a címzés.
Így most már minden világos, együtt lépünk be az intézet kapuján. Az utunk itt elágazik, ő megy balra, én jobbra. Én a főkönyvelőhöz igyekszem, hogy ő hová, a fene tudja, de már nem is érdekel, köszönés nélkül válunk el, ennek most speciel örülök, legalább megszabadultam tőle.

Nem tart sokáig az interjú, mindent megbeszéltünk, szépen, lassan óvatosan körbe tekintek, tiszta a levegő, az utastársamat nem látom sehol. Baktatok a metró felé gondolataimba mélyedve, és egy kéz érinti hátulról a karomat, megismerem a hangját:
- Na, mi a pálya, mizújs kisnaccsád? Elmondom a frankót, fel vagyok víve, sikeresen lezajlott az inter, vagy mi a franc, én leszek a számviteli osztály jobbkeze, vagy bal, a rosseb aki emlíkszik mán rá. A főkönyvelő az idesapám legjobb ivócimborája a falunkba, hétvégeken együtt szoktak innnya, jó sok bor termett az idén is, van miből perezentáni, vagy repezentáni, tuggya a fene, hogy kell mondani. A főkönyvelő az tuggya, majd rákírdezek - mondja a képembe röhögve. Hogy látta-e, felfogta-e a döbbenetet az orcámon, nem tudom, de nagy lapát tenyerével meglegyintette a hátamat, miközben előre engedett a szerelvényben, és még egy utolsót felnyerített:

- Osztán, hát ha nem tudott ződ ágra vergődni az intézettel, szójjon nekem, protekinnyekciójót - vagy hogy a francba híjják - szerzek magácskának a főkönyvelőtől, mer' maga teccik nekem. Igaz, hogy ha az első randija eredmínnyel zárult vóna, a fia lehetník, de ki a francot érdekli a kor. Azír' segítek magának babám, mer' olyan szípen mosolygott rám a metróban, hogy majdnem... meghánytam-vetettem a dógot, na,tuggya mi, na persze, hogy tuggya, látom a szemin...

Mondanom sem kell, égtem, mint az a bizonyos épület, vörösödött az arcom, mintha negyven fokos lázban égnék, szerencsére az utastársam más irányba távozott. De azért búcsúzóul kezembe nyomta az a koszos papírlapot, melyre az intézet címe volt írva, de most az ő kezdetleges írásával rá volt firkantva a telefonszáma és egy mondatféleség: "feltétlenül híjjon ám kisangyalom, na tuggya, hogyne tunná, látom a szemin..."
 

 

Legújabb irodalmak

Típus Cím Szerző Válaszok Létrehozva Utolsó hozzászólássorrend változtatása
Irodalom Quo vadis, Attila? Markovics Anita 2 2018/12/03 - 13:12 2018/12/08 - 10:28
Irodalom Szivárvány karnevál 3 2018/11/13 - 13:17 2018/12/05 - 21:41
Irodalom Múzsák közt zsuska 4 2018/11/21 - 23:02 2018/12/05 - 21:40
Irodalom Ünnepi fények karnevál 1 2018/11/29 - 09:07 2018/12/05 - 21:37
Irodalom Erdő szélén karnevál 3 2018/11/24 - 17:43 2018/12/05 - 21:10
Irodalom Őszi szél Pócsa Józsefné 3 2018/10/23 - 13:07 2018/12/05 - 21:08
Irodalom Szeretteimnek halottak napjára. Pócsa Józsefné 2 2018/11/02 - 11:07 2018/11/27 - 20:12
Irodalom Valahogy tamiska 5 2018/09/02 - 09:27 2018/11/22 - 01:09
Irodalom Ősz tamiska 3 2018/09/23 - 13:10 2018/11/22 - 01:07
Irodalom Etűd nyolc billentyűre zsoló 2 2018/10/14 - 17:56 2018/11/22 - 01:04
Irodalom Egy út - ein Weg toni 3 2018/07/19 - 16:49 2018/11/22 - 00:59
Irodalom Az idős házaspár toni 3 2018/07/16 - 08:06 2018/11/22 - 00:58
Irodalom Mini mesék VIII. Füles 1 2018/11/12 - 07:25 2018/11/22 - 00:56
Irodalom Tegnapod nyomán zsoló 3 2018/10/16 - 12:46 2018/11/22 - 00:55
Irodalom "Zenétlenül" zsuska 18 2013/10/29 - 23:15 2018/11/06 - 21:39

Legújabb hangzóanyagok

Típus Cím Szerző Válaszok Létrehozva Utolsó hozzászólássorrend változtatása
Audió Magyar Népmesék: The Thing (filmes köntösben) ambrusa 2018/12/05 - 12:29 2018/12/05 - 12:29
Audió Stirlitz és a Tavasz 17 vicces pillanata ambrusa 2018/11/19 - 23:09 2018/11/19 - 23:09
Audió Akutagava Rjúnoszuke: A mocsár ambrusa 2018/11/06 - 23:56 2018/11/06 - 23:56
Audió Andy Baron: Huszonhetedik századi Stan kalandja ambrusa 2018/11/02 - 16:09 2018/11/02 - 16:09
Audió Andy Baron: Kötözködő alakok ambrusa 2018/11/02 - 14:57 2018/11/02 - 14:57

Legújabb fórumtémák

Típus Cím Szerző Válaszok Létrehozva Utolsó hozzászólássorrend változtatása
Fórumtéma Klapek Gabriella hímezve festő, énekes, zeneszerző prayer 2 2016/11/28 - 12:48 2018/03/31 - 00:43
Fórumtéma 2017. AKÍK Művészeti Pályázat prayer 2016/12/28 - 19:03 2016/12/28 - 19:03
Fórumtéma 2016 évi rendezvények capek 17 2016/01/14 - 11:27 2016/08/07 - 16:47
Fórumtéma CINKEfészek Antológia 6. Szt. Mártonnak ajánlva prayer 14 2016/04/17 - 18:06 2016/07/17 - 12:32
Fórumtéma CINKE klub Gyöngyivel prayer 20 2015/04/17 - 21:42 2016/07/09 - 14:15
Fórumtéma Cinke színdarab Emeraude 1 2016/04/25 - 09:38 2016/04/27 - 08:51
Fórumtéma Szent Márton évforduló pályázat prayer 5 2014/09/28 - 09:49 2016/03/01 - 22:47
Fórumtéma Ötletek, és a megvalósítás. prayer 164 2010/02/05 - 20:51 2016/02/02 - 14:28
Fórumtéma Aktuális pályázatok zsuska 177 2013/02/06 - 11:01 2016/01/26 - 12:16
Fórumtéma Meghívó Balázsné Gyöngyi 2016/01/07 - 18:39 2016/01/07 - 18:39

Legújabb rendezvények

Típus Cím Szerző Válaszok Létrehozva Utolsó hozzászólássorrend változtatása
Rendezvény Dallamok útján... capek 2018/11/24 - 18:00 2018/11/13 - 13:44
Rendezvény Mediterrán ősz CINKEFészEKFeszt capek 2018/10/18 - 15:00 2018/10/18 - 06:20
Rendezvény CINKE irodalmi-közéleti délután capek 2018/10/11 - 15:30 2018/10/11 - 15:53
Rendezvény Kertvárosi rpogram capek 2018/10/07 - 09:00 2018/10/03 - 14:27
Rendezvény Őszköszöntő CINKE verselés capek 2018/09/13 - 17:00 2018/09/13 - 10:28