Lokálpatrióta

Füles képe

Mindig is nagyon szerette az erdőt, ahol felcseperedett. Tisztelt minden bölcs, öreg fát, gyakran kérte ki tanácsaikat. Kis korában önfeledten játszott a vele együtt felnövő állatokkal. Szinte mindenki szerette, csak a lázadó rókafiú az Elemér tört mindig borsot az orra alá. Nem tudott rá haragudni emiatt, hiszen ő is ennek az erdőnek a szülötte volt. Legjobb barátai, Nyúl Stefi és Medve Balambér minden nap eljöttek hozzá és együtt töltötték el a szabadidejüket. Velük nem lehetett unatkozni, mert mindig kitaláltak valami jó mókát. Később az iskolában is elnyűhetetlen jópajtások voltak, Stefi a tornagyakorlatokban, Balambér pedig a matekban segítették őt, míg ő a történelem tudásával viszonozta mindezt. Amikor kikoptak az iskolapadból a nagy barátság lanyhulni kezdett, Steffi tovább tanult és elnyelte a város, Balambér pedig felfedező medve lett és járta a világot.

Ő maradt, szeretett itt élni azon a kis lankán, ahol született. A szomszédjába költözött egy bagolycsalád, akikkel szorosabb kapcsolat alakult ki. Nekik köszönheti, hogy egy erdei gyűlésen beválasztották a képviselőtestületbe. Nagyon lelkesen hajtotta végre a rábízott feladatokat. Az erdő neki köszönhette, hogy elkerülte őket az autópálya építés, mert egy mindenre kiterjedő levelet írt a hatóságoknak. Aztán ott volt az erdei múzeum ügye is, amely az ő közreműködése nélkül nem jöhetett volna létre. Na meg az erdei tornapálya, amely egyre népszerűbbé tette otthonukat.

Persze amikor minden nagyon szép és jó, akkor jön a baj. Az egyik közgyűlésen javasolta, hogy a vadállatok és a prédák antagonisztikus ellentétét oldják fel és csináljanak nekik közös, békítő programokat. Nagy nehezen megszavazták, de sokaknak voltak fenntartásaik. Nekik lett igazuk. Egy ideig rendbe mentek a dolgok, amikor az egyik alkalommal, Nyúl Béla többet ivott a kelleténél és egy 8milissel kilyukasztotta a hozzá legközelebb álló farkas bundáját. A vadak vendettát fogadtak és elkezdődött a háború. Többen elestek mindkét oldalon, mikorra a hatóságnak sikerült normalizálni a helyzetet. A közgyűlés, mint ötletgazdát, őt okolta a kialakult állapotok miatt. Ezért majdnem kirúgták az erdei tanácsból, csak a bagoly tekintélye, - aki mellé állt -, mentette meg ettől a kínos incidenstől. Minden esetre óvatosabb lett, mint eddig, nehezen tudta volna elviselni, ha tovább nem vehetne részt a szeretett erdő vérkeringésében.

A mai napig nem lehet tudni, hogy az emiatt szerzett ellenségeinek köszönhető-e, hogy egy napon kora reggel látogatója érkezett és egy nagy piros keresztet rajzolt a törzsére. Ijedten kérte a bagolyszomszéd segítségét, aki csak nézte és hümmögött magában leplezve a tanácstalanságát. Aztán egy szép téli napon fény derült a titokra. Nagy teherautó állt meg a lábánál, vidám, harsány emberek ugrottak elő a fémdobozból. És ekkor meghallotta minden fa rémálmát, a láncfűrészt. Alig, hogy húsába harapott a rettegett, érezte, hogy elveszti az egyensúlyát és már zuhan is a semmibe. Fürge kezek felrakták a fémmonstrum tetejére ás lekötözték, hogy nehogy elszökjön. Ahogy utoljára szeretett otthonára visszanézett, a bagolycsalád döbbent arcát látta, akiket felébresztett a szokatlan zaj. Tehetetlenül zötykölődött, eszébe jutottak életének szép pillanatai, amikor hirtelen megálltak. Körülnézett. A közeli város főterén voltak, legalább is Nyúl Stefi elmeséléséből annak gondolta. Emelővel talpra állították szép szálfaegyenesre, kapott egy papucsot. Elengedték a köteleket, büszkén kihúzta magát. Amikor körbekémlelt, mindenütt fény és csillogás vette körül. Lent aprónépség visítozott és ugrándozott:

- Milyen gyönyörű az idei karácsonyfánk!

