Óbecsei nosztalgia

Aki a magyar hon felől
ért be régen Óbecsére,
első ház a város szélén
már integetett feléje.

Pál Pista csárdája akkor
ott az országút jobb felén,
köszöntött az minden utast
azon a kis domb tetején.

A zötyögős köves út, jól
összerázta az utazót,
egy korsó sör a hűvösben
várta a belátogatót.

Földvár 's Törökbecse felől
a Ferenc kanális hídján,
paták hangosan kopogtak
a híd elkopott deszkáján.

A Szenttamási úton, ott
működött még a sorompó,
habár amiért csukva volt
az az újvidéki gyors volt.

Bácska topolya még akkor
egy fél napi járásra volt,
nyáron a kövesút mellett
a nyári út nagyon porzott.

Porolt akkor ha csépeltek,
a pelyva szállt mindenfelé,
's ahogy cséplőgép a szalmát
dobta az elevátor felé.

A búza úgy folyt a zsákba
mint az a sárga színarany,
boldogan számoltuk mindig
a zsákokat foghijasan.

A padlásra öntött búza
ott száradt még egy ideig,
majd a malomban vitték
hol az árát kifizetik.

A frissen őrölt búzából
másnap szép fehér cipó lett,
reggel az egész gyerekhad
friss zsíros kenyeret evett.

Attól jobb nem kellett akkor
de már ott is válogattunk,
egyikek rá sót kértek, mi
pedig sok cukrot akartunk.

Már a gyerekkoromban is
kitáncoltam én a sorból,
's mert más voltam mint a többi
csak rosszat kaptam a sorstól.

Ma már nem sokat táncolok
de sűrűn mégis ki-ki lépek,
de nem azért mert akarok
hanem, mert máshova nézek.

Tóni  2015 Szeptember 5