úttalan utakon járok,

ez az út enyém

sétálunk együtt

nem hagy  el a remény

annyi féle melyre léphetek

láthatatlan kanyargós

vár rám új csoda

álom utam ösvényére

léptem mely kitaposott

követem megyek harcolok

új utakat nyitok

nem választom a könnyebbet

virágos vezet magasba

sugárútként egyenesen

életút melyet egyedül

kell járnom senki nem

jöhet már velem

csak a híd mely összeköt

sokszor kifürkészhetetlen

próbám meghozta gyümölcsét

keresztútnál megállok

és mondok egy imát

mert a rögös már véget ért

s ha néha felfedezőútra

jönne meg a kedvem

mellék utakat nem hagyom ki

rejtekével egyre nő az ihlet

szinte repülök a

magasságokig

elfogynak a nehéz utak

görbékre már nem vágyom

egyenes út az én világom

mely a fény forrása felé visz

kerülés már nincsen

lényeget most értem csak meg

ilyenkor vágyom még kicsit

a meghitt régire felejtve a rosszat

ha zarándokutam végéhez ér

találkozásom a végtelennel

ott megpihenek csendben

csillagok között szeretetben