Versek a gyerekkoromról 27 Május elseje az ötvenes években Óbecsén

toni képe

Május elseje az ötvenes években Óbecsén

Még iskolás gyerek voltam
egy kis negyedikes gyerek,
egy szegény család gyermeke
még azt sem tudtam mit teszek.

Korán reggel május elsején
nem volt idő nyafogásra,
ránk adták legszebb ruhánkat
's mentünk a felvonulásra.

De mi már akkor örültünk
annak, amikor vége lesz,
siettünk az ünnepre, mely
ott volt, futballpálya mellett.

Hatalmas sátrak voltak ott
az egyik a másik mellett,
lehetett ott enni-inni
míg a bendőd tele nem lett.

Miránk kamaszokra, akkor
jött a legnagyobb kihívás,
a sok szép kislányok előtt
a zsilipről való leugrás.

A gyávák a piros kőröl
ugráltak a kanálisba,
bátrabbak fen a zsilipen
rezegtek a gatyáikban.

Legbátrabbak azonban, ott
fenn, a kis kocsi tetején,
büszkén néztek körül, melyik
lánynak, lesz ő bátor legény.

Az aki csak „talpast” ugrott
az ott, majdnem nem ért semmit,
győztes csak az lett, aki a
kis kocsiról ugrott „fejest”.

Sok éven keresztül mindig
az mindig a kis „Güzű” volt,
Kis Szabó Istvánnak hívták
ő volt, „minden zsákon a folt”.

Tóni  2015 Szeptember 6
 

 

Legújabb irodalmak

Típussorrend változtatása Cím Szerző Válaszok Létrehozva Utolsó hozzászólás
Irodalom A rák haladása Maximilian 11 2008/06/30 - 15:07 2017/04/17 - 08:46
Irodalom Töredék prayer 9 2008/06/30 - 19:41 2011/12/27 - 23:29
Irodalom Árnyéklélek prayer 17 2008/07/14 - 07:12 2012/07/19 - 21:12
Irodalom ...hiányod... blue 16 2008/07/15 - 10:45 2008/09/09 - 09:47
Irodalom téglagyári eldorádó se 18 2008/07/18 - 14:15 2008/08/18 - 16:43
Irodalom Nyugodj békében Kolonics! erda 5 2008/07/19 - 22:52 2008/08/15 - 15:11
Irodalom Féltékenység Sztolár Miklós 13 2008/07/19 - 23:00 2008/09/18 - 21:47
Irodalom Aratás előtt erda 6 2008/07/19 - 23:02 2008/07/20 - 23:33
Irodalom A parton Lyza 10 2008/07/20 - 06:09 2008/08/15 - 16:12
Irodalom Nagy Vendel Levenni a vámot... Nagy Vendel 2015/11/26 - 18:01 2015/11/26 - 18:01
Irodalom Életem Lyza 4 2008/07/20 - 06:15 2008/07/21 - 21:41
Irodalom Mennyit érsz nekem? Lyza 6 2008/07/20 - 06:17 2008/07/21 - 21:38
Irodalom Hangok folyosója prayer 19 2008/07/20 - 07:26 2008/09/05 - 09:24
Irodalom Hogyan is fejezzem ki? Lyza 4 2008/07/20 - 08:36 2008/07/20 - 20:19
Irodalom Hogyan is mondjam el? Lyza 6 2008/07/20 - 08:42 2008/08/18 - 07:30

Legújabb hangzóanyagok

Típussorrend változtatása Cím Szerző Válaszok Létrehozva Utolsó hozzászólás
Audió Karinthy Frigyes Előszó Petz Teri 1 2008/07/20 - 18:56 2008/07/20 - 19:35
Audió Credo Verséneklő Együttes - (Bodnár Éva verse) - Szülőföld erda 14 2008/07/21 - 00:08 2008/08/01 - 14:31
Audió Bartalovics Zoltán prayer - Horváth Géza - Asszonyok kékben prayer 4 2008/07/23 - 20:25 2013/07/20 - 13:30
Audió Szemendei Ágnes - J. W. Goethe: A Villi Király agnes 5 2008/07/25 - 18:20 2011/09/24 - 19:56
Audió Mülléder Mária - Ahogyan én... Mülléder Mária 6 2008/07/25 - 18:52 2009/08/19 - 22:02

Legújabb fórumtémák

Típussorrend változtatása Cím Szerző Válaszok Létrehozva Utolsó hozzászólás
Fórumtéma Zenék blue 549 2008/07/18 - 08:27 2013/12/24 - 13:14
Fórumtéma Helyesírás blue 2 2008/07/21 - 07:06 2008/11/11 - 18:11
Fórumtéma Világirodalom legszebb versei blue 75 2008/07/21 - 10:11 2010/04/02 - 23:28
Fórumtéma Idézetek, bölcsességek blue 30 2008/07/23 - 13:33 2008/10/29 - 19:56
Fórumtéma Egy kis humor blue 28 2008/07/24 - 11:06 2011/06/10 - 22:14
Fórumtéma Hangosversek tokio170 5 2008/08/14 - 11:12 2008/09/04 - 05:24
Fórumtéma JAVASLAT Anonymous 11 2008/08/24 - 15:32 2009/10/31 - 21:32
Fórumtéma Tanulságok fóruma blue 8 2008/09/25 - 11:32 2009/04/03 - 18:19
Fórumtéma SMS-versikék blue 2 2008/09/26 - 13:04 2008/10/22 - 16:04
Fórumtéma ANTOLÓGIA szerzői lemondó nyilatkozatok Anonymous 35 2008/10/27 - 13:12 2008/11/15 - 18:56

Legújabb rendezvények

Típussorrend változtatása Cím Szerző Válaszok Létrehozva Utolsó hozzászólás
Rendezvény Kiállítás és irodalom prayer 2008/07/13 - 08:50 2008/07/13 - 08:50
Rendezvény Emlékeztető prayer 2008/07/18 - 19:27 2008/07/18 - 19:27
Rendezvény Író-olvasótalálkozó prayer 2008/07/22 - 20:33 2008/07/22 - 20:33
Rendezvény Greenpeace, irodalom, festészet prayer 2008/07/28 - 22:19 2008/07/28 - 22:19
Rendezvény CINKE program - 2010Pécs projekt prayer 2008/07/31 - 22:47 2008/07/31 - 22:47