Bocsánat, hülye vicc volt ....

Nagy Vendel képe

Bocsánat,  hülye vicc volt ....


NAGY VENDEL

ÖNIRÓNIA

  Jónéhány évig eljátszottam az általam poénosnak vélt viccel egy közeli boltban.  Többé nem teszem.  Néha bejött, de az utolsó balul sült el.
Rájöttem, tudni kell, mikor, kivel, és hol lehet humorizálni, és nem kell egy vak, vagyis helyesbítek, egy nem látó embernek mindenáron felhívni magára a figyelmet.
Ugyanis vak nem vagyok, csak nem látok. Óriási különbség.

  Minden évben, Január 2. án átszaladtam a közeli ABC- be, hogy a hosszú ünnepek alatt kifogyott dolgokat pótoljam, s némileg felbosszantsam magam, hogy a jó  édesanyjukat..., már megint javítottak az árakon. Aggódom, mert egyszer még sérvet kapnak az emeléstől.
Hogy oldjuk a feszültséget, és poénosra vesszük a figurát... ráteszek a kosár tetejére egy csomag WC papírt. Most éppen nem kellene, dehát a vicc, és az ilyesmi mindig kell otthon.
  Hosszú a sor a pénztár előtt, előttem is, mögöttem is. Végre sorra kerülök.

A hölgy kissé fáradtnak tűnve, halkan mondta a végösszeget.
Én álzavaromban kutattam a zsebeimben...
- Hű, a fene egye meg, otthon felejtettem...
A sorban állók, és a pénztáros is azt gondolta, a vén hűlye már megint otthon hagyta a buksztárcáját.
- Nem baj, majd át tetszik hozni a pénzt. próbált segíteni a hölgy, mert nem halad a türelmetlen sor.
- Nem a pénzt felejtettem otthon, az itt van.. mutatom.
Akkor mit? zsörtölődik.
- Az igazolást...
- Miféle igazolást?
Hátul már többen nevetnek, somolyognak.
- Hát nem hallotta? Az új év elsejétől csak az vehet WC papírt, aki igazolja, hogy evett.

A sor végén kibuggyant a röhögés, s a pénztárosok is nevetni szoktak, s ezzel a dolog el volt intézve. Ez az év is vidáman kezdődik...
De ez a hölgy nem értette,zavartan nézett maga elé, és sírva fakadt. Ki tudja mi jutott hírtelen az eszébe, a jövőre nézve.
Alig tudtam megmagyarázni, de akkor már baj van, ha  magyarázkodni kell. Szégyenkezve bocsánatot kértem, és leforrázva kijöttem a boltból. Nem mindegy, hogy az emberen nevetnek, vagy ha kinevetik. Pláne hogyha sírnak a rosszul sikerűlt viccén.
No ez az év rosszul kezdődött, de aztán úgy is maradt. Bocsánat. Igazán nem rajtam múlott.
Egyebet nem mondhatok.


2017   JANUÁR ELEJÉN


Megjegyzés:  - Magamat kigúnyolom ha kell...

 

