Hol volt, hol nem volt...

Füles képe

…volt egyszer egy királyság, valahol a világ leghátsóbb sufnijában. Itt élt, hatalmas kastélyában az öreg király, három gyönyörűséges leányával. Sajnos a feleségét a harmadik lánya születésekor elvesztette, soha nem vágyott új asszonyra. Bár mindene megvolt, mégis naphosszat szomorkodott. A lányok nagyon sajnálták az apjukat, ezért összedugták a fejüket, mivel lephetnék meg őt a közelgő születésnapja alkalmából. Mivel ismerték a dalszöveget, amely szerint: „szeretet nélkül minden ház üres”, elhatározták hát, hogy ez lesz a meglepetés. Úgy gondolták, hogy szerencsét próbálnak és megszerzik valahonnan azt a nagybetűs SZERETET-et. A legnagyobb királylány rögtön leszögezte, hogy Ő sajnos nem mehet, mert neki van a világon a legnagyobb smink gyűjteménye és az állandó látogatóhullámot csak Ő képes eligazgatni. A középső sem vállalta, hiszen Ő volt atyja jobb keze: intézte más országokkal folyó levelezéseket, kisebb háborúkban vezette a sereget, valamint intézte a kincstár kettős könyvelését. A legkisebb királylány feladata csak annyi volt, hogy néha álruhában lement a nép közé, kiszimatolni, hogy milyen a hangulat. Mivel ezt a feladatot látták legnélkülözhetőbbnek, valamint ismerték a mese szabályait, miszerint mindig a legkisebbnek sikerül végrehajtani a kijelölt feladatokat, a harmadszülöttet indították útnak. Hét nap, hét éjszaka barangolt már, amikor kikötött egy rozoga erdei viskónál. Bekopogott. Egy ijesztő kinézetű vénség nyitott ajtót. A királylány szállást kért és elmondta, hogy mi járatban van. A randa banya végighallhatta majd így szólt:

- Te biztos sok mesét olvashattál, ha tudtad hová kell jönnöd!?

Na, jól van pihenj le, reggel megkapod az első feladatod.

A királylány, ahogy illik megszámolta a szoba sarkait, majd mély álomba szenderült. Másnap kakaskukorékolásra ébredt és nyomban meg is kapta az első próbatételt. Egy oviba kellett mennie és ott segíteni a kis emberek mindennapjaiban. Gyorsan kitelt az ideje, így hát jöhetett a második feladata. Most egy állatmenhelyre került. Itt is jól teljesített, így hát várt rá a harmadik, egyben az utolsó feladat: szellemileg visszamaradt embereket kellet gondoznia. Becsületesen végigcsinált mindent, így hát visszament az erdőbe bezsebelni a megérdemelt jutalmát. Amikor odaért, meglepetten vette tudomásul, hogy a lepusztult viskó helyett egy kacsalábon forgó palotát talált. Mielőtt kopoghatott volna kinyílt az ajtó és egy szép hölgy fogadta.

- Én vagyok, aki a feladatokat adta neked. Ha engem másnak látsz, kigyulladt benned a szeretet fénye. A feladataid során olyan lényekkel találkoztál, akiknek a lelke tiszta és megtaníthattak a szeretetre: a még meg nem rontott gyermekek, az állatok, és a sérült emberek, akik nagyon tudnak szeretni.

A kis királylány még éppen hazaért a szülinapi torta elkészültére, amelynek gyertyáit most Ő gyújthatta meg. Azóta a palotában nem didereg senki, mert beköltözött a szeretet soha ki nem múló fénye…

 

/Rövidített változat/:

 

A világ eldugott zugában élt egy öreg, megözvegyült király és három leánya. A gyermekek, apjuk születésnapjára azt találták ki, hogy a palotába elhozzák a szeretetet. A legkisebb királylány indult neki az útnak, mert ismerték a mese szabályát, hogy a kicsi az eredményes. Mivel Ő volt a legolvasottabb, tudta hol találja meg azt, aki a próbatéteteket kiadja számára. Első feladatként azt kapta, hogy egy óvodában dadusként segédkezzen a töpörtyűk gondozásában. Miután ezt sikeresen teljesítette, jöhetett a második feladat: állatmenhelyen kellett helytállnia. Harmadikként szellemileg visszamaradt embereket gondozott. Amikor túl volt mindenen más embernek érezte magát, hiszen olyanokkal találkozott, akiktől megtanulhatta a szeretetet: a tiszta szívű gyerekektől, a feltétel nélkül szeretetet adó állatoktól, és a sérült emberektől, akiknek egyetlen kincse a szeretet. Így hát elvitte a rideg palotába a szeretet fáklyáját.

 

/Internetbarát váktozat/:

 

Volt egyszer egy öreg király és a három lánya, akik azt találtál ki az apjuk szülinapjára. hogy megtöltik a palotát szeretettel. Ezért a legkisebb elvállalta, és teljesítette a három próbát, amely abból állt, hogy három helyen kellett helytállnia: egy óvodában, egy menhelyen és szellemileg visszamaradottak között. Mivel minden alkalommal a szeretet áramlott felé, önmaga is sugárzóvá vált, amit otthon szétszórt és ezáltal mindenkit átjárt a szeretet.

