Versek a gyerekkoromról 50 Óbecse, hol vannak az ismerőseim?

toni képe

Óbecse, hol vannak az ismerőseim?

Ezerkilencszázhatvannyolcban
nem akartam hinni Istenbe,
mert ha engem szeretett volna
nem küldött volna idegenbe.

Ott kellett hagynom feleségem
és mindkét iskolás gyermekem,
anyámat és testvéreket, a
négyből, ma már csak egy él velem.

Évenként egyszer haza megyek
mindig kevesebb az ismerős,
ott állok a nagytemplom sarkán
mint Timbuktuban egy dinnyecsősz.

Ott is állhatnék én órákig,
lehet többen megismernének,
mint a piac bejáratnál, hol
mindenki tollvevőnek nézett.

Falusi Kispiacon legalább
egy ismerőssel találkoztam,
érdekes az volt az egészben
hogy őt, itt ismertem meg Svájcban.

A Tisza partra is kimentem
töltésen sem volt nagy szerencsém,
voltam lakodalmasokat nézni
's ott volt egy, akit ismertem én.

Szombaton, Szent István ünnepén
alsóvárosra is kimentünk,
de rokonokon kívül, ott sem
még egy ismerősre sem leltünk.

De az iskolatársaimmal
kinn a Béla gyümölcsösében,
viszontlátást megünnepeljük
sok gyümölcs-és jó halászlével.

Tóni  2014 December 12
 

Legújabb irodalmak

Típus Cím Szerző Válaszok Létrehozva Utolsó hozzászólássorrend változtatása
Irodalom Nagyanyám kenyere Zsigai Klára 4 2015/08/18 - 11:58 2015/08/24 - 18:22
Irodalom A meleg víz toni 2 2015/08/23 - 09:33 2015/08/23 - 20:53
Irodalom Százhárom lépcső. Olasz Irén 8 2013/09/18 - 10:48 2015/08/23 - 19:16
Irodalom Nagy Vendel Hűs pálmafáknak árnya alatt .. Nagy Vendel 4 2015/07/13 - 19:19 2015/08/21 - 21:48
Irodalom Wackernagel: Tanuld meg végre / Lern es einmal doch toni 4 2015/08/21 - 08:56 2015/08/21 - 21:16
Irodalom Reissig: Der Zufriedene / A megelégedett toni 5 2015/07/26 - 08:42 2015/08/21 - 16:15
Irodalom Nagy Vendel A nap koronája Nagy Vendel 2 2015/07/18 - 22:14 2015/08/21 - 10:25
Irodalom Gyötrő emlékezés toni 4 2015/07/05 - 19:29 2015/08/21 - 09:10
Irodalom Én toni 4 2015/07/16 - 09:37 2015/08/21 - 09:08
Irodalom Nagy Vendel Tóparti merengő Nagy Vendel 4 2015/07/14 - 17:13 2015/08/20 - 22:19
Irodalom Nagy Vendel Állnak még a vártán.. Nagy Vendel 2 2015/07/10 - 14:08 2015/08/20 - 22:11
Irodalom Nagy Vendel A szépség arcai Nagy Vendel 2 2015/07/03 - 21:59 2015/08/20 - 21:19
Irodalom Nagy Vendel Hazárdjáték Nagy Vendel 2 2015/07/02 - 10:39 2015/08/20 - 21:02
Irodalom Nagy Vendel Sördal Nagy Vendel 2 2015/07/07 - 13:42 2015/08/20 - 20:58
Irodalom Nagy Vendel Ünnep Nagy Vendel 2 2015/08/19 - 22:17 2015/08/20 - 19:54

Legújabb hangzóanyagok

Típus Cím Szerző Válaszok Létrehozva Utolsó hozzászólássorrend változtatása
Audió Kovács Péter - Végtelen fohász prayer 2008/10/22 - 06:48 2008/10/22 - 06:48
Audió Fuchs Izabella - Semmi voltunk, vagyunk, leszünk virágzásunkban.. prayer 2008/10/22 - 05:15 2008/10/22 - 05:15
Audió Péter Erika - Mindörökké mosoly prayer 2008/10/22 - 01:36 2008/10/22 - 01:36
Audió Sztolár Miklós - Mindennapi kalandjaink prayer 2008/10/21 - 23:05 2008/10/21 - 23:05
Audió Horváth Géza - Perzselő Nyár prayer 2008/10/21 - 21:16 2008/10/21 - 21:16

Legújabb fórumtémák

Típus Cím Szerző Válaszok Létrehozva Utolsó hozzászólássorrend változtatása
Fórumtéma Megszűnt pályázat Markovics Anita 2019/12/31 - 13:41 2019/12/31 - 13:41
Fórumtéma Klapek Gabriella hímezve festő, énekes, zeneszerző prayer 2 2016/11/28 - 12:48 2018/03/31 - 00:43
Fórumtéma 2017. AKÍK Művészeti Pályázat prayer 2016/12/28 - 19:03 2016/12/28 - 19:03
Fórumtéma 2016 évi rendezvények capek 17 2016/01/14 - 11:27 2016/08/07 - 16:47
Fórumtéma CINKEfészek Antológia 6. Szt. Mártonnak ajánlva prayer 14 2016/04/17 - 18:06 2016/07/17 - 12:32
Fórumtéma CINKE klub Gyöngyivel prayer 20 2015/04/17 - 21:42 2016/07/09 - 14:15
Fórumtéma Cinke színdarab Emeraude 1 2016/04/25 - 09:38 2016/04/27 - 08:51
Fórumtéma Szent Márton évforduló pályázat prayer 5 2014/09/28 - 09:49 2016/03/01 - 22:47
Fórumtéma Ötletek, és a megvalósítás. prayer 164 2010/02/05 - 20:51 2016/02/02 - 14:28
Fórumtéma Aktuális pályázatok zsuska 177 2013/02/06 - 11:01 2016/01/26 - 12:16

Legújabb rendezvények

Típus Cím Szerző Válaszok Létrehozva Utolsó hozzászólássorrend változtatása
Rendezvény Tavaszi Varázs Fesztivál capek 2019/03/29 - 11:00 2019/04/12 - 12:06
Rendezvény Húsvéti nyusziles az Origó-Házban capek 2019/04/18 - 12:00 2019/04/12 - 12:02
Rendezvény Vidám farsang capek 2019/02/28 - 16:00 2019/03/14 - 12:11
Rendezvény CINKÉK a nagyvilágban - Lélekmorzsák capek 2019/02/22 - 17:00 2019/03/14 - 11:54
Rendezvény Versek Istenről, Hazáról, Szerelemről... capek 2019/01/24 - 16:00 2019/01/16 - 21:40