Bocsánat, hülye vicc volt ....

Nagy Vendel képe

Bocsánat,  hülye vicc volt ....


NAGY VENDEL

ÖNIRÓNIA

  Jónéhány évig eljátszottam az általam poénosnak vélt viccel egy közeli boltban.  Többé nem teszem.  Néha bejött, de az utolsó balul sült el.
Rájöttem, tudni kell, mikor, kivel, és hol lehet humorizálni, és nem kell egy vak, vagyis helyesbítek, egy nem látó embernek mindenáron felhívni magára a figyelmet.
Ugyanis vak nem vagyok, csak nem látok. Óriási különbség.

  Minden évben, Január 2. án átszaladtam a közeli ABC- be, hogy a hosszú ünnepek alatt kifogyott dolgokat pótoljam, s némileg felbosszantsam magam, hogy a jó  édesanyjukat..., már megint javítottak az árakon. Aggódom, mert egyszer még sérvet kapnak az emeléstől.
Hogy oldjuk a feszültséget, és poénosra vesszük a figurát... ráteszek a kosár tetejére egy csomag WC papírt. Most éppen nem kellene, dehát a vicc, és az ilyesmi mindig kell otthon.
  Hosszú a sor a pénztár előtt, előttem is, mögöttem is. Végre sorra kerülök.

A hölgy kissé fáradtnak tűnve, halkan mondta a végösszeget.
Én álzavaromban kutattam a zsebeimben...
- Hű, a fene egye meg, otthon felejtettem...
A sorban állók, és a pénztáros is azt gondolta, a vén hűlye már megint otthon hagyta a buksztárcáját.
- Nem baj, majd át tetszik hozni a pénzt. próbált segíteni a hölgy, mert nem halad a türelmetlen sor.
- Nem a pénzt felejtettem otthon, az itt van.. mutatom.
Akkor mit? zsörtölődik.
- Az igazolást...
- Miféle igazolást?
Hátul már többen nevetnek, somolyognak.
- Hát nem hallotta? Az új év elsejétől csak az vehet WC papírt, aki igazolja, hogy evett.

A sor végén kibuggyant a röhögés, s a pénztárosok is nevetni szoktak, s ezzel a dolog el volt intézve. Ez az év is vidáman kezdődik...
De ez a hölgy nem értette,zavartan nézett maga elé, és sírva fakadt. Ki tudja mi jutott hírtelen az eszébe, a jövőre nézve.
Alig tudtam megmagyarázni, de akkor már baj van, ha  magyarázkodni kell. Szégyenkezve bocsánatot kértem, és leforrázva kijöttem a boltból. Nem mindegy, hogy az emberen nevetnek, vagy ha kinevetik. Pláne hogyha sírnak a rosszul sikerűlt viccén.
No ez az év rosszul kezdődött, de aztán úgy is maradt. Bocsánat. Igazán nem rajtam múlott.
Egyebet nem mondhatok.


2017   JANUÁR ELEJÉN


Megjegyzés:  - Magamat kigúnyolom ha kell...

 

