Utam a felnőtt korba

Én is hetedikes lettem
és tizennégy éves voltam,
se nem gyerek, se nem felnőtt
's mint, iskolás dolgoztam.

Elejében egy-két napot
csak segíteni bementem,
délután dobolni tanultam
mert otthon nem szerettem.

Majd egy évre a nénémnek
egy szép kislánya született,
bátyám oda Pecellóra
a feleségéhez elment.

Én csak hol itt hol ott éltem,
a pékségben, a Szabóéknál,
Laci bácsival próbáltunk
és sokat benn a könyvtárnál.

Reggelenként iskolába,
játék, tanulás és alvás,
esténként pontosan nyolckor
jött a kenyérhez a kovász.

Majd gyorsan lefeküdni, mert
éjfélkor csörgött az óra,
reggel ötkor várt a kuncsaft
a frissensült kis cipóra.

Majd a pékség takarítás
tüzelő anyag holnapra,
's fél nyolcra iskolába
mint többi apraja-nagyja.

Vasárnaponként reggel is
még egyszer fűteni köllött,
anyák hozták a kalácsot
mit neked kellett kisütnöd.

De hát mi sem voltunk jobbak
mint a többi kamasz gyerek,
's párszor minket el is vertek
a korán kelő emberek.

Koránreggel hazafelé
bezörögtünk az ablakon:
„Fenn vannak már?” s ha igen,
„Akkor menjenek még feljebb!”

De volt olyan is, ki várt ránk
egy hosszú kanász ostorral,
és ha utolért bennünket
jajgattunk, teli torokkal.

Mindebből egyet tanultam
's eddig azokat bántam meg,
kamaszkori bűneimből
melyeket nem követtem el.

Tóni  2017 Március 25