Versek a gyerekkoromról 40 Hova megyünk ma táncolni

toni képe

Hova megyünk ma táncolni



Hova megyünk ma táncolni
ötvenes években kérdeztük,
két helyre lehetett menni
hol magunkat, jól éreztük.

Fiúk könnyen határoztak
oda hol szép lányok voltak,
lányok sokszor oda mentek
hova az anyák akartak.

Az alsóvárosi körben
a mamák nagyon szerettek,
az ifjúsági otthonba
oda nem szívesen mentek.

Külvároson egy könyvtáros
vezette a tánczenekart,
itt benn egy könyvkereskedő
játszotta a szép dalokat.

Ott kinn Lőrinc Laci bácsi
vidáman harmonikázott,
benn Péró harmonikájára
járták fiatalok a táncot.

Mindig nagy volt a forgalom
mert az utcán sokan voltak,
tíz óra után a legények
ide-oda kóboroltak.

Ez akkor sok fiatalnak
egy nagy problémát okozott,
hisz mind a két helyen neki
jegyet vennie muszáj volt.

Nekem abban az időben
ott ment legjobban a sorsom,
akkor mindenhol ismertek
feledni soha sem fogom.

Az ifjúsági otthonba
sem kellett nekem fizetnem,
mert mint az elnök segédje
szabad volt ingyen bemennem.
Iván Misi volt akkor még
Becsén az ifjúsági elnök,
’s Braca az omladinskiba
pedig ő volt a nagy főnök.

Én mint „mindenlében kanál”
persze mindenhol ott voltam,
és ott mindenhol mindenbe
sűrűn bele is kotyogtam.

Akkor még szerepeltem is
a külvárosi otthonban,
kis Lacival egy darabban
egy háziasszonyt játszottam.

Tóni            2015 Szeptember 15

 

 

Legújabb irodalmak

Típus Cím Szerző Válaszok Létrehozva Utolsó hozzászólássorrend változtatása
Irodalom Hermann Hesse: Verführer / Csábító toni 2021/02/20 - 10:57 2021/02/20 - 10:57
Irodalom Gárdonyi Géza: Ha meghalok / Wenn ich sterbe toni 2021/02/28 - 01:25 2021/02/28 - 01:25
Irodalom Törő Zsóka: Ajándék / Geschenk toni 2021/03/08 - 10:13 2021/03/08 - 10:13
Irodalom Petőfi Sándor: Nemzeti dal / Nationallied toni 2021/03/20 - 10:32 2021/03/20 - 10:32
Irodalom Petőfi Sándor: Fa leszek, ha / Baum wird’ ich, wenn toni 2021/04/04 - 11:40 2021/04/04 - 11:40
Irodalom Reményik Sándor: Estére / Am Abend toni 2021/04/11 - 10:18 2021/04/11 - 10:18
Irodalom Arany János: Ez az élet / Das ist das Leben toni 2021/04/17 - 13:17 2021/04/17 - 13:17
Irodalom Reményik Sándor: Hová / Wohin toni 2021/04/18 - 10:06 2021/04/18 - 10:06
Irodalom Radnóti Miklós: Tajtékos ég / Schaumiger Himmel toni 2021/04/21 - 08:21 2021/04/21 - 08:21
Irodalom Arany János: A Walesi bárdok / Die Barden von Wales toni 2021/04/23 - 08:47 2021/04/23 - 08:47
Irodalom Krüzselyi Erzsébet: Idaál / Ideal toni 2021/04/25 - 15:19 2021/04/25 - 15:19
Irodalom Arany János: Szondi két apródja / Die zwei Pagen von Szondi toni 2021/04/28 - 09:01 2021/04/28 - 09:01
Irodalom Sajó Sándor: A honti erdőben / Im Wald von Honti toni 2021/05/01 - 00:34 2021/05/01 - 00:34
Irodalom Arany János: Családi kör / Familienkreis toni 2021/05/02 - 00:14 2021/05/02 - 00:14
Irodalom Tóth Árpád: Olykor éjjel / Manchmal nachts toni 2021/05/03 - 23:46 2021/05/03 - 23:46

Legújabb hangzóanyagok

Típus Cím Szerző Válaszok Létrehozva Utolsó hozzászólássorrend változtatása
Audió Karinthy Frigyes Előszó Petz Teri 1 2008/07/20 - 18:56 2008/07/20 - 19:35
Audió Szemendei Ágnes - A kő varázslata agnes 1 2008/07/29 - 08:39 2008/08/01 - 07:00
Audió Credo Verséneklő Együttes - (Bodnár Éva verse) - Szülőföld erda 14 2008/07/21 - 00:08 2008/08/01 - 14:31
Audió Standovár Ágota - Jónás Tamás: A tiszteletről Standovár Ágota 3 2008/07/30 - 15:03 2008/08/02 - 15:37
Audió Kováts Péter>skorpio - Mikor már skorpio 2008/08/09 - 15:22 2008/08/09 - 15:22

Legújabb fórumtémák

Típus Cím Szerző Válaszok Létrehozva Utolsó hozzászólássorrend változtatása
Fórumtéma Hangosversek tokio170 5 2008/08/14 - 11:12 2008/09/04 - 05:24
Fórumtéma SMS-versikék blue 2 2008/09/26 - 13:04 2008/10/22 - 16:04
Fórumtéma Idézetek, bölcsességek blue 30 2008/07/23 - 13:33 2008/10/29 - 19:56
Fórumtéma Vers tamiska 2008/11/02 - 10:19 2008/11/02 - 10:19
Fórumtéma Helyesírás blue 2 2008/07/21 - 07:06 2008/11/11 - 18:11
Fórumtéma ANTOLÓGIA szerzői lemondó nyilatkozatok Anonymous 35 2008/10/27 - 13:12 2008/11/15 - 18:56
Fórumtéma CINKEfészek Antológia 2008. vázlat (javítható november 15-e 24 óráig) prayer 39 2008/11/10 - 19:43 2008/11/16 - 00:55
Fórumtéma gubanc versei (kommentek nélkül) prayer 82 2009/02/12 - 11:01 2009/02/23 - 15:18
Fórumtéma 2009 Radnóti év femis 22 2009/01/24 - 10:12 2009/02/27 - 14:42
Fórumtéma Világválság - Országcsőd prayer 32 2009/03/06 - 23:21 2009/03/27 - 09:23

Legújabb rendezvények

Típus Cím Szerző Válaszok Létrehozva Utolsó hozzászólássorrend változtatása
Rendezvény Kiállítás és irodalom prayer 2008/07/13 - 08:50 2008/07/13 - 08:50
Rendezvény Emlékeztető prayer 2008/07/18 - 19:27 2008/07/18 - 19:27
Rendezvény Író-olvasótalálkozó prayer 2008/07/22 - 20:33 2008/07/22 - 20:33
Rendezvény Greenpeace, irodalom, festészet prayer 2008/07/28 - 22:19 2008/07/28 - 22:19
Rendezvény CINKE program - 2010Pécs projekt prayer 2008/07/31 - 22:47 2008/07/31 - 22:47