Versek a gyerekkoromról 44 Óbecseieknek Óbecséről (de másnak is)

toni képe

Óbecseieknek Óbecséről (de másnak is)

Régen sem éltünk mi boldogabban
de többen elégedettek voltunk,
a reményünk, hogy egy nap majd jobb lesz
ma tudjuk, abban nagyot csalódtunk.

Munkáról boldogan mentünk haza
ma már oda is boldogan mennénk,
délután is lenne mit csinálnunk
vagy csak egyszerűen, otthon lennénk.

Ma már csak mint egy jobbágy dolgozhatsz
boldog vagy ha még az is lehetsz, a
gazdád csinál veled amit akar
és ha szólsz, akkor már holnap mehetsz.

De akkor még dolgozott mindenki
aki akart talált magának munkát,
ma akarhat, akárhogy is akar
's egymásután hagyja el otthonát.

Valamikor volt nálunk Óbecsén
kefekötő, seprűkötő, cipész,
molnár, darálós, pék vagy üveges
's a Restiben, legalább egy zenész.

Állomás élte nyüzsgő életét
a vonatok még jöttek és mentek,
a kisvasút még akkor dolgozott
répát vitt, vagy a sörgyárba szenet.

Téglagyáros, kendergyáros, hentes
szövőgyáros, kötélgyáros, halász,
vagy csak lyukat-fúró a gombgyárban
sörgyáros, vagy a határban kanász.

Vendéglőkkel volt tele a város
Nejlon, Beográd és Halászcsárda,
mindenhol ott még élő zene volt
's a nagy ligetben a Vadászcsárda.

A hétvégén tele volt a város
ott sétált együtt apraja-nagyja,
utána bementek egy kávéra
és aztán boldogan mentek haza.

De ma már alig megy ki valaki
gyalogolni, azt senki sem akar,
megszólják, hogy nincs pénze benzinre
azon inkább megtömöm a hasam.

A Zvézdát, azt majdnem elfeledtem
nem is szólva a Venyhart kocsmáról,
az emberek dolgoztak és éltek
és nem mérgelődtek a kormányról.

Csirkegyár, bútorgyár még dolgozott
's kinn a határban, a sok napszámos,
aki nem keresett eleget, az
egyszerűen kreditre vásárolt.

Ma már otthon sokan csak léteznek
sok földönfutó, kinn a nagy világban,
sokszor azt sem értem miből is élnek
ott, Bácska volt iparvárosában.

Tóni  2015 Április 24
 

 

Legújabb irodalmak

Típus Cím Szerző Válaszoksorrend változtatása Létrehozva Utolsó hozzászólás
Irodalom Egy eltévedt bogár Lénárd József 2018/02/13 - 22:57 2018/02/13 - 22:57
Irodalom Telekes Béla: Viszontlátás / Wiedersehen toni 2024/03/28 - 09:43 2024/03/28 - 09:43
Irodalom Cirkogejzír lét janos 2009/04/28 - 21:01 2009/04/28 - 21:01
Irodalom Lauf Dominus Litis 2008/11/04 - 10:08 2008/11/04 - 10:08
Irodalom Kavargó érzelmekkel, Hazafelé? Dominus Litis 2008/10/10 - 22:03 2008/10/10 - 22:03
Irodalom Szerelem nulladik látásra szeplő 2008/09/15 - 14:28 2008/09/15 - 14:28
Irodalom Hőség Anonymous 2009/01/22 - 14:35 2009/01/22 - 14:35
Irodalom Mint a kő Dominus Litis 2008/11/03 - 12:12 2008/11/03 - 12:12
Irodalom A természet hírnökei Anonymous 2008/08/07 - 17:34 2008/08/07 - 17:34
Irodalom Nagy Vendel Levenni a vámot... Nagy Vendel 2015/11/26 - 18:01 2015/11/26 - 18:01
Irodalom Farkasszemet néztem a mával Nurse 2009/05/19 - 20:55 2009/05/19 - 20:55
Irodalom ...Réka kedves... Tupir 2008/10/29 - 12:05 2008/10/29 - 12:05
Irodalom Kutya-tej és kutyatej janos 2009/05/02 - 11:35 2009/05/02 - 11:35
Irodalom Elátkozott a világ Tupir 2008/10/22 - 09:59 2008/10/22 - 09:59
Irodalom Egykor nálad Nurse 2009/04/24 - 10:12 2009/04/24 - 10:12

Legújabb hangzóanyagok

Típus Cím Szerző Válaszoksorrend változtatása Létrehozva Utolsó hozzászólás
Audió skorpio - MEDITÁCIÓ 3 skorpio 2008/10/07 - 22:18 2008/10/07 - 22:18
Audió Lénárd József - A kezek hatalma prayer 2008/10/21 - 07:52 2008/10/21 - 07:52
Audió skorpio9 - Meditácio 1 skorpio 2008/10/05 - 11:30 2008/10/05 - 11:30
Audió Kováts Péter>skorpio - Mikor már skorpio 2008/08/09 - 15:22 2008/08/09 - 15:22
Audió Tompos Lilla: Karácsony ambrusa 2019/12/23 - 21:34 2019/12/23 - 21:34

Legújabb fórumtémák

Típus Cím Szerző Válaszoksorrend változtatása Létrehozva Utolsó hozzászólás
Fórumtéma Legjobb fotók prayer 2010/03/08 - 08:40 2010/03/08 - 08:40
Fórumtéma A holnap asztalánál... Taygeta 2012/09/03 - 23:55 2012/09/03 - 23:55
Fórumtéma Minden, ami RÁDIÓ prayer 2012/04/12 - 14:57 2012/04/12 - 14:57
Fórumtéma Ott a hegyen - Lénárd József Taygeta 2012/04/07 - 01:39 2012/04/07 - 01:39
Fórumtéma Fly Away With Me - Repülj velem... Taygeta 2011/02/19 - 23:12 2011/02/19 - 23:12
Fórumtéma Színes Gyöngyök Pályázata prayer 2010/04/02 - 20:58 2010/04/02 - 20:58
Fórumtéma Legjobb versek prayer 2010/02/27 - 21:15 2010/02/27 - 21:15
Fórumtéma CINKE portál felhasználói szabályzat prayer 2010/02/23 - 22:55 2010/02/23 - 22:55
Fórumtéma Legjobbnak ítélt képzőművészeti alkotások prayer 2010/02/27 - 21:08 2010/02/27 - 21:08
Fórumtéma Felhívás - kérés - együttműködés prayer 2012/11/12 - 22:41 2012/11/12 - 22:41

Legújabb rendezvények

Típus Cím Szerző Válaszoksorrend változtatása Létrehozva Utolsó hozzászólás
Rendezvény Kiállítás és irodalom prayer 2008/07/13 - 08:50 2008/07/13 - 08:50
Rendezvény Emlékeztető prayer 2008/07/18 - 19:27 2008/07/18 - 19:27
Rendezvény Író-olvasótalálkozó prayer 2008/07/22 - 20:33 2008/07/22 - 20:33
Rendezvény Greenpeace, irodalom, festészet prayer 2008/07/28 - 22:19 2008/07/28 - 22:19
Rendezvény CINKE program - 2010Pécs projekt prayer 2008/07/31 - 22:47 2008/07/31 - 22:47