Nagy Vendel Szilveszteri hálaadó mise....

Nagy Vendel képe

Szilveszteri hálaadó mise....

Történelmi visszatekintés.

NAGY VENDEL

hittünk ereje


1944- 1945 FORDULÓJÁN
  A háborúnak még nincs vége, de a harcok már a nyugati határok közelében dúlnak, és az orosz csapatok megállíthatatlanul nyomulnak Berlin felé.
A felszabadult területek megszenvedték a háborút, de már kezd helyre állni a rend, és a béke, de a nyugalom még várat magára, s mindenki várja már ennek a borzalomnak a végét.
A szegényes Karácsonyon  főleg annak örültek az emberek, hogy túlélték a borzalmakat, és hálával telve  köszönték meg a templomban Istennek a megmenekülésüket.
  Szilveszter estéjén, a hívők csoportokban, vagy párosan vonultak a szokásos év végi hálaadó szentmisére.
Már sötét volt az utcákon, de a templom ragyogott a villanyfényben, és a sok gyertya fényétől, s az ünneplőbe öltözött melegségre vágyó hívek lelke is repesett a boldogságtól.
A kisváros gyönyörű temploma csodálatos módon nem szenvedett nagyobb károkat a háborúban, s ez azért is örvendetes, mert Európa egyik, ha nem a legnagyobb egyhajós temploma, s igencsak kár lett volna érte. Csupán egy mesterlövész próbálta ki a torony keresztjén puskáját, és ügyességét, de ez is csak évek múltával derült ki egy tetőjavítás során. Jó lövés volt.
Akik az oldalajtókon mentek be, nem láthatták, a főbejárat előtt álló orosz katonai kocsit, amiből a szovjet városparancsnok szállt ki, s megindult a templomajtó felé.
Mozgásán látszott, hogy sebesült, bizonyára azért maradt le a harcoló csapatoktól, s rangjánál fogva tették meg városparancsnoknak. Szokás volt ez akkoriban.
Néhány géppisztolyos közkatona a bejárat előtt helyezkedett el, nem kis félelmet keltve a polgárokban, de senkihez nem szóltak, csak apró ferde szemeikkel figyelték a számukra szokatlan, kiszűrődő fényeket. és zajokat.
A Kapitány némi tétovázás után, egyedül, de határozott léptekkel bevonult a zsúfolásig megtelt, ragyogó, Isten Házába.
  A mise már elkezdődött, gyönyörűen szólt az orgona, s a tömeg hangosan, önfeledten énekelte a hálaadó zsoltárokat.
A tiszt, sétált a padsorok között, lovagló pálcájával fényes csizmáját ütögette, s fejét forgatva figyelt, nézelődött.
Láthatóan tetszett neki a zene, a búsan búgó, később diadalmasan zengő orgona magasztos hangja.
 Az asszonyok összébb húzódtak a padokban, a férfiak suttogva kérdezték egymástól: - Mit keres ez itt? - de mivel nem történt baj,  megnyugodtak, hiszen Isten Háza mindenkié. Azért mégis kissé behúzódtak az oszlopok mögé.
Lassan beért a  főhajó közepére, ahol a lépcsősor tetején a szószék magasodott, s felnézett, felemelte tekintetét a kupola felé.
A régi építészek tudat alatt, vagy igenis úgy tervezték a templomokat, hogy az emberek önkéntelenül  felemeljék fejüket az Úr felé.
Amikor felért a plébános a szószékre, meglátták egymást, a pap, és a katona. Mind a ketten meglepődtek, s ebben a pillanatban elhallgatott az orgona is.
A tisztelendő atya elkezdte mondani a szentbeszédet, a hit erejéről, a háláról, és a reményteljes, békés évekről. Csak néha-néha remegett meg kezében a csatos imakönyv.
A hívek áhítattal hallgatták, de a kapitány nem értett semmit a beszédből, s ez zavarba hozta.
Lassan megfordult, az orgona sípjait nézte, majd a kántort kereste tekintetével. Ekkor hirtelen a  csizmája szárára csapott, s pálcájával mérgesen leintette a prédikáló atyát.
Ő kérdőn nézve elhallgatott.
A Kapitány rekedtes, idegen hangján felkiáltott.
- Doszta propaganda!

-Davaj muzika!
  S hirtelen felharsant a  hálaének, a  hit, a  remény, a  szeretet, és  az összetartozás diadala, a  zene által,mely  kapcsolatot teremtett a  hívők, és Isten között.

nagy vendel

2016.  12.  27.


Megjegyzés:  Az írás nyomokban megtörtént eseményeket tartalmaz.
A szellemi terméket a fogyaszthatóság érdekében kissé cizelláltuk.

