Az ember küzdelme a széllel II.

Valami ujjat hozott a tavaszi szellő
homlokod sötét lesz mint az őszi felhő,
néha nagyon meggyötör, ameddig veled van
és most még gondolkodni sem tudsz már nyugodtan.

Nem ettél volna kolbászt, vöröshagyma szósszal
egyszerű volna elmesélni egy pár szóval,
nem kellene a fogad összeszorítani
de nem szoktak ma már erről, egy szót sem szólni.

Sok benned a szél, nem tudsz már nyugodtan ülni
ha észrevennék, ki tudna a két szemed sülni,
a szemed könnyezik, azt gondolod felpukkadsz
mocorogsz a széken, és kínodban csak hallgatsz.

Itt most a kérdés: Mi lesz a legjobb megoldás?
Csak attól függ meddig tart még az előadás,
kimenni nem lehet, ülve maradni kényszer:
Megismétlik a tapsot, háromszor vagy négyszer.

Megpróbálod most kiereszteni halkan
de azt mondják annak, mindig erős szaga van,
lehet, hogy mellettem nem veszi észre senki
hangosat azonban, azt meghallja mindenki.

De most már te nagyon megpróbálni sem mered
csak a hátsó feledet ide-oda teszed,
nem is vagy tisztában a következményekkel
nem kellene itt ülnöd, ily‘ dülledt szemekkel.

Akkor hátra ülnél valahol egy sarokba
és a két kezedet szorítanád marokba,
nem volna baj, ha hangosan is gondolkoznál
ott a sarokban a padlón, nyugodtan toporzékolnál.

Előadásnak vége, de most aztán szaladj
most már neked mindegy, csak nehogy felpukkadj,
de kilincs alatt a piros foglaltat jelez
egy női vécében foglalsz most gyorsan helyet.

És amikor te ott benn már végre leültél
ily‘ mámoros gyönyört, már régen nem éreztél,
egy örömteli sóhaj elhagyta a szádat
mikor a szél szabadon áttörte a gátat.

Tóni                      2010 Március 12