Nagy Vendel Privát angyal

Nagy Vendel képe

PRIVÁT ANGYAL


ANGYAL JÖTT A  SZÉLLEL

NAGY  VENDEL


 Az  öregember kizárta a lakásajtót, és kilépett a  hideg utcára, érezte a decemberi hűvös szelet, de nem törődött vele, mert ilyenkor mindíg izgalomba jött, mikor meghalt szeretteihez indúlt a  temetőbe.
 Összébb húzta magán a  kabátot, és fehér botjával kopogtatta a járdát, és a  mellette elmaradozó házak falát.
Ismeri az utat,hiszen régóta jár errefelé,de mióta megvakúlt már lassan tizedik éve, kezdenek elhalványodni az emlékek.
Néha bele lép egy gödörbe vagy vizlefolyóba, neki koccan egy vaskapunak a bot vége,ilyenkor a  kutyák mérgesen harapják a  lukat a  kapu alatt.
Olykor ráköszön valaki járókelő, hiszen sokan ismerik a  kisvárosban, sokakat tanitott is.
Elért a  zebráig, s  tudta, itt alaposan figyelnie kell az átkelésnél, nagy a  forgalom.
Már egy ideje észrevette, hogy valami halk suhogás, vagy lágy zene hallatszik mögüle, és kellemes szellő is eléri néha néha. s  egy ismeretlen, jóleső illat.
Elindúlna, de lágyan, alig érezhetően  valaki megérintette a  vállát.
Azonnal megállt, és egy hatalmas busz rohant el mellette, még  jó hogy szót fogadott.  Ki  lehetett az, gondolkodott magában , talán valami ismerős, mormogta  vélekedés képpen.

Útja egy hídon vezetett át, botjával érezte  a  híd korlátjának kongó rezgését, és hallotta a  víz csobogását. Sokat könyökölt ezen a  korláton valamikor, és nézte a  vizbe ugrálló békákat, sok érdekességet lehetett látni minden évszakban.
Volt mikor csak érként folydogált, de záporkor folyóvá duzzadt.
Ilyenkor venyigét, fatuskót, hordókat, és akár még teknőket is hozott magával.
Elöntötte iszappal a  város utcáit.
Mamár csak elképzelte a  régi nyarakat, mikor melegben térdig állt  a vizben, vagy télen korcsolyázott a  jégen.    Elmosolyodott, és tovább botozott.

Valami robogásra lett figyelmes, olyan mintha otthon az unokák motorozását hallaná, azt a  kis lábbal hajtható gyermekmotort vélné felismerni.
A  vállán megintcsak érezte az érintést, és a  halk suhogást.  Megállt.

A  kisgyerek vad rohanással nekiment a  lábának, megszeppent, és sírni kezdett, de az öregember csak mosolygott. Senkinek nem lett  baja  az ijedtségen kívül.
 A  vércsehangú anyuka  kissé megkésve rohant a  gyerek után és letolta az öregembert, mondván neki,  nem lát?

Az  öregember elnézést kért, hogy neki jöttek,  és válaszolt, igen, nem látok.
De  azért  füle az van....  rikoltotta a  vércsehangú.
Van, mondta, és tovább ballagott.
Te  meg ne  menj neki minden hülyének.  dorgálta a  gyereket az anyuka.

 Befordúlt  a  temető kapunál, és emlékeiből tudta, csak végig kell mennie a  betonos főúton és hamarosan odaér  a  kriptasorhoz.
Elhaladt  a  kis kápolna mellett, ahol temetéskor harangozni szoktak mikor ment a  menet, és a  ravatalozónál balra és máris ott van  mindjárt.
Megtapogatta a  szürke követ, amelyre már sok név van vésve, párat már ő vésetett rá.  Itt nyugszanak drága szülei,és a  testvére is.
A  kriptát még a  mama vette a  papa halálakor, és  a  sir mellett álló tujafát a  testvére ültette  csemeteként, de már több ember magasságúra nőtt a  sok év alatt.
Az  öregember is volt már lent a  sírban, hiszen mikor temették a  papát, lement mivel televolt szeméttel a  frissen meszelt kripta, és ki kellett takaritani. Trehányak voltak az építők,deszkákat, cementes zsákokat, és másféle szemetet feledtek a  kriptában. Nem hagyhatta, hogy örökre ott szentségtelenítse a  sirt a  rendetlenség emberi bizonyítéka.
Alaposan körül nézett, valamikor te is ide kerülsz , gondolta magában. A mindenkori rituálé szerint végigtapogatta  a sírt,az öntött karikákat, és újjával elolvasta a  neveket.   fura volt  a  saját nevét is kitapogatni.
Mikor a  keresztnevén  járt az ujja, valaki  lágyan rátette a  kezére a sajátját.  mintha csak véletlenségből hozzáérne  , s  az öregember látni vélt egy karcsú, magas leány alakot aki a  kő  mellett állt.
Arca mosolygott, és lényéből fény áradt, lágyan, szelíden.
A  fiatal leány gyönyörű volt.  Az  öregember csodálkozott hogy miért nem fázik , hiszen lengeruhában állt ott  mellette.
Az  öregember eltűnődött.
Minden karácsony délelőtt kijött a  temetőbe, és egy kis fenyőágat hozott a lent alvóknak, rajta egy  aranyos csengettyűvel, és egy szál gyertyával.
Lerakta  a  márványkőre , kicsinykét elbeszélgetett velük, és már indúlt is haza, mondván, nyugodjanak, hamarosan újra eljön.   Szorítsanak helyet, neki is elkell itt férnie, számára ők nem haltak meg, csak ide kiköltöztek.
Megsimogatta a  kőoszlopot, és a  fát, s  lassan elindult a  ropogó kavicsos úton.
 Én  megyek haza  a  jó melegbe, csak titeket hagylak itt kedveseim a  zord hidegben, mormogta magában rosszallóan vélekedve.
Itt maradt az élő tujafa, és a  halott márvány, a  két kontrasztot szinbolizálván.
Az  őrangyal követte  néhány lépésnyire.

