Puszta ház

Mivé lett, mily puszta e ház!
A kerítés szélyel szórva:
A ráfutott borostyánt is
Elhordták a szelek róla;
Mintha innen
Minden élet kihalt volna.

Az enyészet vőn itt lakást,
Némán hallgatnak a falak,
Tudják hogy már nemsokára
Összedőlnek, leomlanak;
Pedig hajdan
Vidám zajtól hangoztanak.

Ide gyűlt be a vidéknek
Mulatozó ifja, véne,
Hogy a gondot, a bánatot
Vidámságért kicserélje;
S a jó kedvnek
Nem volt köztük hossza, vége.

Mulatoztak jó kedvűén,
Köszöngették a poharat.
Öröm fénylett minden arczon
És a szívben jó akarat:
S az éjszaka
Nem csak egyszer rajok viradt.

És most milyen nagy változás! —
Megállók a ház ajtóban.
De nem fogad senki, senki,
Szokott régi nyájas szóval;
A kémény is
Omló félen , pusztúlóban.

Bejárom az egész udvart . . .
Kiszáradt a nagy eperfa ,
Nem csoda — hisz száz esztendős
Vén életét megunhatta:
Aztán nem is
Borozgatnak már alatta.

Megnézem a régi kertet,
Még a méhes megvan benne,
Hanem rácsát a jó szomszéd
Elhordta és feltüzelte,
De a tetőt
Idő, szomszéd megkímélte.

Ott van még az ülő pad is,
Hol az öreg ur olvasott
Óra hosszat pápaszemen,
Ha néha egy könyvet kapott:
Hanem már most
Könyvet, mindent ide hagyott! . . .

És az öröm elment vele;
S azóta már pusztul minden . . .
S maraszt engem bár a régi
sok szép emlék, —- megyek innen!
És egy fájó
Könyet viszek szemeimben!!

Nyilas Samu  1830 – 1874

Einödhof

Wie öd, wie leer ist dieses Haus!
Der Haag liegt am Boden verstreut:
Auch der Efeu ist alles weg,
der Wind hat alles breit gestreut;
Als lebte hier
ein einziger Mensch nicht mehr heut‘.

Der Verfall ist eingezogen,
stillschweigend sind alle Wände,
sie wissen es geht nicht mehr lang,
einstürzen werden am Ende:
Doch ehedem
gab es hier, laute Zustände.

Die Gegend hat sich versammelt
Jung und Alt, um hier zu feiern,
alle Sorgen und der Kummer,
sich endlich kurz zu befreien;
mit Lust und Tanz
heute, alles zu verschleiern.

Vergnügt sind sie, gut gelaunt,
die Gläser wurden öfters leer.
Die Gesichter freudestrahlend,
Und alle Herzen freuten sehr:
Und auch der Nacht
wurde öfters zu Open Air.

Und jetzt welche Veränderung!
Bleibe an der Haustür stehen.
Es empfing mich keine Seele,
mit altbekannten ansehen;
Der Schornstein auch
zerfallend am Kaputtgehen.

Laufe überall im ganzen Hof,
ausgedorrt ist der Maulbeerbaum,
kein Wunder, ist über Hundert,
diese Alter ist ein Albtraum:
und jetzt trinkt nie
mehr, einen Wein, unter den Baum.

Hinein in den alten Garten,
der Bienenstock gibt es dort noch,
aber das Gitter der Nachbar
warf zum Heizen ins Ofenloch,
aber das Hausdach
zeit und Nachbar verschonte doch.

Die kleine Bank steht noch immer,
wo der alte Herr gelesen,
Stunden lang mit Nasenfahrrad
in dem Buch, was da gelegen:
aber heute
Buch und alles, las er liegen

Die Freude ist mit ihm auch weg;
Vieles ist schon lang vergangen …
obwohl vieles erinnert mich,
bin ich trotzdem weggegangen!
Ein Schmerzhafter
Träne hab ich weggetragen!

Fordította Mucsi Antal