Legújabb irodalmak

Típus Cím Szerző Válaszok Létrehozva Utolsó hozzászólássorrend változtatása
Irodalom Telekes Béla: Viszontlátás / Wiedersehen toni 2024/03/28 - 09:43 2024/03/28 - 09:43
Irodalom Rigó Tibor: Egyre kevesebb / Immer weniger toni 2024/03/27 - 08:30 2024/03/27 - 08:30
Irodalom Bertolt Brecht: Der Abgerissen Strick / Az elszakadt kötél toni 2024/03/26 - 08:07 2024/03/26 - 08:07
Irodalom Mucsi Antal-Tóni: Egy hópehely toni 2024/03/25 - 21:18 2024/03/25 - 21:18
Irodalom Torkos László: Kerülöm az embereket / Ich übersehe die Menschheit toni 2024/03/25 - 08:37 2024/03/25 - 08:37
Irodalom Szüry Dénes Tavasz volt akkor / Es war Frühling damals toni 2024/03/24 - 10:01 2024/03/24 - 10:01
Irodalom Kozma Andor: Éji dal / Nachtlied toni 2024/03/23 - 09:02 2024/03/23 - 09:02
Irodalom Gyulai Pál: Hölgyeinkhez / An unsere Damen toni 2024/03/22 - 08:33 2024/03/22 - 08:33
Irodalom Ifj. Téglás Gábor Carmen lugubre / Carmen lugubre toni 2024/03/21 - 10:16 2024/03/21 - 10:16
Irodalom Mucsi Antal: …és egy könnycsepp… / …und eine Träne… toni 2024/03/20 - 08:51 2024/03/20 - 08:51
Irodalom Jakab Ödön: A magvető / Der Seemann toni 2024/03/19 - 08:53 2024/03/19 - 08:53
Irodalom Arany János A tetétleni halmon / Auf dem Hügel von Tetétlen toni 2024/03/18 - 08:22 2024/03/18 - 08:22
Irodalom Lampérth Géza: Torinóban / In Turin toni 2024/03/17 - 10:06 2024/03/17 - 10:06
Irodalom Lampérth Géza Új sírok / Neue Gräber toni 2024/03/16 - 08:31 2024/03/16 - 08:31
Irodalom Krüzselyi Erzsike: Az a csillag / Dieser Stern toni 2024/03/15 - 10:20 2024/03/15 - 10:20

Legújabb hangzóanyagok

Típus Cím Szerző Válaszok Létrehozva Utolsó hozzászólássorrend változtatása
Audió Tompos Lilla: Karácsony ambrusa 2019/12/23 - 21:34 2019/12/23 - 21:34
Audió Kék mezőben Góth László 2019/12/14 - 05:58 2019/12/14 - 05:58
Audió Szabó Melinda: Októberi látomás ambrusa 2019/10/12 - 19:26 2019/10/12 - 19:26
Audió Kelvin: Angyalka ambrusa 2019/01/15 - 22:18 2019/01/15 - 22:18
Audió Visszatekintő: Karácsony Pécsett 1918-ban ambrusa 2019/01/02 - 12:54 2019/01/02 - 12:54

Legújabb fórumtémák

Típus Cím Szerző Válaszok Létrehozva Utolsó hozzászólássorrend változtatása
Fórumtéma Megszűnt pályázat Markovics Anita 2019/12/31 - 13:41 2019/12/31 - 13:41
Fórumtéma Klapek Gabriella hímezve festő, énekes, zeneszerző prayer 2 2016/11/28 - 12:48 2018/03/31 - 00:43
Fórumtéma 2017. AKÍK Művészeti Pályázat prayer 2016/12/28 - 19:03 2016/12/28 - 19:03
Fórumtéma 2016 évi rendezvények capek 17 2016/01/14 - 11:27 2016/08/07 - 16:47
Fórumtéma CINKEfészek Antológia 6. Szt. Mártonnak ajánlva prayer 14 2016/04/17 - 18:06 2016/07/17 - 12:32
Fórumtéma CINKE klub Gyöngyivel prayer 20 2015/04/17 - 21:42 2016/07/09 - 14:15
Fórumtéma Cinke színdarab Emeraude 1 2016/04/25 - 09:38 2016/04/27 - 08:51
Fórumtéma Szent Márton évforduló pályázat prayer 5 2014/09/28 - 09:49 2016/03/01 - 22:47
Fórumtéma Ötletek, és a megvalósítás. prayer 164 2010/02/05 - 20:51 2016/02/02 - 14:28
Fórumtéma Aktuális pályázatok zsuska 177 2013/02/06 - 11:01 2016/01/26 - 12:16

Legújabb rendezvények

Típus Cím Szerző Válaszok Létrehozva Utolsó hozzászólássorrend változtatása
Rendezvény Tavaszi Varázs Fesztivál capek 2019/03/29 - 11:00 2019/04/12 - 12:06
Rendezvény Húsvéti nyusziles az Origó-Házban capek 2019/04/18 - 12:00 2019/04/12 - 12:02
Rendezvény Vidám farsang capek 2019/02/28 - 16:00 2019/03/14 - 12:11
Rendezvény CINKÉK a nagyvilágban - Lélekmorzsák capek 2019/02/22 - 17:00 2019/03/14 - 11:54
Rendezvény Versek Istenről, Hazáról, Szerelemről... capek 2019/01/24 - 16:00 2019/01/16 - 21:40