Versek a gyerekkoromról 22 Fordulópont az életemben

toni képe

Fordulópont az életembe

Ötvennégy Szeptemberében
nagy készülődés volt nálunk,
közeledett a lakodalom
és új lakót kap a házunk.

A lakodalmas kalácsot
a Lőrinc péknél rendeltük,
és, hogy egy kicsit spóroljunk
mindannyian segítettünk.

Mint tizenkét éves gyerek
persze mindenhol ott voltam,
a péknek annyira tetszett,
hogy állandóan kotyogtam.

„Egy ilyen inast szeretnék
én is ide a pékségbe,
senki sem akar dolgozni
éjjel, egész életébe!”

„Én eljönnék szívesen, de
sajnos, még fiatal vagyok,
de van egy jó barátom, kit
ide szívesen ajánlok.”

Így lett Imréből pékinas
's mert egymás nélkül mi ketten,
egy percig sem tudtunk lenni
vele pékségbe is elmentem.

Becsei iparosotthon
könyvtárosa is ő volt, 's mert
nagyon szerettem olvasni
többször oda is elhívott.

Majd segédkönyvtáros lettem,
hogy ingyen olvasni tudjak,
szabad időm a könyvtárban,
vagy ott, vagy a péknél voltam.

Újból hatodikba jártam
pótvizsgára el sem mentem
mert nem mehettem inasnak,
tanulni sem volt már kedvem.

De most már minden másképp lett
tanulni nekem nem kellett,
csak oda figyelni órán
's felelet mindig ötös lett.

Szombat éjjel többször én is
benn a pékségben dolgoztam,
vasárnap reggel haza, egy
friss cipóval bandukoltam.

Vasárnap reggel öt felé
mehettünk is mi már haza,
majd délutánig aludtunk
és mentünk a Tisza partra.

Tóni  2017 Március 22
 

 

Legújabb irodalmak

Típus Cím Szerző Válaszok Létrehozva Utolsó hozzászólássorrend változtatása
Irodalom Cserébe gombrella 6 2008/12/03 - 08:35 2008/12/05 - 08:25
Irodalom Hívó hangod szeplő 6 2008/12/03 - 16:23 2008/12/04 - 13:12
Irodalom sehol még.. Krisztina 7 2008/12/04 - 09:29 2008/12/04 - 12:56
Irodalom Neszező éjen András 6 2008/12/01 - 09:47 2008/12/04 - 09:52
Irodalom Pillangók Krisztina 6 2008/12/03 - 09:36 2008/12/04 - 09:32
Irodalom A fény felé Lénárd József 4 2008/12/02 - 21:52 2008/12/03 - 23:02
Irodalom Ha örök Norvi 13 2008/11/27 - 21:35 2008/12/03 - 18:38
Irodalom Álmokba szőve András 6 2008/11/30 - 01:44 2008/12/03 - 13:30
Irodalom Pillangód blue 16 2008/09/15 - 13:04 2008/12/03 - 12:08
Irodalom Önvád blue 18 2008/09/29 - 13:56 2008/12/03 - 12:02
Irodalom mezza voce * Krisztina 8 2008/12/02 - 10:09 2008/12/02 - 23:02
Irodalom HEJ HALÁSZOK... szucs istvan 3 2008/11/30 - 08:56 2008/12/02 - 14:38
Irodalom ZSUZSA REGGEL szucs istvan 2 2008/11/30 - 07:50 2008/12/02 - 14:37
Irodalom a szénégető tükre csitesz 3 2008/12/02 - 07:18 2008/12/02 - 10:58
Irodalom Novemberi eső Kelemen Zoltán 4 2008/12/01 - 18:11 2008/12/01 - 21:48

Legújabb hangzóanyagok

Típus Cím Szerző Válaszok Létrehozva Utolsó hozzászólássorrend változtatása
Audió Tompos Lilla: Karácsony ambrusa 2019/12/23 - 21:34 2019/12/23 - 21:34
Audió Kék mezőben Góth László 2019/12/14 - 05:58 2019/12/14 - 05:58
Audió Szabó Melinda: Októberi látomás ambrusa 2019/10/12 - 19:26 2019/10/12 - 19:26
Audió Kelvin: Angyalka ambrusa 2019/01/15 - 22:18 2019/01/15 - 22:18
Audió Visszatekintő: Karácsony Pécsett 1918-ban ambrusa 2019/01/02 - 12:54 2019/01/02 - 12:54

Legújabb fórumtémák

Típus Cím Szerző Válaszok Létrehozva Utolsó hozzászólássorrend változtatása
Fórumtéma Megszűnt pályázat Markovics Anita 2019/12/31 - 13:41 2019/12/31 - 13:41
Fórumtéma Klapek Gabriella hímezve festő, énekes, zeneszerző prayer 2 2016/11/28 - 12:48 2018/03/31 - 00:43
Fórumtéma 2017. AKÍK Művészeti Pályázat prayer 2016/12/28 - 19:03 2016/12/28 - 19:03
Fórumtéma 2016 évi rendezvények capek 17 2016/01/14 - 11:27 2016/08/07 - 16:47
Fórumtéma CINKEfészek Antológia 6. Szt. Mártonnak ajánlva prayer 14 2016/04/17 - 18:06 2016/07/17 - 12:32
Fórumtéma CINKE klub Gyöngyivel prayer 20 2015/04/17 - 21:42 2016/07/09 - 14:15
Fórumtéma Cinke színdarab Emeraude 1 2016/04/25 - 09:38 2016/04/27 - 08:51
Fórumtéma Szent Márton évforduló pályázat prayer 5 2014/09/28 - 09:49 2016/03/01 - 22:47
Fórumtéma Ötletek, és a megvalósítás. prayer 164 2010/02/05 - 20:51 2016/02/02 - 14:28
Fórumtéma Aktuális pályázatok zsuska 177 2013/02/06 - 11:01 2016/01/26 - 12:16

Legújabb rendezvények

Típus Cím Szerző Válaszok Létrehozva Utolsó hozzászólássorrend változtatása
Rendezvény Tavaszi Varázs Fesztivál capek 2019/03/29 - 11:00 2019/04/12 - 12:06
Rendezvény Húsvéti nyusziles az Origó-Házban capek 2019/04/18 - 12:00 2019/04/12 - 12:02
Rendezvény Vidám farsang capek 2019/02/28 - 16:00 2019/03/14 - 12:11
Rendezvény CINKÉK a nagyvilágban - Lélekmorzsák capek 2019/02/22 - 17:00 2019/03/14 - 11:54
Rendezvény Versek Istenről, Hazáról, Szerelemről... capek 2019/01/24 - 16:00 2019/01/16 - 21:40