Versek a gyerekkoromról 16 Mi a tekét kuglinak hívtuk

toni képe

Mi a tekét kuglinak hívtuk

Ahol először kugliztam
becsei csirkegyárban volt,
deszka volt a kugli pálya
kugligolyó kemény fa volt.

Akkor még a kuglipályán
sok részeg ember lézengett,
mikor anyám azt megtudta
nagyon féltett ő engemet.

„Fiam, jól vigyázz magadra
nehogy majd részeges legyél,
kuglipályán sokat isznak
mindegy, nyertél, vagy vesztettél!”

„Mi tekézünk 's az nem kugli
és ott soha nem iszunk bort,
habár mindkettő ugyan az
de a tekézés, az már sport!”

Tíz évesen ott dolgoztam
első pénzt is ott kerestem,
az Óbecsei kuglipályán
bábú állogató lettem.

Automata, az még nem volt
ki szegény volt, állogatott,
még gyereknek is szabad volt
ránk a kutya se ugatott.

Ma is még sokat gurítok
nem szavakkal, csak golyóval,
de ma már nem kemény fából
hanem valódi golyókkal.

Kis koromtól ezt szerettem
sok svájci versenyt megnyertem,
több Kantonban bajnok lettem
de ma már mindig nehezebben.

Kétszáz dobás egyfolytában
mely egy óra húsz percig tart,
a kugli golyó majd tíz kiló
így hát egy meccs majd két tonna.

Két tonna egy kicsit nehéz
soknak már ebben a korban,
hála Istennek, én jól birom
bár ma már, nem olyan gyorsan.

Előfordul olyan nap is
mikor két meccset ledobom,
igaz, közben egy szünettel
utána egy nagyon jót alszom.

Sokan csodálkoznak rajtam,
hogy egyszer majd rá fizetek,
inkább a pályán essek össze
mint ágyban, sokat szenvedjek.

Tóni  2015 Augusztus 24
 

Legújabb irodalmak

Típus Cím Szerző Válaszok Létrehozva Utolsó hozzászólássorrend változtatása
Irodalom A. Túri Zsuzsa: Emlék / Erinnerung toni 2023/11/11 - 09:07 2023/11/11 - 09:07
Irodalom Német István: Még él a lélek / Die Seele lebt noch toni 2023/11/10 - 08:43 2023/11/10 - 08:43
Irodalom Mészáros Sándor: Esti dal / Abendlied toni 2023/11/09 - 09:09 2023/11/09 - 09:09
Irodalom Lesznai Anna: Ballagtam az úton / Schlenderte auf dem Weg toni 2023/11/08 - 06:47 2023/11/08 - 06:47
Irodalom Reményik Sándor: A fordító / Der Übersetzer toni 2023/11/07 - 10:32 2023/11/07 - 10:32
Irodalom Németh István: Édesanyám / Meine Mutter toni 2023/11/06 - 09:06 2023/11/06 - 09:06
Irodalom Rigó Tibor: Az őszi szél / Der Herbstwind toni 2023/11/05 - 09:00 2023/11/05 - 09:00
Irodalom Túrmezei Erzsébet: A halál és a rőzseszedő / Der Tod und der Reisig Sammler toni 2023/11/04 - 09:22 2023/11/04 - 09:22
Irodalom Ady Endre: Héja-nász az avaron / Falke-Hochzeit auf dem Laub toni 2023/11/03 - 09:18 2023/11/03 - 09:18
Irodalom Rigó Tibor: Ahogy a tomboló őszi szél / Wie der tobende Herbstwind toni 2023/11/02 - 08:36 2023/11/02 - 08:36
Irodalom Rédey Tivadar: Téli vers / Wintergedicht toni 2023/11/01 - 09:18 2023/11/01 - 09:18
Irodalom Reményik Sándor (Végvári): Erdély lelke Budapesten / Siebenbürgens Seele in Budapest toni 2023/10/31 - 08:35 2023/10/31 - 08:35
Irodalom Garay János: Két árva / Zwei Waisen toni 2023/10/30 - 05:19 2023/10/30 - 05:19
Irodalom Karinthy Frigyes: Műfordítás toni 2023/10/29 - 06:28 2023/10/29 - 06:28
Irodalom Ady Endre: A Rákóczi vén harangja / Rákóczis alte Glocke toni 2023/10/28 - 07:31 2023/10/28 - 07:31

Legújabb hangzóanyagok

Típus Cím Szerző Válaszok Létrehozva Utolsó hozzászólássorrend változtatása
Audió Andy Baron: A szerencse fia ambrusa 2018/01/17 - 16:23 2018/01/17 - 16:23
Audió Sonkoly Éva: Későre jár Judit 2 2016/04/24 - 18:47 2018/01/08 - 16:05
Audió Miskolci István - Várkonyi Judit - Porba hullt remények mmiissuu 14 2015/05/16 - 23:47 2017/06/06 - 19:36
Audió Lyrian - Villámlott... Lyrian 3 2008/12/21 - 23:22 2017/04/15 - 13:19
Audió Tárnok Mihály - Látlak-e még? zsuska 14 2015/11/29 - 23:41 2016/09/26 - 12:59

Legújabb fórumtémák

Típus Cím Szerző Válaszok Létrehozva Utolsó hozzászólássorrend változtatása
Fórumtéma Shakespeare-Arany János Hamlet monológ skorpio 2012/12/02 - 17:36 2012/12/02 - 17:36
Fórumtéma Fohász a szerelemért skorpio 3 2012/11/30 - 11:29 2012/12/01 - 07:21
Fórumtéma Radnóti Miklós Sem emlék sem varázslat skorpio 1 2012/11/28 - 15:29 2012/11/30 - 00:13
Fórumtéma Hajnali szerelem... Taygeta 2012/11/28 - 13:51 2012/11/28 - 13:51
Fórumtéma Voltál skorpio 1 2012/11/28 - 10:39 2012/11/28 - 13:47
Fórumtéma Verspárbaj 2 (ermi-dreamint-barnabyy) Tiszai P. Imre 35 2012/11/23 - 11:39 2012/11/27 - 11:50
Fórumtéma Vers és prózaverseny 2012. 11.19 - 2012.11.25 Tiszai P. Imre 66 2012/11/18 - 16:35 2012/11/25 - 21:50
Fórumtéma VERSPÁRBAJ (ermi-enigma - dreaming58) Tiszai P. Imre 67 2012/11/21 - 17:33 2012/11/25 - 16:29
Fórumtéma Zsolcai Lyza - Borzongás száll Taygeta 1 2012/11/18 - 23:07 2012/11/18 - 23:16
Fórumtéma Hajnali szerelem... Taygeta 4 2012/11/13 - 20:35 2012/11/18 - 23:03

Legújabb rendezvények

Típus Cím Szerző Válaszok Létrehozva Utolsó hozzászólássorrend változtatása
Rendezvény Cinke Fesztivál Szent Iván nap jegyében capek 2016/06/24 - 17:00 2016/06/20 - 13:12
Rendezvény Markovics Anita könyvbemutatója capek 2016/06/17 - 17:00 2016/06/20 - 13:09
Rendezvény CINKE Nyári Fesztivál capek 2016/06/03 - 16:00 2016/06/01 - 14:10
Rendezvény CINKE Alkotóműhely Program - József Attila legszebb versei capek 2016/05/27 - 17:00 2016/05/24 - 12:22
Rendezvény CINKE Alkotóműhely Program 2016 május 20 capek 2016/05/20 - 17:00 2016/05/24 - 12:21