Versek a gyerekkoromról 31 Az óbecsei kisvasút

toni képe

Az óbecsei kisvasút

Mezítlábas csóró voltam
selyemgyár és a putri között,
a sorsom engem már akkor
ridegen ide-oda lökött.

A házunk előtt kisvasút
vezetett a mi oldalunkon,
állomástól a sörgyárba
a szenet vitték kis kocsikon.

Négy-öt kis kocsi volt mindig
szorosan egymás után kötve,
megrakva darabos szénnel
a kocsik tetejükre töltve.

Két muraló húzta őket
lomhán egymás után lépkedve,
a sínpár között lépkedtek
ahogy látszott, megelégedve.

Eperfák mögött vártuk,
hogy a kocsik elhaladjanak,
mezítláb szaladtunk utánuk
hogy a hajtók meg ne halljanak.

Egy-két nagyobb darab szenet
a kocsikról gyorsan leloptunk,
kellett a télre az nekünk,
hogy valamit a tűzre dobjunk.

Télen szánon vitték a szenet
a síneket nagy hó takarta,
hangosan kiabáltunk nekik
mi őket kicsit megzavarta:

„Bácsi csúszik e a fa szán?”
De ők mindig félreértették,
ostorral felénk csapkodva
másik oldalt most nem figyelték.

Ott a szomszéd gyerekek
lopták a kocsikról a szenet,
zsákmányt később elosztottuk
mert télen jó volt egy kis meleg.

Ezt még abban az időben
senki sem tartotta lopásnak,
mert ez csak egy formája volt
a család önfenntartásnak.

Akkor még a gyerekeket
nem káros hátránynak nézték,
mert még az anyjukat akkor
a karrierben nem fékezték.

Az anya, még anya volt, egy
család legfontosabb tagja,
az élet zajló tengerén
annak a mentőcsónakja.

Tóni   2014 December 11
 

Legújabb irodalmak

Típus Cím Szerző Válaszoksorrend változtatása Létrehozva Utolsó hozzászólás
Irodalom Egy eltévedt bogár Lénárd József 2018/02/13 - 22:57 2018/02/13 - 22:57
Irodalom Dobó László Szüleim levele / Ein Brief meiner Eltern toni 2024/04/19 - 08:02 2024/04/19 - 08:02
Irodalom Cirkogejzír lét janos 2009/04/28 - 21:01 2009/04/28 - 21:01
Irodalom Lauf Dominus Litis 2008/11/04 - 10:08 2008/11/04 - 10:08
Irodalom Kavargó érzelmekkel, Hazafelé? Dominus Litis 2008/10/10 - 22:03 2008/10/10 - 22:03
Irodalom Szerelem nulladik látásra szeplő 2008/09/15 - 14:28 2008/09/15 - 14:28
Irodalom Hőség Anonymous 2009/01/22 - 14:35 2009/01/22 - 14:35
Irodalom Mint a kő Dominus Litis 2008/11/03 - 12:12 2008/11/03 - 12:12
Irodalom A természet hírnökei Anonymous 2008/08/07 - 17:34 2008/08/07 - 17:34
Irodalom Nagy Vendel Levenni a vámot... Nagy Vendel 2015/11/26 - 18:01 2015/11/26 - 18:01
Irodalom Farkasszemet néztem a mával Nurse 2009/05/19 - 20:55 2009/05/19 - 20:55
Irodalom ...Réka kedves... Tupir 2008/10/29 - 12:05 2008/10/29 - 12:05
Irodalom Kutya-tej és kutyatej janos 2009/05/02 - 11:35 2009/05/02 - 11:35
Irodalom Elátkozott a világ Tupir 2008/10/22 - 09:59 2008/10/22 - 09:59
Irodalom Egykor nálad Nurse 2009/04/24 - 10:12 2009/04/24 - 10:12

Legújabb hangzóanyagok

Típus Cím Szerző Válaszoksorrend változtatása Létrehozva Utolsó hozzászólás
Audió skorpio - MEDITÁCIÓ 3 skorpio 2008/10/07 - 22:18 2008/10/07 - 22:18
Audió Lénárd József - A kezek hatalma prayer 2008/10/21 - 07:52 2008/10/21 - 07:52
Audió skorpio9 - Meditácio 1 skorpio 2008/10/05 - 11:30 2008/10/05 - 11:30
Audió Kováts Péter>skorpio - Mikor már skorpio 2008/08/09 - 15:22 2008/08/09 - 15:22
Audió Tompos Lilla: Karácsony ambrusa 2019/12/23 - 21:34 2019/12/23 - 21:34

Legújabb fórumtémák

Típus Cím Szerző Válaszoksorrend változtatása Létrehozva Utolsó hozzászólás
Fórumtéma Legjobb fotók prayer 2010/03/08 - 08:40 2010/03/08 - 08:40
Fórumtéma A holnap asztalánál... Taygeta 2012/09/03 - 23:55 2012/09/03 - 23:55
Fórumtéma Minden, ami RÁDIÓ prayer 2012/04/12 - 14:57 2012/04/12 - 14:57
Fórumtéma Ott a hegyen - Lénárd József Taygeta 2012/04/07 - 01:39 2012/04/07 - 01:39
Fórumtéma Fly Away With Me - Repülj velem... Taygeta 2011/02/19 - 23:12 2011/02/19 - 23:12
Fórumtéma Színes Gyöngyök Pályázata prayer 2010/04/02 - 20:58 2010/04/02 - 20:58
Fórumtéma Legjobb versek prayer 2010/02/27 - 21:15 2010/02/27 - 21:15
Fórumtéma CINKE portál felhasználói szabályzat prayer 2010/02/23 - 22:55 2010/02/23 - 22:55
Fórumtéma Legjobbnak ítélt képzőművészeti alkotások prayer 2010/02/27 - 21:08 2010/02/27 - 21:08
Fórumtéma Felhívás - kérés - együttműködés prayer 2012/11/12 - 22:41 2012/11/12 - 22:41

Legújabb rendezvények

Típus Cím Szerző Válaszoksorrend változtatása Létrehozva Utolsó hozzászólás
Rendezvény Kiállítás és irodalom prayer 2008/07/13 - 08:50 2008/07/13 - 08:50
Rendezvény Emlékeztető prayer 2008/07/18 - 19:27 2008/07/18 - 19:27
Rendezvény Író-olvasótalálkozó prayer 2008/07/22 - 20:33 2008/07/22 - 20:33
Rendezvény Greenpeace, irodalom, festészet prayer 2008/07/28 - 22:19 2008/07/28 - 22:19
Rendezvény CINKE program - 2010Pécs projekt prayer 2008/07/31 - 22:47 2008/07/31 - 22:47