Elmélkedés az életemről

toni képe

Elmélkedés az életemről



Tudom, öreg vagyok
már nemsokára hetvenhárom,
sokan már azt is mondják
lassan egy félhalott,
nem hazudnak
mert ezt a kort sokan meg sem érik,
de az igazat megvallva
fiatal már én sem vagyok.

De a kettő közt kell
hogy létezzen még valami,
valami, ami az embert
egyszerűen tovább hatja élni,
sokszor abban a pillanatban
észre sem vesszük,
hogy egy kicsit mindig
jobban és jobban elkezdünk félni.

Én ezt a valamit
sohasem gondoltam volna,
hogy a szavak egymásután való
leírásában találom meg,
mert én ötven éves szünet után
újra dobolni akartam
hogy a sok-sok év után ismét,
egy tánczenekar dobosa legyek.

Az összegyűjtött bélyeg
és aprópénz gyűjteményt,
dobbal együtt
a fiamnak mindent oda adtam,
a tangó, a keringő
rumba és szamba ritmusa helyett,
órák hosszat naponta
a magyar helyesírást tanultam.

Mint ahogy eddig
már többször is le írtam,
egy ember életében
a véletlen a legnagyobb rendező,
nálam is jelentkezett hirtelen
ez az ismeretlen pofa,
és ez volt nekem akkor
a legnagyobb útkeresztező.

És így történt meg velem is
ez a hihetetlen dolog,
egyik napról a másikira
privátul is a gép elé ültem,
az útvonal, a tonnák
a minőség és mennyiség helyett,
reggeltől estig
állandóan a rímeket köszörültem.

Az elejében engem itt
sokan híven tanítottak,
nekem is fontos volt
minden olvasó hozzászólása,
de volt itt is mint
mindenhol kivétel ki az írta,
én vagyok az oldalon
a magyar nyelv terroristája.

Sajnos ilyenek már lassan
mindenhol a többségben lesznek,
van köztük olyan is
ki a bölcsességet is kanállal ette,
tud mindent, mindenhez ért
mert az igazságot pénzért kapja,
a rengeteg létező
diplomáját is drága pénzért vette.

Nem az számít, hogy mit tud,
csak a cím a fontos,
van közöttük akusztikus
apatikus és egzotikus kritikus,
mindenhol sokat beszél
az nélkül, hogy valamit mondana,
egy akadémikus komikus
és egy krónikus fanatikus.

Most már lassan kellene tudnom
azt is, hogy mit akartam írni,
azt hiszem, hogy ideje lenne
az elmélkedéseimnek véget is vetni,
tudom, nálam, az olvasóimnak
sűrűn kicsit sokat ki kell bírni,
de nem kell az életben minden rosszat.
egy szegény laikusra kenni.

Mert én is évekkel ezelőtt
egy oklevelet kaptam,
az ittlévő helyi teke klubnak,
napokig festettem a kuglipálya falait,
a többiek kaptak egy nagy vacsorát
én egy pergamentra nyomott oklevet,
de ha puha papirra nyomták volna
akkor nekem is ért volna valamit...