  Hallotta hogy valahol halkan beszélgetnek a  sírok között,  hát ez még él?   kérdezték suttogva egymástól, de az ilyenekre már oda sem ügyelt.
Mikor a  kápolna mellett haladt el , eszébe jutott, mikor gyermekkorában hallgatta a  harangozást, kitalálta mit mondanak a  harangok.    ha öreg ember halt meg, azt mondta,  házát, földjét, szőlőjét...
Ha  szegény ember ment el, akkor azt csendítették,  ringye , rongya. ringye, rongya.
Ezen elmorfondírozott a  temető kapujáig.

 A  főutcán már sokan jártak, de igyekeztek hazafelé, hiszen ma este már felállítják a  fenyőfákat, amik átváltoznak karácsonyfává, átszellemülnek, átlényegülnek  sokaknál tudatosan, de a  nemes lelkületűeknél   tudat alatt.
Az  öregember  már az otthoni családjára gondolt, akik már várják haza, ünnepi vacsorával és  díszes karácsonyfával, mint minden évben. Lelkiismeret furdalása van állandóan, hiszen betegsége okán cserben hagyta a  gyermekeit, feleségét, most, amikor a  legnagyobb szükség volna a  munkájára , és segítségére.   Néha , néha hátrapillantott,  és  vágyta hogy kövesse az angyal.
Őis hazajön velem... gondolta.
Emlékezett egy régmúlt időre, mikor  várta egy  angyal eljövetelét,  de az idők zivatarában ennek eddig  nem jött el az ideje.    Mindig is érezte hogy valaki áll mellette, de még soha nem látta így mint ma.  Valaki mindig vigyázta  a  lépteit, őrizte  nehogy valami baja essen,  s  ma végre meglátta.  Tudta , csak ő  lehet az.
Álmában sokat látta, de az arca mindíg homályban maradt.

Érezte, szálingózik  a  hó.  pedig nem ígért havat a  rádió.
Örült, hogy mindent befed fehér lepellel a  hótakaró.

Hazaértek.   Az  öregember kizárta az ajtót, s  mindketten  bementek.

Kellemes meleg fogadta,  és a  halászlé is ugyan olyan jó volt mint máskor, de mégis más lett minden.   A lány csak állt a  fal mellett, és mosolygott.
Kezeit összekulcsolta, és  figyelt.
Elénekelték a  Mennyből az angyalt, és meggyújtották a  gyertyákat a  fán. Meghitt volt az este, s  az unokák önfeledten bontogatták az ajándékokat, s a  felnőttek áhítattal figyelték őket Csak  az angyal térdelt még sokáig a fa előtt,  ragyogó arccal, senki nem vette észre, csak az öregember figyelmezett rá, végre mindenki eljött , és eljött az igazi karácsony is amire mindig is várt.

Meghittség, és melegség járta át a  szobát.  s  az öregember mosolyogva állt.
Látni vélte a  csodát.
Talán az ő  utolsó karácsonyán.

Egy angyal jött a  széllel,  az örökkévalóságon át.

Szekszárd   2016.  KARÁCSONYÁN..

