Versek a gyerekkoromról 38 Vasárnap délutánok régen

toni képe

Vasárnap délutánok régen


Akkor amikor lassan
a nyárnak is már vége lett,
a fürdő már becsukott
és fürdeni sem lehetett.

Unalmas volt nagyon, egy
ilyen Vasárnap délután,
korzózni még kora volt
mit tett egy fiú és egy lány.

Esténként én doboltam
Becsén egy tánczenekarban,
külvároson játszottunk
Petőfi Sándor otthonban.

Délután szabad voltam
's valamit tenni akartam,
sokan kérdezték tőlem
van e valahol egy program.

Ötletem volt már régen
csak Dezső barátom késett,
lemezjátszóm erősítője
az sokáig nem lett készen.

Végre mégis sikerült
az engedélyt is megkaptam,
délutáni tánc lett, ott
a külvárosi otthonba.

Örömből üröm lett, nem
volt elég fűteni való,
nagyon nagy volt a terem
akkor még télen esett a hó.

Sikerült egy másik hely
a Fekete Mátyás kőrben,
egy szép kis terem volt az
abban a régi időkben.

Én voltam Becse első DJ – je
ezerkilencszázhatvanban,
sokan is mondták, Tóni, te
nem illesz ide, ebbe a korba.

E kép az első táncon készült
az egyik barátommal, és mint
látjátok, alsó városon, a
Petőfi Sándor otthonban.

Tóni  2016 Január 7
 

Legújabb irodalmak

Típussorrend változtatása Cím Szerző Válaszok Létrehozva Utolsó hozzászólás
Irodalom Két limerick tokio170 6 2009/07/23 - 20:02 2009/07/28 - 14:30
Irodalom Hogyha volnék... szucs istvan 9 2009/07/24 - 07:49 2009/07/30 - 13:57
Irodalom Nálad voltam... szucs istvan 10 2009/07/24 - 07:51 2009/07/28 - 12:50
Irodalom Ha... erda 7 2009/07/24 - 12:45 2009/08/02 - 11:14
Irodalom Az élet margójára erda 5 2009/07/24 - 13:31 2009/07/27 - 22:55
Irodalom Könnyek szeplő 7 2009/07/24 - 14:20 2009/07/27 - 22:58
Irodalom Öt limerick tokio170 6 2009/07/24 - 20:57 2009/07/28 - 14:19
Irodalom Bettynek: Az utolsó pillanat Dominus Litis 3 2009/07/25 - 00:00 2009/07/27 - 23:07
Irodalom Harangok Fortuna 8 2009/07/25 - 17:32 2009/07/28 - 20:39
Irodalom Nem akartam anyatka 4 2009/07/25 - 17:49 2009/07/30 - 06:48
Irodalom Balogh János emlékére Lénárd József 6 2009/07/26 - 13:51 2009/07/29 - 11:39
Irodalom Csirip- cirip- csitt MmeDegard 4 2014/06/21 - 09:05 2014/06/28 - 16:57
Irodalom Gondolat prayer 28 2009/07/28 - 08:19 2014/07/06 - 08:58
Irodalom Júliusi nyár leka 7 2009/07/28 - 15:52 2009/07/30 - 22:55
Irodalom Időtlen idő Fortuna 11 2009/07/28 - 18:51 2009/08/02 - 19:59

Legújabb hangzóanyagok

Típussorrend változtatása Cím Szerző Válaszok Létrehozva Utolsó hozzászólás
Audió Asimov, Isaac: A Foy halála ambrusa 2018/09/12 - 22:44 2018/09/12 - 22:44
Audió Asimov, Isaac: A vízzel borított hely ambrusa 2018/09/10 - 19:50 2018/09/10 - 19:50
Audió Az utolsó hívás ambrusa 2018/09/20 - 12:30 2018/09/20 - 12:30
Audió Asimov, Isaac: Lidércnyomás ambrusa 2018/09/25 - 22:02 2018/09/25 - 22:02
Audió Góth László - Messziről Judit 2 2018/06/28 - 07:54 2018/07/09 - 05:39

Legújabb fórumtémák

Típussorrend változtatása Cím Szerző Válaszok Létrehozva Utolsó hozzászólás
Fórumtéma Zenék blue 549 2008/07/18 - 08:27 2013/12/24 - 13:14
Fórumtéma Helyesírás blue 2 2008/07/21 - 07:06 2008/11/11 - 18:11
Fórumtéma Világirodalom legszebb versei blue 75 2008/07/21 - 10:11 2010/04/02 - 23:28
Fórumtéma Idézetek, bölcsességek blue 30 2008/07/23 - 13:33 2008/10/29 - 19:56
Fórumtéma Egy kis humor blue 28 2008/07/24 - 11:06 2011/06/10 - 22:14
Fórumtéma Hangosversek tokio170 5 2008/08/14 - 11:12 2008/09/04 - 05:24
Fórumtéma JAVASLAT Anonymous 11 2008/08/24 - 15:32 2009/10/31 - 21:32
Fórumtéma Tanulságok fóruma blue 8 2008/09/25 - 11:32 2009/04/03 - 18:19
Fórumtéma SMS-versikék blue 2 2008/09/26 - 13:04 2008/10/22 - 16:04
Fórumtéma ANTOLÓGIA szerzői lemondó nyilatkozatok Anonymous 35 2008/10/27 - 13:12 2008/11/15 - 18:56

Legújabb rendezvények

Típussorrend változtatása Cím Szerző Válaszok Létrehozva Utolsó hozzászólás
Rendezvény Kiállítás és irodalom prayer 2008/07/13 - 08:50 2008/07/13 - 08:50
Rendezvény Emlékeztető prayer 2008/07/18 - 19:27 2008/07/18 - 19:27
Rendezvény Író-olvasótalálkozó prayer 2008/07/22 - 20:33 2008/07/22 - 20:33
Rendezvény Greenpeace, irodalom, festészet prayer 2008/07/28 - 22:19 2008/07/28 - 22:19
Rendezvény CINKE program - 2010Pécs projekt prayer 2008/07/31 - 22:47 2008/07/31 - 22:47