Ettem, vettem, szerettem, ráfizettem

toni képe

Ettem, vettem, szerettem, ráfizettem

Ott Óbecsén, ahol én születtem
ahol a birkákat legeltettem,
ott ahol azt még nem is sejthettem
hogy majd bezárúl a kapu megettem.

Óbecsét mindig dicsőitettem
ahol a rokonok éltek mellettem,
ott amikor végre megértettem,
hogy azt örökre elveszítettem.

Ma ott egy idegen ember lettem
az utcán akármerre mehettem,
és akárkivel is beszélgettem
mindenki csak átnézett tettemen.

Soknak többször is megemlítettem
azonban  rögtön észre is vettem,
és azt is hiába emlitgettem,
hogy a reményt már rég elvesztettem.

De végül én is meggyőződhettem
bár soha senkit sem sértegettem,
de ma már senki sem szól érettem
legtöbb csak itél most  énfelettem.

Sok arcot ujra megismerhettem
kiket már többszöt megsegítettem,
a mult időben meg is szerettem
de úgy látszik már el is vesztettem.

Kötelességem teljesítettem
akaratomat megfeszítettem,
de közben ma már meggyőződhettem
barátságra nem kényszerítettem.

Az egészből azt következtettem
és az előttük ki is fejtettem,
sok időt rájuk elvesztegettem
de bizalmam tőlük visszavettem.

Kérem ne itéjetek felettem
boldog veletek nem lehettem,
elveimet régen elvetettem
mindenért drágán meg is fizettem.

Mindig az igazságot hírdettem
őszinte embereket szerettem,
de sajnos kezemet megégettem
de őket el, mégsem felejtettem.

Gyávaságom sokszor elrejtettem
hibáimtól is eltekintettem,
emléket rólam elkészítettem
a bűszkeségem latba vetettem.

Most magamat rákényszerítettem
következményeket számba vettem,
ha egyszer valakinek vétettem
imádkozzon néha még érettem.

Tóni  2017 Március 10

 

Legújabb irodalmak

Típus Cím Szerző Válaszok Létrehozva Utolsó hozzászólássorrend változtatása
Irodalom Szulik József: Hattyúdal / Schwanengesang toni 2024/02/28 - 09:20 2024/02/28 - 09:20
Irodalom Kisteleki Ede Tisza / Theiss toni 2024/02/27 - 08:56 2024/02/27 - 08:56
Irodalom Szulik József: Hit, remény, szeretet / Glaube, Hoffnung, Liebe toni 2024/02/26 - 08:35 2024/02/26 - 08:35
Irodalom Wilhelm Busch: Kritik des Herzens / A szív kritikája toni 2024/02/25 - 08:20 2024/02/25 - 08:20
Irodalom Szulik József: Csalékony tavasz / Trügerischer Frühling toni 2024/02/24 - 07:41 2024/02/24 - 07:41
Irodalom Rigó Tibor Elfogyni látszik minden / Es scheint alles zur Neige gehen toni 2024/02/23 - 08:44 2024/02/23 - 08:44
Irodalom Rigó Tibor Csak egy lépéssel / Wen wir nur ein Schritt toni 2024/02/22 - 09:00 2024/02/22 - 09:00
Irodalom Szulik József: Népdal / Volkslied toni 2024/02/21 - 08:31 2024/02/21 - 08:31
Irodalom Feleki Sándor Őszi Rózsa / Herbstaster toni 2024/02/20 - 07:42 2024/02/20 - 07:42
Irodalom Rigó Tibor Vannak időszakok / Es gibt Zeiten toni 2024/02/19 - 09:48 2024/02/19 - 09:48
Irodalom Ifj. Téglás Gábor Két csillag / Zwei Sterne toni 2024/02/18 - 08:46 2024/02/18 - 08:46
Irodalom Szász Károly Petőfí bölcsője s sírja / Der Wiege und das Grab von Petöfi toni 2024/02/17 - 08:25 2024/02/17 - 08:25
Irodalom Ifj. Téglás Gábor Az angyalokhoz / Zu den Engeln toni 2024/02/16 - 08:26 2024/02/16 - 08:26
Irodalom Jankovics Marczell Elszegényesedés / Verarmung toni 2024/02/15 - 08:24 2024/02/15 - 08:24
Irodalom Gottfried Keller: Im Schnee / A hóban toni 2024/02/14 - 09:08 2024/02/14 - 09:08

Legújabb hangzóanyagok

Típus Cím Szerző Válaszok Létrehozva Utolsó hozzászólássorrend változtatása
Audió Mészáros András: Mennybe az angyal ambrusa 2018/12/28 - 12:07 2018/12/28 - 12:07
Audió "Levél a Mikulásnak" - Igen Virginia, a Mikulás létezik! ambrusa 2018/12/25 - 17:47 2018/12/25 - 17:47
Audió Andy Baron: A manó mindenit! ambrusa 2018/12/21 - 21:06 2018/12/21 - 21:06
Audió Magyar Népmesék: The Thing (filmes köntösben) ambrusa 2018/12/05 - 12:29 2018/12/05 - 12:29
Audió Stirlitz és a Tavasz 17 vicces pillanata ambrusa 2018/11/19 - 23:09 2018/11/19 - 23:09

Legújabb fórumtémák

Típus Cím Szerző Válaszok Létrehozva Utolsó hozzászólássorrend változtatása
Fórumtéma VERSTANI APRÓSÁGOK / Tiszai P.Imre Tiszai P. Imre 42 2013/02/24 - 18:55 2015/01/03 - 18:54
Fórumtéma Karácsony közeleg... Taygeta 1 2014/12/21 - 21:38 2014/12/22 - 21:13
Fórumtéma Sejtelmes éj... Taygeta 4 2014/01/12 - 12:56 2014/12/21 - 21:41
Fórumtéma CINKEfészek Antológia 6. prayer 17 2014/08/02 - 20:07 2014/11/20 - 20:06
Fórumtéma Hogyan mentsük meg a Cinkét? Ötleteket várok! Katona Béla György 18 2014/08/18 - 22:24 2014/08/24 - 11:33
Fórumtéma Most múlik pontosan... Tides 11 2013/03/11 - 17:30 2014/06/18 - 22:39
Fórumtéma VI. Nyitott kapuk versíró verseny Donna Ihunte Mária 20 2014/06/03 - 18:48 2014/06/10 - 19:02
Fórumtéma Könyvbemutató prayer 8 2012/12/08 - 19:06 2014/05/04 - 21:03
Fórumtéma CINKE találkozók archívuma prayer 25 2010/05/14 - 14:21 2014/03/22 - 23:53
Fórumtéma Székely Imre (Ecset Úr) a CINKE nagykövete prayer 2 2013/11/22 - 22:48 2014/01/22 - 21:21

Legújabb rendezvények

Típus Cím Szerző Válaszok Létrehozva Utolsó hozzászólássorrend változtatása
Rendezvény Őszköszöntő CINKE verselés capek 2018/09/13 - 17:00 2018/09/13 - 10:28
Rendezvény CIVIL Piknik capek 2018/05/23 - 18:40 2018/05/21 - 07:26
Rendezvény "Színvilág" Pandur Mária kiállítás megnyitója capek 2018/05/04 - 17:00 2018/04/26 - 21:44
Rendezvény Húsvétváró Civil Nap capek 2018/03/29 - 10:00 2018/03/26 - 17:29
Rendezvény Sándor, József, Benedek napi tavaszvárás capek 2018/03/23 - 17:00 2018/03/18 - 21:10