 

 

Legújabb irodalmak

Típussorrend változtatása Cím Szerző Válaszok Létrehozva Utolsó hozzászólás
Irodalom Kaleidoszkóp Góth László 1 2018/06/10 - 01:14 2018/06/28 - 08:02
Irodalom Újra-kezdés Góth László 3 2018/06/10 - 01:40 2018/06/29 - 15:53
Irodalom Messziről Góth László 4 2018/06/10 - 01:44 2018/07/09 - 06:06
Irodalom Napfény és Gúzs Markovics Anita 5 2018/06/23 - 11:34 2018/07/09 - 06:12
Irodalom Jubileumok Judit 6 2018/06/28 - 08:04 2018/07/13 - 00:38
Irodalom Apokrif Judit 3 2018/06/28 - 08:20 2018/12/15 - 23:13
Irodalom Etűd nyolc billentyűre zsoló 3 2018/10/14 - 17:56 2019/01/12 - 19:49
Irodalom Tegnapod nyomán zsoló 3 2018/10/16 - 12:46 2018/11/22 - 00:55
Irodalom Öreg néne meséje Moncsika 1 2018/10/17 - 21:16 2018/10/24 - 12:39
Irodalom Mini mesék VIII. Füles 1 2018/11/12 - 07:25 2018/11/22 - 00:56
Irodalom Szivárvány karnevál 3 2018/11/13 - 13:17 2018/12/05 - 21:41
Irodalom Múzsák közt zsuska 5 2018/11/21 - 23:02 2019/01/12 - 19:06
Irodalom Erdő szélén karnevál 3 2018/11/24 - 17:43 2018/12/05 - 21:10
Irodalom Ünnepi fények karnevál 3 2018/11/29 - 09:07 2019/01/12 - 18:47
Irodalom Quo vadis, Attila? Markovics Anita 4 2018/12/03 - 13:12 2019/03/13 - 12:39

Legújabb hangzóanyagok

Típussorrend változtatása Cím Szerző Válaszok Létrehozva Utolsó hozzászólás
Audió Karinthy Frigyes Előszó Petz Teri 1 2008/07/20 - 18:56 2008/07/20 - 19:35
Audió Credo Verséneklő Együttes - (Bodnár Éva verse) - Szülőföld erda 14 2008/07/21 - 00:08 2008/08/01 - 14:31
Audió Bartalovics Zoltán prayer - Horváth Géza - Asszonyok kékben prayer 4 2008/07/23 - 20:25 2013/07/20 - 13:30
Audió Szemendei Ágnes - J. W. Goethe: A Villi Király agnes 5 2008/07/25 - 18:20 2011/09/24 - 19:56
Audió Mülléder Mária - Ahogyan én... Mülléder Mária 6 2008/07/25 - 18:52 2009/08/19 - 22:02

Legújabb fórumtémák

Típussorrend változtatása Cím Szerző Válaszok Létrehozva Utolsó hozzászólás
Fórumtéma Zenék blue 549 2008/07/18 - 08:27 2013/12/24 - 13:14
Fórumtéma Helyesírás blue 2 2008/07/21 - 07:06 2008/11/11 - 18:11
Fórumtéma Világirodalom legszebb versei blue 75 2008/07/21 - 10:11 2010/04/02 - 23:28
Fórumtéma Idézetek, bölcsességek blue 30 2008/07/23 - 13:33 2008/10/29 - 19:56
Fórumtéma Egy kis humor blue 28 2008/07/24 - 11:06 2011/06/10 - 22:14
Fórumtéma Hangosversek tokio170 5 2008/08/14 - 11:12 2008/09/04 - 05:24
Fórumtéma JAVASLAT Anonymous 11 2008/08/24 - 15:32 2009/10/31 - 21:32
Fórumtéma Tanulságok fóruma blue 8 2008/09/25 - 11:32 2009/04/03 - 18:19
Fórumtéma SMS-versikék blue 2 2008/09/26 - 13:04 2008/10/22 - 16:04
Fórumtéma ANTOLÓGIA szerzői lemondó nyilatkozatok Anonymous 35 2008/10/27 - 13:12 2008/11/15 - 18:56

Legújabb rendezvények

Típussorrend változtatása Cím Szerző Válaszok Létrehozva Utolsó hozzászólás
Rendezvény Kiállítás és irodalom prayer 2008/07/13 - 08:50 2008/07/13 - 08:50
Rendezvény Emlékeztető prayer 2008/07/18 - 19:27 2008/07/18 - 19:27
Rendezvény Író-olvasótalálkozó prayer 2008/07/22 - 20:33 2008/07/22 - 20:33
Rendezvény Greenpeace, irodalom, festészet prayer 2008/07/28 - 22:19 2008/07/28 - 22:19
Rendezvény CINKE program - 2010Pécs projekt prayer 2008/07/31 - 22:47 2008/07/31 - 22:47