Közben díszeket, csomagocskákat, és égőfűzért aggattak rá, egyre szebb lett. Aztán egyik este sok ember gyűlt köré: énekeltek, zsíros, hatalomtól átitatott, alkoholtól felpüffedt arcú emberek szónokoltak, majd felgyújtották a kis lámpácskáit. Fényes szemű felnőttek, tátott szájú gyerekek állták körül és egy pillanatra a csendes áhitat ült rá a térre…

Legújabb irodalmak

Típus Cím Szerzősorrend változtatása Válaszok Létrehozva Utolsó hozzászólás
Irodalom Már nem lehetek... agnes 2 2008/07/29 - 09:55 2008/07/29 - 14:39
Irodalom Novemberi emlék agnes 8 2008/11/07 - 10:12 2008/11/08 - 01:12
Irodalom Szabadság Alcyone 4 2012/09/06 - 17:04 2012/09/10 - 12:44
Irodalom Papírgyűjtés Amarilla 8 2011/04/26 - 19:14 2011/05/02 - 12:06
Irodalom Új élet vár.... Amarilla 8 2011/06/08 - 17:32 2011/06/15 - 13:32
Irodalom Elmúlt megint valami.... Amarilla 3 2011/05/16 - 08:05 2011/05/17 - 20:17
Irodalom Az idegen Amarilla 6 2011/05/04 - 11:12 2011/05/05 - 11:22
Irodalom A zöldszemű Amarilla 6 2011/05/26 - 08:13 2011/05/31 - 19:36
Irodalom Csak egy rossz álom Amarilla 4 2011/07/23 - 10:09 2011/07/25 - 13:59
Irodalom Tortúra Amarilla 5 2011/05/21 - 10:51 2011/08/22 - 18:48
Irodalom Búcsú Amarilla 10 2011/05/12 - 17:52 2011/05/16 - 16:57
Irodalom Tölcsér, fagylalt nélkül Amarilla 7 2011/09/12 - 19:36 2011/09/22 - 18:27
Irodalom Nász-frász Amarilla 2 2011/04/29 - 07:54 2011/05/02 - 12:04
Irodalom Támadás az objektum ellen Amarilla 6 2011/05/30 - 08:03 2011/06/08 - 17:34
Irodalom Temetés Amarilla 6 2011/06/15 - 13:31 2011/06/16 - 07:43

Legújabb hangzóanyagok

Típus Cím Szerzősorrend változtatása Válaszok Létrehozva Utolsó hozzászólás
Audió Marosi Katalin: Bármit megtennék ambrusa 2 2012/10/12 - 15:33 2012/10/14 - 02:53
Audió Kosztolányi Dezső: Esti megtudja a halálhírt ambrusa 4 2013/01/15 - 11:29 2013/02/04 - 22:10
Audió Álmodik az öreg vasutas ambrusa 2018/02/08 - 09:54 2018/02/08 - 09:54
Audió Kun Magdolna: Csillaghullás ambrusa 2 2011/07/12 - 22:58 2011/07/12 - 23:36
Audió Garay János: Az obsitos (2/1) 1843 ambrusa 2 2013/02/07 - 17:49 2013/02/07 - 23:49

Legújabb fórumtémák

Típus Cím Szerzősorrend változtatása Válaszok Létrehozva Utolsó hozzászólás
Fórumtéma CINKEfészek Antológia 6. prayer 17 2014/08/02 - 20:07 2014/11/20 - 20:06
Fórumtéma Világválság - Országcsőd prayer 32 2009/03/06 - 23:21 2009/03/27 - 09:23
Fórumtéma CINKEfészek Antológia 6. Szt. Mártonnak ajánlva prayer 14 2016/04/17 - 18:06 2016/07/17 - 12:32
Fórumtéma Vers és prózaverseny 2013.02.04. - 2013.02.17. prayer 32 2013/02/03 - 19:40 2013/02/24 - 13:11
Fórumtéma A hét legjobb alkotásai ajánlások prayer 663 2010/03/01 - 20:18 2013/06/17 - 21:29
Fórumtéma Antológia rendelés prayer 58 2008/11/11 - 20:10 2009/11/11 - 13:16
Fórumtéma Könyvbemutató prayer 8 2012/12/08 - 19:06 2014/05/04 - 21:03
Fórumtéma CINKE portál felhasználói szabályzat prayer 2010/02/23 - 22:55 2010/02/23 - 22:55
Fórumtéma CINKEfészek Antológia 5. prayer 34 2012/08/20 - 20:14 2013/11/28 - 08:33
Fórumtéma 1% Adó felajánlás prayer 14 2011/02/02 - 13:39 2013/03/23 - 00:14

Legújabb rendezvények

Típus Cím Szerzősorrend változtatása Válaszok Létrehozva Utolsó hozzászólás
Rendezvény Dancs Rózsa Pokoljárás című könyvének bemutatója capek 2014/11/26 - 20:37 2014/11/26 - 20:37
Rendezvény Sebestyén Andu Andrea fotókiállítása capek 2017/10/06 - 17:00 2017/09/20 - 11:09
Rendezvény "Szeptemberi áhítat" Kuncz László estje capek 2015/09/17 - 11:47 2015/09/17 - 11:47
Rendezvény Gátfalvi Dani Mária kiállítás megnyitója capek 2019/01/03 - 18:40 2019/01/16 - 21:37
Rendezvény Elisabeth Horváth kiálításának megnyitója capek 2016/01/15 - 15:54 2016/01/12 - 22:53