- Na hiszen, arra várhatsz, kitől várod? - kérdezem tőle sandán.
- Hát az Istenemtől, aki ott lakik a mennyországban és mindent lát, hall, és azonnal cselekszik. - mondja Tündi euforikus állapotban leledzve.
- Tündi, Te ateista vagy mint én, kezdesz meghibbanni? Hívjam a pszichiátert? Te most már hiszel a Mindenhatóban? Hogy majd ő cselekszik, ránk zúdítja a jót, a kánaánt...na hiszen, akkor igencsak ott ülsz, amíg élsz!

- Nem baj, kivárom! Ki én azt a betyár mindenét neki, hiszen ezért fohászkodnak ennyit az emberek? - kezd bepipulni, egyre hangosabbra veszi a figurát, őrület szikrái jelentkeznek a szemében. Tudod, kezdem unni, hogy mindig imádkozunk, már aki tud, egy jobb, szebb jövőért, és hiszünk is benne...már aki - mondja és dönti magába a százhuszonharmadik kávét...

- Jól van Tündi nyugodj meg, adjak egy nyugtatót? - kérdezem tőle kedvesen, de ellöki a kezemet, mellyel meg akartam simogatni szőke buksiját.

- Hagyjál békén, Te is olyan hülye vagy, mint a hiszékenyek! Mert ha Te is hinnél, mindent elhinnél, nem itt tartanánk!!!!Ezt remélem, hogy tudod! - mondja Tündi magából kikelve.

- Nem, nem itt tartanánk tényleg, hanem akkor ketten ülnénk itt egymás mellett várva a csodát! Átszellemült arckifejezéssel, Te hülye ateista.