Versek a gyerekkoromról 13 Lakodalom lesz...

toni képe

Lakodalom lesz

A java még csak később jött
őszre új széf fúj nekem is,
a néném az férjhez megy, és
's ennek örül az anyám is.

A sógorom kutyahegyi
valahol a sörgyár mellett,
akkor azt még nem tudtam, hogy
az életem nehezebb lesz.

Bátyám is nősülni akar
Peccellóra jár dolgozni,
Csücsök Csöre, Verka lányát
akarja Becsére hozni.

Nagy változást hoz az nekem
azt én tudtam azt már akkor,
de, hogy már holnap kezdődik
kelnem kellett pirkadatkor.

Anyámmal együtt indultunk
egy batyuval a hátamon,
egy pár tiszta alsónemű
az volt minden ruházatom.

Az öreg kertész már várt ránk
a felesége megcsókolt,
ismertük mi egymást régen
fiuk bátyám barátja volt.

Pár napja otthagyta őket
anyósnak és a menyének,
oly kicsinynek tűnt a padlás,
a közös széna kévéknek.

Sok munkát a kertészetben
a két öreg már nem győzte,
ő csak a menyét akarta,
de a fiát is elűzte.

Hát újból el lettem küldve
a kerti paradicsomba,
de egy arany ketrec is, csak
kívülállónak egy pompa.

Reggeltől estig gyomlálni
Istenem, honnan ennyi paréj,
a rózsák alatt a talaj
úgy bűzlött mint a friss ganéj.

Nem is a meleg napsütés
ami engem naponta zavart,
hanem a lárma fürdőből
's, hogy nem voltam ott, az facsart.

Két teljes hónapot kellet
náluk nekem kitartanom,
mert már Szeptember elején
lesz nálunk egy lakodalom.

Tóni  2017 Március 21
 

Legújabb irodalmak

Típus Cím Szerző Válaszok Létrehozva Utolsó hozzászólássorrend változtatása
Irodalom Folyondár Markovics Anita 8 2018/07/04 - 08:03 2018/07/25 - 13:43
Irodalom Magdolna lángoló szívéhez kap Markovics Anita 2018/07/22 - 14:00 2018/07/22 - 14:00
Irodalom Egy út - ein Weg toni 2018/07/19 - 16:49 2018/07/19 - 16:49
Irodalom Az idős házaspár toni 2018/07/16 - 08:06 2018/07/16 - 08:06
Irodalom Clemens Brentano: Ich wollt ein Sträußlein binden / Csokrot akartam kötni toni 2018/07/14 - 20:45 2018/07/14 - 20:45
Irodalom Apokrif Judit 2 2018/06/28 - 08:20 2018/07/13 - 18:42
Irodalom Etűdök - III. A boldogság előállítása hori 2018/07/13 - 10:45 2018/07/13 - 10:45
Irodalom Jubileumok Judit 6 2018/06/28 - 08:04 2018/07/13 - 00:38
Irodalom Mei Li hori 4 2018/06/29 - 16:27 2018/07/10 - 16:40
Irodalom Anyák napjára zsuska 4 2018/05/05 - 21:47 2018/07/09 - 23:50
Irodalom Akácok zsuska 4 2018/05/03 - 21:11 2018/07/09 - 23:40
Irodalom Felfedem a Nőknek Góth László 2 2018/07/06 - 00:10 2018/07/09 - 23:26
Irodalom Költőverseny Góth László 3 2018/07/05 - 02:24 2018/07/09 - 23:23
Irodalom SORSOK Zsigai Klára 2 2018/07/04 - 15:15 2018/07/09 - 23:18
Irodalom Napfény és Gúzs Markovics Anita 5 2018/06/23 - 11:34 2018/07/09 - 06:12

Legújabb hangzóanyagok

Típus Cím Szerző Válaszok Létrehozva Utolsó hozzászólássorrend változtatása
Audió Várkonyi Judit - Góth László Hajnali vers Judit 2018/07/09 - 05:53 2018/07/09 - 05:53
Audió Góth László - Messziről Judit 2 2018/06/28 - 07:54 2018/07/09 - 05:39
Audió Góth László - Hullámok (zenei vázlat) Góth László 5 2017/03/28 - 02:42 2018/06/10 - 00:31
Audió Andy Baron: Hősparádé (Abszurd humorú jelenet) ambrusa 1 2018/02/17 - 17:08 2018/05/09 - 22:59
Audió Andy Baron: Képzelje el! ambrusa 1 2018/04/03 - 18:15 2018/05/09 - 22:38

Legújabb fórumtémák

Típus Cím Szerző Válaszok Létrehozva Utolsó hozzászólássorrend változtatása
Fórumtéma Klapek Gabriella hímezve festő, énekes, zeneszerző prayer 2 2016/11/28 - 12:48 2018/03/31 - 00:43
Fórumtéma 2017. AKÍK Művészeti Pályázat prayer 2016/12/28 - 19:03 2016/12/28 - 19:03
Fórumtéma 2016 évi rendezvények capek 17 2016/01/14 - 11:27 2016/08/07 - 16:47
Fórumtéma CINKEfészek Antológia 6. Szt. Mártonnak ajánlva prayer 14 2016/04/17 - 18:06 2016/07/17 - 12:32
Fórumtéma CINKE klub Gyöngyivel prayer 20 2015/04/17 - 21:42 2016/07/09 - 14:15
Fórumtéma Cinke színdarab Emeraude 1 2016/04/25 - 09:38 2016/04/27 - 08:51
Fórumtéma Szent Márton évforduló pályázat prayer 5 2014/09/28 - 09:49 2016/03/01 - 22:47
Fórumtéma Ötletek, és a megvalósítás. prayer 164 2010/02/05 - 20:51 2016/02/02 - 14:28
Fórumtéma Aktuális pályázatok zsuska 177 2013/02/06 - 11:01 2016/01/26 - 12:16
Fórumtéma Meghívó Balázsné Gyöngyi 2016/01/07 - 18:39 2016/01/07 - 18:39

Legújabb rendezvények

Típus Cím Szerző Válaszok Létrehozva Utolsó hozzászólássorrend változtatása
Rendezvény CIVIL Piknik capek 2018/05/23 - 18:40 2018/05/21 - 07:26
Rendezvény "Színvilág" Pandur Mária kiállítás megnyitója capek 2018/05/04 - 17:00 2018/04/26 - 21:44
Rendezvény Húsvétváró Civil Nap capek 2018/03/29 - 10:00 2018/03/26 - 17:29
Rendezvény Sándor, József, Benedek napi tavaszvárás capek 2018/03/23 - 17:00 2018/03/18 - 21:10
Rendezvény Civil Hétvége capek 2018/03/09 - 17:00 2018/03/09 - 10:45