Március idusán

NAGY VENDEL

A  trikolor

 Most, hogy közeledik Március 15.-e, emlékeim közül előbújik egy régi történet.

Úgy negyven évvel ezelőtt, amikor idegenvezetéssel is foglalkoztam, elutaztam egy nőkből álló csoporttal valamelyik kisvárosba ünnepelni.
Akkoriban divat volt, hogy jóldolgozó brigádok jutalomból elutazhattak valahová a szakszervezet jóvoltából.
Ilyenkor a hölgyek kiszabadulva a munka, és a család köteléke alól némi kontyalávaló rásegítésével, vidám hangulatban várták a nap eseményeit. Megvolt ennek a bája, és a feszültségoldó hagyománya is.
  Dívott a  kevert, a  bonbon meggy, és az Éva vermut, meg a  csőnadrág,és a  moher pulóver, na és a lapos sarkú félcipő,az elől kapcsos melltartó, s  a  Krasznaja  Moszkva. műsor kezdetéig, mely igen jónak ígérkezett, volt még némi kis idő.  A fölös idő eltöltésére, hölgyek lévén, nagyon jó program a kirakatnézés.  Véletlenül, vagy akarattal, pont egy fehérnemű üzlet kirakatát nézegettük.
 A látvány számomra ebben a hölgykoszorúban kissé bizarnak tűnt.  Piros, fehér, zöld melltartókból, és bugyikból egy hatalmas kokárda volt kirakva.  Mellette pedig, a dolog megkoronázásaként, nemzeti színű zászlónk három színű kombinéból lett dekorálva, a  kirakat rendező jóvoltából.
Kombiné, kombiné, a  csipkés kombiné....
Bizonyára egy hagyománytisztelő, de modern felfogású alkotó rejtette el így perverz érzéseit  a  forradalmat és a  szexualitást ötvöző álművészetében.
A lányok összekuncogva rám- rám sandítottak, s én, pirulós zavaromban csak ennyit tudtam mondani:
  - Én kissé giccsesnek tartom ezt a megközelítési formát, s különben is,  zöld bugyit még nem is láttam.
Kibuggyant a nevetés, s a leghuncutabb középkorú hölgy csak ennyit mondott:
-Úgylátszik még keveset éltél.

Mamár tudnék mesélni, dehát férfiak vagyunk.
  Akkoriban még csak alig múltam húsz éves.
Régi, szép, boldog idők.

2017