 

 

Legújabb irodalmak

Típus Cím Szerző Válaszok Létrehozva Utolsó hozzászólássorrend változtatása
Irodalom Ők, tizenhatan tamiska 1 2017/01/29 - 10:27 2017/01/30 - 20:48
Irodalom Nyilas Samu: Ha nem leszek / Falls ich nicht bin toni 2017/01/30 - 10:34 2017/01/30 - 10:34
Irodalom Bertolt Brecht: Ballade von der Unzulaenglichkeit menschlichen Planens / Ballada az emberi tervezés elégtelenségéről toni 2017/01/29 - 14:47 2017/01/29 - 14:47
Irodalom Szappanbuborék Nagy Vendel 2017/01/29 - 12:01 2017/01/29 - 12:01
Irodalom Tündi, hol van az autónk? siktár éva 2017/01/29 - 09:17 2017/01/29 - 09:17
Irodalom Női dolgok (Másállapotban) siktár éva 2017/01/28 - 16:45 2017/01/28 - 16:45
Irodalom Kanyargós útjainkon Csomor Henka 1 2017/01/28 - 13:12 2017/01/28 - 16:27
Irodalom Bartók Lajos: Virágot a holtaknak / Blumen für die Toten toni 2017/01/28 - 15:53 2017/01/28 - 15:53
Irodalom Földönfutó lettem Csomor Henka 2017/01/28 - 12:53 2017/01/28 - 12:53
Irodalom Ha taszít benneteket látványom Csomor Henka 4 2017/01/23 - 12:54 2017/01/28 - 12:09
Irodalom Nagy Vendel Szemed tükrében Nagy Vendel 2 2017/01/17 - 18:56 2017/01/28 - 10:53
Irodalom Csigaházam (lelkem otthona) karnevál 2017/01/28 - 10:21 2017/01/28 - 10:21
Irodalom A hóember álma Füles 1 2017/01/26 - 09:54 2017/01/28 - 05:25
Irodalom Az egyetlen férfi amoriana 1 2017/01/28 - 00:42 2017/01/28 - 05:18
Irodalom Hidd el, hogy nem nehéz siktár éva 2 2017/01/27 - 11:11 2017/01/27 - 16:15

Legújabb hangzóanyagok

Típus Cím Szerző Válaszok Létrehozva Utolsó hozzászólássorrend változtatása
Audió Aranyosi Ervin -- Legszebb szív zsuska 6 2013/02/26 - 22:22 2013/03/02 - 19:48
Audió Míg készülődött a csendem tamiska 10 2013/02/22 - 15:40 2013/03/02 - 15:51
Audió Tiszai P. Imre Rosszkedvűen csorgó idő Judit 5 2013/02/27 - 10:35 2013/03/02 - 01:01
Audió Góth László - Figyelmeztetés Góth László 9 2013/02/23 - 06:20 2013/02/26 - 22:02
Audió Kapinya Ilona-Aylon Tenger-Titok Judit 10 2013/02/12 - 23:33 2013/02/23 - 08:44

Legújabb fórumtémák

Típus Cím Szerző Válaszok Létrehozva Utolsó hozzászólássorrend változtatása
Fórumtéma Felhívás a Horror Herót Antológia pályázatára Markovics Anita 2019/12/31 - 13:41 2019/12/31 - 13:41
Fórumtéma Klapek Gabriella hímezve festő, énekes, zeneszerző prayer 2 2016/11/28 - 12:48 2018/03/31 - 00:43
Fórumtéma 2017. AKÍK Művészeti Pályázat prayer 2016/12/28 - 19:03 2016/12/28 - 19:03
Fórumtéma 2016 évi rendezvények capek 17 2016/01/14 - 11:27 2016/08/07 - 16:47
Fórumtéma CINKEfészek Antológia 6. Szt. Mártonnak ajánlva prayer 14 2016/04/17 - 18:06 2016/07/17 - 12:32
Fórumtéma CINKE klub Gyöngyivel prayer 20 2015/04/17 - 21:42 2016/07/09 - 14:15
Fórumtéma Cinke színdarab Emeraude 1 2016/04/25 - 09:38 2016/04/27 - 08:51
Fórumtéma Szent Márton évforduló pályázat prayer 5 2014/09/28 - 09:49 2016/03/01 - 22:47
Fórumtéma Ötletek, és a megvalósítás. prayer 164 2010/02/05 - 20:51 2016/02/02 - 14:28
Fórumtéma Aktuális pályázatok zsuska 177 2013/02/06 - 11:01 2016/01/26 - 12:16

Legújabb rendezvények

Típus Cím Szerző Válaszok Létrehozva Utolsó hozzászólássorrend változtatása
Rendezvény CINKE program - 2010Pécs projekt prayer 2008/07/31 - 22:47 2008/07/31 - 22:47
Rendezvény Greenpeace, irodalom, festészet prayer 2008/07/28 - 22:19 2008/07/28 - 22:19
Rendezvény Író-olvasótalálkozó prayer 2008/07/22 - 20:33 2008/07/22 - 20:33
Rendezvény Emlékeztető prayer 2008/07/18 - 19:27 2008/07/18 - 19:27
Rendezvény Kiállítás és irodalom prayer 2008/07/13 - 08:50 2008/07/13 - 08:50