Legújabb irodalmak

Típus Cím Szerző Válaszok Létrehozva Utolsó hozzászólássorrend változtatása
Irodalom Naplótöredékek Molnár Péter 3 2008/11/18 - 23:38 2008/11/20 - 17:32
Irodalom Vesztesen, de nem elveszve! Lácai Mihály 18 2008/09/04 - 05:09 2008/11/20 - 05:50
Irodalom Művész legyél Lácai Mihály 18 2008/08/31 - 21:49 2008/11/20 - 05:47
Irodalom Levél a Hölgynek Dominus Litis 8 2008/11/19 - 11:06 2008/11/19 - 23:20
Irodalom Légvételterápia Kerekesné Varga... 12 2008/11/16 - 18:41 2008/11/19 - 15:48
Irodalom Kérges a tenyér Lénárd József 6 2008/11/18 - 14:50 2008/11/19 - 12:25
Irodalom Vízi diszkó (Gyerekzet) Eroica 22 2008/11/16 - 10:34 2008/11/19 - 09:39
Irodalom Izának skorpio 5 2008/11/16 - 19:48 2008/11/19 - 09:24
Irodalom Magyarságom trendo 3 2008/10/10 - 13:34 2008/11/19 - 09:22
Irodalom Novemberi szólam Lácai Mihály 14 2008/11/18 - 20:19 2008/11/19 - 08:16
Irodalom Mi hiányzik? Molnár Péter 6 2008/11/18 - 02:34 2008/11/18 - 21:27
Irodalom Az önkéntes Kelemen Zoltán 6 2008/11/16 - 18:06 2008/11/18 - 10:14
Irodalom Tavasz kellene Molnár Péter 6 2008/11/18 - 02:30 2008/11/18 - 09:45
Irodalom Kakukktojás tokio170 6 2008/11/15 - 09:12 2008/11/18 - 06:46
Irodalom A borostyán szeplő 14 2008/11/11 - 20:29 2008/11/18 - 05:56

Legújabb hangzóanyagok

Típus Cím Szerző Válaszok Létrehozva Utolsó hozzászólássorrend változtatása
Audió Tompos Lilla: Karácsony ambrusa 2019/12/23 - 21:34 2019/12/23 - 21:34
Audió Kék mezőben Góth László 2019/12/14 - 05:58 2019/12/14 - 05:58
Audió Szabó Melinda: Októberi látomás ambrusa 2019/10/12 - 19:26 2019/10/12 - 19:26
Audió Kelvin: Angyalka ambrusa 2019/01/15 - 22:18 2019/01/15 - 22:18
Audió Visszatekintő: Karácsony Pécsett 1918-ban ambrusa 2019/01/02 - 12:54 2019/01/02 - 12:54

Legújabb fórumtémák

Típus Cím Szerző Válaszok Létrehozva Utolsó hozzászólássorrend változtatása
Fórumtéma Megszűnt pályázat Markovics Anita 2019/12/31 - 13:41 2019/12/31 - 13:41
Fórumtéma Klapek Gabriella hímezve festő, énekes, zeneszerző prayer 2 2016/11/28 - 12:48 2018/03/31 - 00:43
Fórumtéma 2017. AKÍK Művészeti Pályázat prayer 2016/12/28 - 19:03 2016/12/28 - 19:03
Fórumtéma 2016 évi rendezvények capek 17 2016/01/14 - 11:27 2016/08/07 - 16:47
Fórumtéma CINKEfészek Antológia 6. Szt. Mártonnak ajánlva prayer 14 2016/04/17 - 18:06 2016/07/17 - 12:32
Fórumtéma CINKE klub Gyöngyivel prayer 20 2015/04/17 - 21:42 2016/07/09 - 14:15
Fórumtéma Cinke színdarab Emeraude 1 2016/04/25 - 09:38 2016/04/27 - 08:51
Fórumtéma Szent Márton évforduló pályázat prayer 5 2014/09/28 - 09:49 2016/03/01 - 22:47
Fórumtéma Ötletek, és a megvalósítás. prayer 164 2010/02/05 - 20:51 2016/02/02 - 14:28
Fórumtéma Aktuális pályázatok zsuska 177 2013/02/06 - 11:01 2016/01/26 - 12:16

Legújabb rendezvények

Típus Cím Szerző Válaszok Létrehozva Utolsó hozzászólássorrend változtatása
Rendezvény Tavaszi Varázs Fesztivál capek 2019/03/29 - 11:00 2019/04/12 - 12:06
Rendezvény Húsvéti nyusziles az Origó-Házban capek 2019/04/18 - 12:00 2019/04/12 - 12:02
Rendezvény Vidám farsang capek 2019/02/28 - 16:00 2019/03/14 - 12:11
Rendezvény CINKÉK a nagyvilágban - Lélekmorzsák capek 2019/02/22 - 17:00 2019/03/14 - 11:54
Rendezvény Versek Istenről, Hazáról, Szerelemről... capek 2019/01/24 - 16:00 2019/01/16 - 21:40