Versek a gyerekkoromról 45 Tánciskola Törökbecsén II.

toni képe

 

Tánciskola Törökbecsén II.

Végre megjött már a komp is
idős bácsi volt a kompos
segítettem én is neki
's szívesen húztam a kompot.

Ez valami új volt nekem
drótkötél ott két kerekén,
kéz magasságában forgott
mereven a komp peremén.

Kezünkben egy rövid rúddal
melyen egy kivágott rés volt,
drótra rátettük és húztuk
és a komp lassan megmozdult.

Beljebb a Tisza közepén
ott már a víz is segített,
mert a komp kicsit srégen állt
folyása gyorsan átrepített.

Nagyteremben még hideg volt
pedig mindkét kályhában égett,
jobbról a lányok és balról
a fiúk, álltak ők ott szépen.

Bemutatkozott ott nekik
ahogy egy tánctanárhoz illett,
majd odahívott engem is
mint személyes asszisztenset.

Valaki ha valamit nem tud
's ő mással van elfoglalva,
nyugodtan fordulhat hozzám
mint egy jó alternatíva.

Egy kis bevezetés után
egy rövid, közvetlen kérdés,
„Háromig számolni tudunk,
- most a következő lépés!”

Ez fontos az első táncnál
melyet ma meg fogunk tanulni,
mert annál a legfontosabb,
hogy háromig tudjunk számolni.

Okos ember volt Péró bácsi,
bár a szép nőket szerette,
az első lépésre soha sem
a legszebbik kislányt vette.

Ez kitűnő taktika, és
mindenki bizalmat kapott,
mert ott a táncórán nála, a
szépség soha sem számított.

De én nálam annál inkább
én csak a szépet kerestem,
csak később tanultam azt meg:
Az igazi szépség egy nőnél, benn lakik a lelkében!

Tóni  2017 Április 24
 

Legújabb irodalmak

Típus Cím Szerző Válaszok Létrehozva Utolsó hozzászólássorrend változtatása
Irodalom Herczeg János: Téli tájon / Am Winterlandschaft toni 2020/01/25 - 19:12 2020/01/25 - 19:12
Irodalom A teremtés végén prayer 4 2019/12/26 - 20:25 2020/01/22 - 19:53
Irodalom Asszonyok utószezonban hori 2020/01/21 - 14:11 2020/01/21 - 14:11
Irodalom J. W. von Goethe: Den Freunden / A barátoknak toni 2020/01/18 - 14:34 2020/01/18 - 14:34
Irodalom A kitekintő tamiska 1 2020/01/05 - 09:58 2020/01/15 - 21:40
Irodalom Örökség (női hangra) Góth László 3 2017/10/22 - 03:41 2020/01/14 - 23:49
Irodalom Ahol hármat toppantott az ördög Markovics Anita 2020/01/13 - 14:26 2020/01/13 - 14:26
Irodalom Reviczky Gyula: A bánatból / Aus Trauer toni 2020/01/11 - 22:16 2020/01/11 - 22:16
Irodalom fényben karnevál 2020/01/11 - 13:27 2020/01/11 - 13:27
Irodalom Nyüszít a csend Pócsa Józsefné 2020/01/05 - 19:53 2020/01/05 - 19:53
Irodalom Radnóti Miklós / Nem tudhatom / Ich kann es nicht wissen toni 2020/01/04 - 08:39 2020/01/04 - 08:39
Irodalom Mindennapi pszico - A ragyogás határa - (regény) Markovics Anita 2 2019/12/30 - 11:22 2019/12/30 - 17:56
Irodalom Heinrich Heine: Graue Nacht liegt auf dem Meere / Szürke az éj a tengeren toni 2019/12/28 - 10:19 2019/12/28 - 10:19
Irodalom A föld alól is prayer 2019/12/27 - 23:14 2019/12/27 - 23:14
Irodalom Karácsonyi gondolatok karácsony után és újév előtt! toni 2019/12/26 - 22:18 2019/12/26 - 22:18

Legújabb hangzóanyagok

Típus Cím Szerző Válaszok Létrehozva Utolsó hozzászólássorrend változtatása
Audió Tompos Lilla: Karácsony ambrusa 2019/12/23 - 21:34 2019/12/23 - 21:34
Audió Kék mezőben Góth László 2019/12/14 - 05:58 2019/12/14 - 05:58
Audió Szabó Melinda: Októberi látomás ambrusa 2019/10/12 - 19:26 2019/10/12 - 19:26
Audió Kelvin: Angyalka ambrusa 2019/01/15 - 22:18 2019/01/15 - 22:18
Audió Visszatekintő: Karácsony Pécsett 1918-ban ambrusa 2019/01/02 - 12:54 2019/01/02 - 12:54

Legújabb fórumtémák

Típus Cím Szerző Válaszok Létrehozva Utolsó hozzászólássorrend változtatása
Fórumtéma Felhívás a Horror Herót Antológia pályázatára Markovics Anita 2019/12/31 - 13:41 2019/12/31 - 13:41
Fórumtéma Klapek Gabriella hímezve festő, énekes, zeneszerző prayer 2 2016/11/28 - 12:48 2018/03/31 - 00:43
Fórumtéma 2017. AKÍK Művészeti Pályázat prayer 2016/12/28 - 19:03 2016/12/28 - 19:03
Fórumtéma 2016 évi rendezvények capek 17 2016/01/14 - 11:27 2016/08/07 - 16:47
Fórumtéma CINKEfészek Antológia 6. Szt. Mártonnak ajánlva prayer 14 2016/04/17 - 18:06 2016/07/17 - 12:32
Fórumtéma CINKE klub Gyöngyivel prayer 20 2015/04/17 - 21:42 2016/07/09 - 14:15
Fórumtéma Cinke színdarab Emeraude 1 2016/04/25 - 09:38 2016/04/27 - 08:51
Fórumtéma Szent Márton évforduló pályázat prayer 5 2014/09/28 - 09:49 2016/03/01 - 22:47
Fórumtéma Ötletek, és a megvalósítás. prayer 164 2010/02/05 - 20:51 2016/02/02 - 14:28
Fórumtéma Aktuális pályázatok zsuska 177 2013/02/06 - 11:01 2016/01/26 - 12:16

Legújabb rendezvények

Típus Cím Szerző Válaszok Létrehozva Utolsó hozzászólássorrend változtatása
Rendezvény Tavaszi Varázs Fesztivál capek 2019/03/29 - 11:00 2019/04/12 - 12:06
Rendezvény Húsvéti nyusziles az Origó-Házban capek 2019/04/18 - 12:00 2019/04/12 - 12:02
Rendezvény Vidám farsang capek 2019/02/28 - 16:00 2019/03/14 - 12:11
Rendezvény CINKÉK a nagyvilágban - Lélekmorzsák capek 2019/02/22 - 17:00 2019/03/14 - 11:54
Rendezvény Versek Istenről, Hazáról, Szerelemről... capek 2019/01/24 - 16:00 2019/01/16 - 21:40