Tóni    2014 Julius 11
 

Legújabb irodalmak

Típus Cím Szerző Válaszok Létrehozva Utolsó hozzászólássorrend változtatása
Irodalom Szabó Lőrinc Szamártövisére gombrella 4 2008/12/03 - 08:50 2008/12/05 - 08:27
Irodalom Cserébe gombrella 6 2008/12/03 - 08:35 2008/12/05 - 08:25
Irodalom Hívó hangod szeplő 6 2008/12/03 - 16:23 2008/12/04 - 13:12
Irodalom sehol még.. Krisztina 7 2008/12/04 - 09:29 2008/12/04 - 12:56
Irodalom Neszező éjen András 6 2008/12/01 - 09:47 2008/12/04 - 09:52
Irodalom Pillangók Krisztina 6 2008/12/03 - 09:36 2008/12/04 - 09:32
Irodalom A fény felé Lénárd József 4 2008/12/02 - 21:52 2008/12/03 - 23:02
Irodalom Ha örök Norvi 13 2008/11/27 - 21:35 2008/12/03 - 18:38
Irodalom Álmokba szőve András 6 2008/11/30 - 01:44 2008/12/03 - 13:30
Irodalom Pillangód blue 16 2008/09/15 - 13:04 2008/12/03 - 12:08
Irodalom Önvád blue 18 2008/09/29 - 13:56 2008/12/03 - 12:02
Irodalom mezza voce * Krisztina 8 2008/12/02 - 10:09 2008/12/02 - 23:02
Irodalom HEJ HALÁSZOK... szucs istvan 3 2008/11/30 - 08:56 2008/12/02 - 14:38
Irodalom ZSUZSA REGGEL szucs istvan 2 2008/11/30 - 07:50 2008/12/02 - 14:37
Irodalom a szénégető tükre csitesz 3 2008/12/02 - 07:18 2008/12/02 - 10:58

Legújabb hangzóanyagok

Típus Cím Szerző Válaszok Létrehozva Utolsó hozzászólássorrend változtatása
Audió Tompos Lilla: Karácsony ambrusa 2019/12/23 - 21:34 2019/12/23 - 21:34
Audió Kék mezőben Góth László 2019/12/14 - 05:58 2019/12/14 - 05:58
Audió Szabó Melinda: Októberi látomás ambrusa 2019/10/12 - 19:26 2019/10/12 - 19:26
Audió Kelvin: Angyalka ambrusa 2019/01/15 - 22:18 2019/01/15 - 22:18
Audió Visszatekintő: Karácsony Pécsett 1918-ban ambrusa 2019/01/02 - 12:54 2019/01/02 - 12:54

Legújabb fórumtémák

Típus Cím Szerző Válaszok Létrehozva Utolsó hozzászólássorrend változtatása
Fórumtéma Megszűnt pályázat Markovics Anita 2019/12/31 - 13:41 2019/12/31 - 13:41
Fórumtéma Klapek Gabriella hímezve festő, énekes, zeneszerző prayer 2 2016/11/28 - 12:48 2018/03/31 - 00:43
Fórumtéma 2017. AKÍK Művészeti Pályázat prayer 2016/12/28 - 19:03 2016/12/28 - 19:03
Fórumtéma 2016 évi rendezvények capek 17 2016/01/14 - 11:27 2016/08/07 - 16:47
Fórumtéma CINKEfészek Antológia 6. Szt. Mártonnak ajánlva prayer 14 2016/04/17 - 18:06 2016/07/17 - 12:32
Fórumtéma CINKE klub Gyöngyivel prayer 20 2015/04/17 - 21:42 2016/07/09 - 14:15
Fórumtéma Cinke színdarab Emeraude 1 2016/04/25 - 09:38 2016/04/27 - 08:51
Fórumtéma Szent Márton évforduló pályázat prayer 5 2014/09/28 - 09:49 2016/03/01 - 22:47
Fórumtéma Ötletek, és a megvalósítás. prayer 164 2010/02/05 - 20:51 2016/02/02 - 14:28
Fórumtéma Aktuális pályázatok zsuska 177 2013/02/06 - 11:01 2016/01/26 - 12:16

Legújabb rendezvények

Típus Cím Szerző Válaszok Létrehozva Utolsó hozzászólássorrend változtatása
Rendezvény Tavaszi Varázs Fesztivál capek 2019/03/29 - 11:00 2019/04/12 - 12:06
Rendezvény Húsvéti nyusziles az Origó-Házban capek 2019/04/18 - 12:00 2019/04/12 - 12:02
Rendezvény Vidám farsang capek 2019/02/28 - 16:00 2019/03/14 - 12:11
Rendezvény CINKÉK a nagyvilágban - Lélekmorzsák capek 2019/02/22 - 17:00 2019/03/14 - 11:54
Rendezvény Versek Istenről, Hazáról, Szerelemről... capek 2019/01/24 - 16:00 2019/01/16 - 21:40