Versek a gyerekkoromról 41 Óbecsei nosztalgia

toni képe

Óbecsei nosztalgia

Aki a magyar hon felől
ért be régen Óbecsére,
első ház a város szélén
már integetett feléje.

Pál Pista csárdája akkor
ott az országút jobb felén,
köszöntött az minden utast
azon a kis domb tetején.

A zötyögős köves út, jól
összerázta az utazót,
egy korsó sör a hűvösben
várta a belátogatót.

Földvár 's Törökbecse felől
a Ferenc kanális hídján,
paták hangosan kopogtak
a híd elkopott deszkáján.

A Szenttamási úton, ott
működött még a sorompó,
habár amiért csukva volt
az az újvidéki gyors volt.

Bácska topolya még akkor
egy fél napi járásra volt,
nyáron a kövesút mellett
a nyári út nagyon porzott.

Porolt akkor ha csépeltek,
a pelyva szállt mindenfelé,
's ahogy cséplőgép a szalmát
dobta az elevátor felé.

A búza úgy folyt a zsákba
mint az a sárga színarany,
boldogan számoltuk mindig
a zsákokat foghijasan.

A padlásra öntött búza
ott száradt még egy ideig,
majd a malomban vitték
hol az árát kifizetik.

A frissen őrölt búzából
másnap szép fehér cipó lett,
reggel az egész gyerekhad
friss zsíros kenyeret evett.

Attól jobb nem kellett akkor
de már ott is válogattunk,
egyikek rá sót kértek, mi
pedig sok cukrot akartunk.

Már a gyerekkoromban is
kitáncoltam én a sorból,
's mert más voltam mint a többi
csak rosszat kaptam a sorstól.

Ma már nem sokat táncolok
de sűrűn mégis ki-ki lépek,
de nem azért mert akarok
hanem, mert máshova nézek.

Tóni  2015 Szeptember 5
 

 

Legújabb irodalmak

Típus Cím Szerző Válaszoksorrend változtatása Létrehozva Utolsó hozzászólás
Irodalom Egy eltévedt bogár Lénárd József 2018/02/13 - 22:57 2018/02/13 - 22:57
Irodalom Telekes Béla: Viszontlátás / Wiedersehen toni 2024/03/28 - 09:43 2024/03/28 - 09:43
Irodalom Cirkogejzír lét janos 2009/04/28 - 21:01 2009/04/28 - 21:01
Irodalom Lauf Dominus Litis 2008/11/04 - 10:08 2008/11/04 - 10:08
Irodalom Kavargó érzelmekkel, Hazafelé? Dominus Litis 2008/10/10 - 22:03 2008/10/10 - 22:03
Irodalom Szerelem nulladik látásra szeplő 2008/09/15 - 14:28 2008/09/15 - 14:28
Irodalom Hőség Anonymous 2009/01/22 - 14:35 2009/01/22 - 14:35
Irodalom Mint a kő Dominus Litis 2008/11/03 - 12:12 2008/11/03 - 12:12
Irodalom A természet hírnökei Anonymous 2008/08/07 - 17:34 2008/08/07 - 17:34
Irodalom Nagy Vendel Levenni a vámot... Nagy Vendel 2015/11/26 - 18:01 2015/11/26 - 18:01
Irodalom Farkasszemet néztem a mával Nurse 2009/05/19 - 20:55 2009/05/19 - 20:55
Irodalom ...Réka kedves... Tupir 2008/10/29 - 12:05 2008/10/29 - 12:05
Irodalom Kutya-tej és kutyatej janos 2009/05/02 - 11:35 2009/05/02 - 11:35
Irodalom Elátkozott a világ Tupir 2008/10/22 - 09:59 2008/10/22 - 09:59
Irodalom Egykor nálad Nurse 2009/04/24 - 10:12 2009/04/24 - 10:12

Legújabb hangzóanyagok

Típus Cím Szerző Válaszoksorrend változtatása Létrehozva Utolsó hozzászólás
Audió skorpio - MEDITÁCIÓ 3 skorpio 2008/10/07 - 22:18 2008/10/07 - 22:18
Audió Lénárd József - A kezek hatalma prayer 2008/10/21 - 07:52 2008/10/21 - 07:52
Audió skorpio9 - Meditácio 1 skorpio 2008/10/05 - 11:30 2008/10/05 - 11:30
Audió Kováts Péter>skorpio - Mikor már skorpio 2008/08/09 - 15:22 2008/08/09 - 15:22
Audió Tompos Lilla: Karácsony ambrusa 2019/12/23 - 21:34 2019/12/23 - 21:34

Legújabb fórumtémák

Típus Cím Szerző Válaszoksorrend változtatása Létrehozva Utolsó hozzászólás
Fórumtéma Legjobb fotók prayer 2010/03/08 - 08:40 2010/03/08 - 08:40
Fórumtéma A holnap asztalánál... Taygeta 2012/09/03 - 23:55 2012/09/03 - 23:55
Fórumtéma Minden, ami RÁDIÓ prayer 2012/04/12 - 14:57 2012/04/12 - 14:57
Fórumtéma Ott a hegyen - Lénárd József Taygeta 2012/04/07 - 01:39 2012/04/07 - 01:39
Fórumtéma Fly Away With Me - Repülj velem... Taygeta 2011/02/19 - 23:12 2011/02/19 - 23:12
Fórumtéma Színes Gyöngyök Pályázata prayer 2010/04/02 - 20:58 2010/04/02 - 20:58
Fórumtéma Legjobb versek prayer 2010/02/27 - 21:15 2010/02/27 - 21:15
Fórumtéma CINKE portál felhasználói szabályzat prayer 2010/02/23 - 22:55 2010/02/23 - 22:55
Fórumtéma Legjobbnak ítélt képzőművészeti alkotások prayer 2010/02/27 - 21:08 2010/02/27 - 21:08
Fórumtéma Felhívás - kérés - együttműködés prayer 2012/11/12 - 22:41 2012/11/12 - 22:41

Legújabb rendezvények

Típus Cím Szerző Válaszoksorrend változtatása Létrehozva Utolsó hozzászólás
Rendezvény Kiállítás és irodalom prayer 2008/07/13 - 08:50 2008/07/13 - 08:50
Rendezvény Emlékeztető prayer 2008/07/18 - 19:27 2008/07/18 - 19:27
Rendezvény Író-olvasótalálkozó prayer 2008/07/22 - 20:33 2008/07/22 - 20:33
Rendezvény Greenpeace, irodalom, festészet prayer 2008/07/28 - 22:19 2008/07/28 - 22:19
Rendezvény CINKE program - 2010Pécs projekt prayer 2008/07/31 - 22:47 2008/07/31 - 22:47