Legújabb irodalmak

Típus Cím Szerző Válaszok Létrehozva Utolsó hozzászólássorrend változtatása
Irodalom Tóht Kálmán: Édesanyám / Meine Mutter toni 2020/04/04 - 11:50 2020/04/04 - 11:50
Irodalom Vályi Nagy Géza: Három könny / Drei Tränen toni 2020/04/11 - 00:04 2020/04/11 - 00:04
Irodalom Kozma Ferenc: Az én ősz hajszálim / Az én ősz hajszálim toni 2020/04/18 - 09:21 2020/04/18 - 09:21
Irodalom Endrődi Sándor: Anyám emléke / Die Erinnerung an meiner M toni 2020/04/25 - 12:33 2020/04/25 - 12:33
Irodalom Szabolcska Mihály: Krónikás ének, Erzsébet királyasszonyunk temetéseko toni 2020/05/02 - 00:13 2020/05/02 - 00:13
Irodalom Lampérth Géza: Genfi tó partjáról / Vom Ufer des Genfer Sees toni 2020/05/09 - 21:44 2020/05/09 - 21:44
Irodalom Pósa Lajos: A királyné álma / Der Traum der Königin toni 2020/05/16 - 00:08 2020/05/16 - 00:08
Irodalom Komocsy József: Elfeledve / Vergessene toni 2020/05/29 - 19:27 2020/05/29 - 19:27
Irodalom Szász Károly: Élet- halál / Leben - Tod toni 2020/06/02 - 08:21 2020/06/02 - 08:21
Irodalom Lévay Mihály: Az élet terhe oly nehéz! / Die Last des Lebens ist so schwer! toni 2020/06/06 - 08:26 2020/06/06 - 08:26
Irodalom Mini mesék XIII. Füles 2020/06/06 - 09:27 2020/06/06 - 09:27
Irodalom Kiss József: Te halvány szőke asszony / Eine bleiche, blonde Frau toni 2020/06/13 - 10:34 2020/06/13 - 10:34
Irodalom Szávay Gyula: Orgonafa / Fliederbaum toni 2020/06/20 - 11:21 2020/06/20 - 11:21
Irodalom Újra Góth László 2020/06/24 - 18:04 2020/06/24 - 18:04
Irodalom Szikra a Végtelenről Góth László 2020/06/24 - 18:11 2020/06/24 - 18:11

Legújabb hangzóanyagok

Típus Cím Szerző Válaszok Létrehozva Utolsó hozzászólássorrend változtatása
Audió Karinthy Frigyes Előszó Petz Teri 1 2008/07/20 - 18:56 2008/07/20 - 19:35
Audió Szemendei Ágnes - A kő varázslata agnes 1 2008/07/29 - 08:39 2008/08/01 - 07:00
Audió Credo Verséneklő Együttes - (Bodnár Éva verse) - Szülőföld erda 14 2008/07/21 - 00:08 2008/08/01 - 14:31
Audió Standovár Ágota - Jónás Tamás: A tiszteletről Standovár Ágota 3 2008/07/30 - 15:03 2008/08/02 - 15:37
Audió Kováts Péter>skorpio - Mikor már skorpio 2008/08/09 - 15:22 2008/08/09 - 15:22

Legújabb fórumtémák

Típus Cím Szerző Válaszok Létrehozva Utolsó hozzászólássorrend változtatása
Fórumtéma Hangosversek tokio170 5 2008/08/14 - 11:12 2008/09/04 - 05:24
Fórumtéma SMS-versikék blue 2 2008/09/26 - 13:04 2008/10/22 - 16:04
Fórumtéma Idézetek, bölcsességek blue 30 2008/07/23 - 13:33 2008/10/29 - 19:56
Fórumtéma Vers tamiska 2008/11/02 - 10:19 2008/11/02 - 10:19
Fórumtéma Helyesírás blue 2 2008/07/21 - 07:06 2008/11/11 - 18:11
Fórumtéma ANTOLÓGIA szerzői lemondó nyilatkozatok Anonymous 35 2008/10/27 - 13:12 2008/11/15 - 18:56
Fórumtéma CINKEfészek Antológia 2008. vázlat (javítható november 15-e 24 óráig) prayer 39 2008/11/10 - 19:43 2008/11/16 - 00:55
Fórumtéma gubanc versei (kommentek nélkül) prayer 82 2009/02/12 - 11:01 2009/02/23 - 15:18
Fórumtéma 2009 Radnóti év femis 22 2009/01/24 - 10:12 2009/02/27 - 14:42
Fórumtéma Világválság - Országcsőd prayer 32 2009/03/06 - 23:21 2009/03/27 - 09:23

Legújabb rendezvények

Típus Cím Szerző Válaszok Létrehozva Utolsó hozzászólássorrend változtatása
Rendezvény Kiállítás és irodalom prayer 2008/07/13 - 08:50 2008/07/13 - 08:50
Rendezvény Emlékeztető prayer 2008/07/18 - 19:27 2008/07/18 - 19:27
Rendezvény Író-olvasótalálkozó prayer 2008/07/22 - 20:33 2008/07/22 - 20:33
Rendezvény Greenpeace, irodalom, festészet prayer 2008/07/28 - 22:19 2008/07/28 - 22:19
Rendezvény CINKE program - 2010Pécs projekt prayer 2008/07/31 - 22:47 2008/07/31 - 22:47