Elmélkedés az életemről

Tudom, öreg vagyok
már nemsokára hetvenhárom,
sokan már azt is mondják
lassan egy félhalott,
nem hazudnak
mert ezt a kort sokan meg sem érik,
de az igazat megvallva
fiatal már én sem vagyok.

De a kettő közt kell
hogy létezzen még valami,
valami, ami az embert
egyszerűen tovább hatja élni,
sokszor abban a pillanatban
észre sem vesszük,
hogy egy kicsit mindig
jobban és jobban elkezdünk félni.

Én ezt a valamit
sohasem gondoltam volna,
hogy a szavak egymásután való
leírásában találom meg,
mert én ötven éves szünet után
újra dobolni akartam
hogy a sok-sok év után ismét,
egy tánczenekar dobosa legyek.

Az összegyűjtött bélyeg
és aprópénz gyűjteményt,
dobbal együtt
a fiamnak mindent oda adtam,
a tangó, a keringő
rumba és szamba ritmusa helyett,
órák hosszat naponta
a magyar helyesírást tanultam.

Mint ahogy eddig
már többször is le írtam,
egy ember életében
a véletlen a legnagyobb rendező,
nálam is jelentkezett hirtelen
ez az ismeretlen pofa,
és ez volt nekem akkor
a legnagyobb útkeresztező.

És így történt meg velem is
ez a hihetetlen dolog,
egyik napról a másikira
privátul is a gép elé ültem,
az útvonal, a tonnák
a minőség és mennyiség helyett,
reggeltől estig
állandóan a rímeket köszörültem.

Az elejében engem itt
sokan híven tanítottak,
nekem is fontos volt
minden olvasó hozzászólása,
de volt itt is mint
mindenhol kivétel ki az írta,
én vagyok az oldalon
a magyar nyelv terroristája.

Sajnos ilyenek már lassan
mindenhol a többségben lesznek,
van köztük olyan is
ki a bölcsességet is kanállal ette,
tud mindent, mindenhez ért
mert az igazságot pénzért kapja,
a rengeteg létező
diplomáját is drága pénzért vette.

Nem az számít, hogy mit tud,
csak a cím a fontos,
van közöttük akusztikus
apatikus és egzotikus kritikus,
mindenhol sokat beszél
az nélkül, hogy valamit mondana,
egy akadémikus komikus
és egy krónikus fanatikus.

Most már lassan kellene tudnom
azt is, hogy mit akartam írni,
azt hiszem, hogy ideje lenne
az elmélkedéseimnek véget is vetni,
tudom, nálam, az olvasóimnak
sűrűn kicsit sokat ki kell bírni,
de nem kell az életben minden rosszat.
egy szegény laikusra kenni.

Mert én is évekkel ezelőtt
egy oklevelet kaptam,
az ittlévő helyi teke klubnak,
napokig festettem a kuglipálya falait,
a többiek kaptak egy nagy vacsorát
én egy pergamentra nyomott oklevet,
de ha puha papirra nyomták volna
akkor nekem is ért volna valamit...

Tóni    2014 Julius 11