Versek a gyerekkoromról 24 Az Isten háta mögött

toni képe

Az Isten háta mögött

Mi az ötvenes években
ketten jó barátok voltunk,
éjjel-nappal mindenhol, mi
ketten mindig össze fogtunk.

Imre barátommal sokszor
a Berectelepre mentünk,
ott kinn laktak a rokonok
kiket mi nagyon szerettünk

Ott élt akkor a sógorom
Kalocsai István volt a neve,
Isten háta mögött lakott
ő, fia, lánya és neje.

Utolsó ház volt az, ott a
pecellói köves úton,
a szabadkai út előtt,
ott, a zentai vasúton.

Házuk két ablaka előtt
egy kétméteres kőkereszt,
búcsúztatta szótlanul, a
pecellóra tartó embert.

Ott a Berecz telep szélén
ott is az utolsó házban,
a Verka testvére lakott
sokáig csak egymagában.

Többször jártunk akkor arra
Potyesz rámpán keresztül, hol
az ismert Beretka család
muzsikája is fel zendült.

Ott volt tőlük nem messze, a
Berectelepi iskola,
's József Attila utca végén
ott lakott Kalocsai Vera.

Két házzal előbb azonban
Imre barátom sógora,
Apró Feri, egy vasutas
és felesége Icuka.

Hazafelé még benéztünk
az én anyám testvéréhez,
a Berectelep közepén
az egykori német részen.

Majd a kis közön keresztül
újból kövesúton voltunk,
és a rossz vasast elhagyva
lassan haza bandukoltunk.

Tóni  2015 Szeptember 2
 

 

Legújabb irodalmak

Típus Cím Szerző Válaszok Létrehozva Utolsó hozzászólássorrend változtatása
Irodalom S T I G M A Gemini 10 2015/09/05 - 08:56 2015/09/21 - 20:48
Irodalom Már minden bonyolult Gemini 10 2015/08/30 - 10:27 2015/09/21 - 20:46
Irodalom Rossz poéta Góth László 7 2015/09/09 - 01:54 2015/09/20 - 09:28
Irodalom Nagy Vendel Sárga löszfalakközt Nagy Vendel 3 2015/09/11 - 11:38 2015/09/18 - 20:43
Irodalom Megint egy május Dyona 10 2015/09/09 - 19:50 2015/09/16 - 11:12
Irodalom Mit neveznek szerelemnek? zsoló 2 2015/09/14 - 20:24 2015/09/15 - 20:20
Irodalom Nagy Vendel Őszi Balaton fényei..... Nagy Vendel 1 2015/09/09 - 21:39 2015/09/15 - 20:06
Irodalom Nagy Vendel Vakon-dok-ok Nagy Vendel 1 2015/09/08 - 21:10 2015/09/15 - 19:55
Irodalom Csend Góth László 2 2015/09/07 - 21:17 2015/09/15 - 19:54
Irodalom Hervadó nyárra ősz borul leka 9 2015/09/04 - 13:50 2015/09/15 - 19:48
Irodalom Elaludt a Nap zsuska 6 2015/08/30 - 01:13 2015/09/13 - 23:48
Irodalom Hogyha szeretnél... barnabyy 4 2015/07/03 - 21:49 2015/09/13 - 23:44
Irodalom Csak ennyit amoriana 7 2015/06/21 - 19:21 2015/09/13 - 21:40
Irodalom Őszi kert zsoló 4 2015/09/05 - 22:51 2015/09/07 - 21:12
Irodalom Te-énem zsoló 6 2015/08/31 - 20:28 2015/09/07 - 21:05

Legújabb hangzóanyagok

Típus Cím Szerző Válaszok Létrehozva Utolsó hozzászólássorrend változtatása
Audió skorpio - Gabiga Valósághatáron skorpio 1 2008/10/29 - 13:25 2008/10/29 - 13:33
Audió skorpio - MEDITÁCIÓ 6 skorpio 2 2008/10/28 - 19:22 2008/10/29 - 08:08
Audió Captnemo - tokio170: Cirkusz tokio170 4 2008/10/24 - 23:24 2008/10/27 - 18:18
Audió skorpio - Meditáció 5 skorpio 2008/10/26 - 18:08 2008/10/26 - 18:08
Audió Riport - Ugró Ildikó Festőművésszel - 2008.09.11. 2010Pécs EKF prayer 2 2008/10/22 - 20:22 2008/10/25 - 21:32

Legújabb fórumtémák

Típus Cím Szerző Válaszok Létrehozva Utolsó hozzászólássorrend változtatása
Fórumtéma Megszűnt pályázat Markovics Anita 2019/12/31 - 13:41 2019/12/31 - 13:41
Fórumtéma Klapek Gabriella hímezve festő, énekes, zeneszerző prayer 2 2016/11/28 - 12:48 2018/03/31 - 00:43
Fórumtéma 2017. AKÍK Művészeti Pályázat prayer 2016/12/28 - 19:03 2016/12/28 - 19:03
Fórumtéma 2016 évi rendezvények capek 17 2016/01/14 - 11:27 2016/08/07 - 16:47
Fórumtéma CINKEfészek Antológia 6. Szt. Mártonnak ajánlva prayer 14 2016/04/17 - 18:06 2016/07/17 - 12:32
Fórumtéma CINKE klub Gyöngyivel prayer 20 2015/04/17 - 21:42 2016/07/09 - 14:15
Fórumtéma Cinke színdarab Emeraude 1 2016/04/25 - 09:38 2016/04/27 - 08:51
Fórumtéma Szent Márton évforduló pályázat prayer 5 2014/09/28 - 09:49 2016/03/01 - 22:47
Fórumtéma Ötletek, és a megvalósítás. prayer 164 2010/02/05 - 20:51 2016/02/02 - 14:28
Fórumtéma Aktuális pályázatok zsuska 177 2013/02/06 - 11:01 2016/01/26 - 12:16

Legújabb rendezvények

Típus Cím Szerző Válaszok Létrehozva Utolsó hozzászólássorrend változtatása
Rendezvény Tavaszi Varázs Fesztivál capek 2019/03/29 - 11:00 2019/04/12 - 12:06
Rendezvény Húsvéti nyusziles az Origó-Házban capek 2019/04/18 - 12:00 2019/04/12 - 12:02
Rendezvény Vidám farsang capek 2019/02/28 - 16:00 2019/03/14 - 12:11
Rendezvény CINKÉK a nagyvilágban - Lélekmorzsák capek 2019/02/22 - 17:00 2019/03/14 - 11:54
Rendezvény Versek Istenről, Hazáról, Szerelemről... capek 2019/01/24 - 16:00 2019/01/16 - 21:40