Versek a gyerekkoromról 43 Tánciskola Törökbecsén I.

toni képe

Első utamat vele, a
bánáti tánciskolába,
soha sem feledem, mert úgy
fáztam, az én új ruhámba.

Ezerkilencszázhatvanban
szombat este útra keltünk,
de a földvári híd előtt
mi már vissza felé mentünk.

A Pannónia motorja
oly kellemesen dörmögött,
de alig egy pár perc múlva
ismét hazafelé döcögött.

„Mé nem megyünk mi most tovább”,
– kérdeztem tőle ijedten,
„Mé fordút Péró bácsi vissza?”
„Mert valamit el felejtettem!”

Megállt ott a kapu előtt
's gyorsan a házba beszaladt,
pár perc múlva egy subával
jött vissza a hóna alatt.

Csavard be magad most gyorsan
mert látod kezd esni a hó,
míg mi a kompon átérünk
addigra majd te megfázó.

Ő jól fel volt öltözve, egy
piros motoros ruhába,
lábai bele bujtatva
egy meleg bélelt csizmába.

Látta, hogy én dideregtem
az egy szál vékony nadrágban,
mert jól akartam kinézni
én ott a, tánciskolában.

Egy jó óra múlva végre
mi odaértünk a komphoz,
elég sokat kellett várni
a komp még Törökbecsén volt.

Jó volt most a meleg suba
örültem, hogy vissza fordult,
és egy könnycsepp a szememből
arcomon lassan lecsordult.

Először volt, hogy egy idegen
valamit csak én értem tett,
's akkor éreztem először
hogy engem, mint fiát szeretett.

Egy évvel mielőtt meghalt
odajött hozzám egy ember,
Ő volt az öreg Péró bácsi
és én Őt, nem ismertem meg.

Ezt sem feledem el soha
mily könyörtelen az élet,
mert azokat bünteti meg
ki mindig csak jót tett néked.

Tóni  2017 Április 23
 

 

Legújabb irodalmak

Típus Cím Szerző Válaszok Létrehozva Utolsó hozzászólássorrend változtatása
Irodalom Nem tanultam meg soha toni 2017/06/24 - 13:51 2017/06/24 - 13:51
Irodalom MEGJELENT Nagy Vendel 2017/06/24 - 12:42 2017/06/24 - 12:42
Irodalom Boldogságtalanság másképp toni 2017/06/24 - 08:00 2017/06/24 - 08:00
Irodalom Tegyünk egy fogadást  2015-re toni 2017/06/23 - 17:00 2017/06/23 - 17:00
Irodalom Amikor majd elmegyek toni 2017/06/23 - 08:53 2017/06/23 - 08:53
Irodalom Távolból Nagy Vendel 2017/06/22 - 20:34 2017/06/22 - 20:34
Irodalom Ha képed elveszti a fényét toni 2017/06/22 - 09:44 2017/06/22 - 09:44
Irodalom  Haikucsokor: A Haikut csak akkor érted, ha megérted ... toni 2017/06/22 - 00:08 2017/06/22 - 00:08
Irodalom Nyár bölcsője karnevál 2017/06/20 - 16:31 2017/06/20 - 16:31
Irodalom Esti borotválkozás toni 2017/06/20 - 09:47 2017/06/20 - 09:47
Irodalom Diploma osztás a temetőben Nagy Vendel 2017/06/19 - 17:02 2017/06/19 - 17:02
Irodalom Régi bolondok Góth László 2017/06/19 - 14:41 2017/06/19 - 14:41
Irodalom Érintés Góth László 2017/06/19 - 13:41 2017/06/19 - 13:41
Irodalom Oskar Blumenthal: Der Misserfolg / A kudarc toni 2017/06/19 - 07:22 2017/06/19 - 07:22
Irodalom Apám gazdagsága karnevál 2017/06/18 - 17:47 2017/06/18 - 17:47

Legújabb hangzóanyagok

Típus Cím Szerző Válaszok Létrehozva Utolsó hozzászólássorrend változtatása
Audió Miskolci István - Várkonyi Judit - Porba hullt remények mmiissuu 15 2015/05/16 - 23:47 2017/06/06 - 19:37
Audió Tárnok Mihály - Az élet szerelmese prayer 7 2014/12/28 - 19:04 2017/06/06 - 19:25
Audió Góth László - Hullámok (zenei vázlat) Góth László 1 2017/03/28 - 02:42 2017/06/06 - 19:20
Audió Lyrian - Villámlott... Lyrian 3 2008/12/21 - 23:22 2017/04/15 - 13:19
Audió Tárnok Mihály - Látlak-e még? zsuska 14 2015/11/29 - 23:41 2016/09/26 - 12:59

Legújabb fórumtémák

Típus Cím Szerző Válaszok Létrehozva Utolsó hozzászólássorrend változtatása
Fórumtéma 2017. AKÍK Művészeti Pályázat prayer 2016/12/28 - 19:03 2016/12/28 - 19:03
Fórumtéma Klapek Gabriella hímezve festő, énekes, zeneszerző prayer 2016/11/28 - 12:48 2016/11/28 - 12:48
Fórumtéma 2016 évi rendezvények capek 17 2016/01/14 - 11:27 2016/08/07 - 16:47
Fórumtéma CINKEfészek Antológia 6. Szt. Mártonnak ajánlva prayer 14 2016/04/17 - 18:06 2016/07/17 - 12:32
Fórumtéma CINKE klub Gyöngyivel prayer 20 2015/04/17 - 21:42 2016/07/09 - 14:15
Fórumtéma Cinke színdarab Emeraude 1 2016/04/25 - 09:38 2016/04/27 - 08:51
Fórumtéma Szent Márton évforduló pályázat prayer 5 2014/09/28 - 09:49 2016/03/01 - 22:47
Fórumtéma Ötletek, és a megvalósítás. prayer 164 2010/02/05 - 20:51 2016/02/02 - 14:28
Fórumtéma Aktuális pályázatok zsuska 177 2013/02/06 - 11:01 2016/01/26 - 12:16
Fórumtéma Meghívó Balázsné Gyöngyi 2016/01/07 - 18:39 2016/01/07 - 18:39

Legújabb rendezvények

Típus Cím Szerző Válaszok Létrehozva Utolsó hozzászólássorrend változtatása
Rendezvény Szent Iván Napi mulatság capek 2017/06/23 - 17:00 2017/06/17 - 21:10
Rendezvény Ha én rózsa volnék..Nyikos Rózsa és Barátai capek 2017/06/09 - 17:00 2017/06/09 - 14:17
Rendezvény TOLDI "a teljes mű" Kuncz László előadásában capek 2017/05/30 - 17:00 2017/05/24 - 10:35
Rendezvény Arany János Toldi, Kuncz László előadásában capek 2017/04/07 - 17:00 2017/03/28 - 14:33
Rendezvény "Lehull a lepel" Lénárd József könyvbemutatója capek 2017/04/27 - 18:00 2017/03/27 - 11:00